2014 után idén ismét megnyerte iskolánk fiú amatőr kosárlabda csapata, az E5vös Négerek, a Budapesti Amatőr Kosárlabda Bajnokságot!
Múlt csütörtökön rendezték a négyesdöntőt a Piarista Gimnáziumban, ahol csapatunk a házigazdát legyőzve a döntőbe jutott, majd ott a II. János Pál Középiskola sem állta a fiúk útját és 55-39-re nyertek!
Folytatás …
Sport kategória bejegyzései
Balogh Tamás emlékverseny
Márciusban rendezték meg középiskolás diákok számára a négy versenyszámból álló atlétika csapatversenyt a Syma Csarnokban. Súlylökésben, magasugrásban(lányok), távolugrásban(fiúk), 100m-es síkfutásban és váltófutásban mérték össze tudásukat a versenyzők.
Annak ellenére, hogy két versenyszámban nem vettünk részt, az összesített csapatversenyben a nagyon dicséretes 7. helyet szereztük meg.
Atlétika Diákolimpia, budapesti döntő
Négy versenyző képviselte iskolánkat a kétnapos rendezvényen. Hárman a szintidő teljesítésével kivívták a jogot az országos diákolimpiai döntőn való induláshoz.
Eredmények:
Leány 100m-es síkfutás: 2. Sipos Borbála (10.f)
Fiú 110m-es gátfutás: 2. Majzik Bálint (9.c)
Fiú 400m-es síkfutás: 3. Felsmann Balázs (9.d)
Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia
A budapesti 3. hely után a Tatán megrendezett országos döntőn a kiváló 6. helyezést érte el csapatunk a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpián. Az eredményre azért is büszkék lehetünk, mert a döntőn a lehetséges 4 fő helyett külföldi utazás miatt csak 3 versenyzővel képviseltettük magunkat.
Csapattagok: Nyomárkay Zsigmond, Papp Csongor, Kertai Kristóf és a bp-i fordulón Hóka Iván (mindannyian 11.a)
Diákolimpia – sakk
Budapesti 4. helyen végzett a profi lány kosárlabdacsapat!
BUDAPESTI 4. HELYEN VÉGZETT A PROFI LÁNY KOSÁRLABDACSAPAT
Ma a Pasaréten lejátszották a lányok a Budapesti Döntőt, az eredmények:
elődöntők:
Veres Pálné – Nikola Tesla 63:28
TE Gyakorló – EÖTVÖS h.u. 64:56 (40 perc után: 54:54)
a 3. helyért:
Nikola Tesla – EÖTVÖS 65:48
az 1. helyért
Veres Pálné – TE Gyakorló 76:38
Folytatás …
Budapesti 4. helyen végzett a profi fiú kosárlabdacsapat!
BUDAPESTI 4. HELYEN VÉGZETT A PROFI FIÚ KOSÁRLABDACSAPAT!
Ma a Városmajorban lejátszották a fiúk a Budapesti Döntőt, az eredmények:
elődöntők:
EÖTVÖS – József Attila 54-56
TE Gyakorló – Berzsenyi 92-87
3. helyért:
EÖTVÖS – Berzsenyi 79-82
1.helyért:
József Attila – TE Gyakorló 78-67
Kosár – csoportelsők a fiúk
UTOLSÓ CSOPORTMECCSÉT IS MEGNYERTE FIÚ KOSÁRCSAPATUNK!!!
Ma délután a Berzsenyi Gimnázium pályáján 90:75 arányú győzelmet arattunk a vendéglátók ellen egy nagyon izgalmas és magas színvonalú mérkőzésen, ahol a 4. negyed elején még az ellenfél állt győzelemre. Ezzel csoportelsőként jutottunk a legjobb 8 közé! A Berzsenyi egyébként két utánpótlás-válogatott és NB1/B-s játékossal rendelkezik, ezért nagy fegyvertény volt őket legyőzni.
Így a negyeddöntőt hazai pályán játszhatjuk valamikor a jövő héten, az ellenfél egyelőre ismeretlen!
Külön szeretném kiemelni, hogy ugyan idegenben játszottunk, SZÁMOS EÖTVÖS-SZURKOLÓ IS KILÁTOGATOTT A MECCSÜNKRE!!! Ilyennel az elmúlt 4 évben talán csak kétszer találkoztam, tavaly és 3 éve, a Budapesti Döntőben. Úgyhogy szeretnénk megköszönni a 12. A, B, C, D és F osztálynak (remélem, nem hagytam ki senkit), hogy közülük többen eljöttek buzdítani minket. Fantasztikus érzés, megtiszteltetés volt így játszani!
Továbbra is,
Hajrá E5vös!!! Szanthoffer András
Kosár hírek
FIÚ KOSÁRCSAPATUNK MEGSZEREZTE IDEI MÁSODIK GYŐZELMÉT IS!
Tegnap délután a Toldy Gimnázium ellen arattunk 81:60-as győzelmet hazai pályán. Biztató jel a továbbiakra nézve, hogy játékunk jelentősen feljavult az előző mérkőzéshez képest.
Ezzel a győzelemmel már biztosan a legjobb 8-ba kerültünk Budapesten, de a csoport utolsó meccsén – a Berzsenyi Gimnázium ellen, idegenben – is nyernünk kéne, mert akkor gyengébb ellenfelet kapnánk a B csoportból a negyeddöntőben, illetve hazai pályán játszhatnánk azt a meccset is.
A következő mérkőzés időpontja: NOV. 6. PÉNTEK 16:00 BERZSENYI-EÖTVÖS (idegenben)
Ez lesz a legnehezebb meccs a csoportban, úgyhogy – ugyan idegenben játszunk – ide is várjuk a szurkolókat, illetve köszönjük azoknak, akik tegnap kijöttek és buzdítottak minket!
Hajrá E5vös!!! Szanthoffer András
Kosár hírek
BUDAPESTI DÖNTŐBEN LEÁNY KOSÁRCSAPATUNK!!!
Szerda délután 21 pontos győzelmet arattak lányaink a Kölcsey Gimnázium ellen, így 2 győzelemmel és 1 vereséggel a csoport 2. helyén végeztek. Ezzel továbbjutottak a budapesti négyes döntőbe, amit majd az őszi szünet után fognak rendezni valamelyik budapesti iskolában (reméljük esetleg nálunk). Itt az első két hely megszerzése a cél, mert akkor kijutnak az országos selejtezőbe, ahol tovább harcolhatnak az országos döntőbe jutásért.
Gratulálunk Nekik, és sok sikert kívánunk a továbbiakban!
Legközelebb az őszi szünet után lesz kosárlabdameccs az Eötvösben: a fiúk november 3-án (kedd) 14:30-kor játszanak a Toldy Gimnáziummal. Ezután november 6-án (péntek) játszunk 16:00-kor a Berzsenyi ellen, de ezt már idegenben. Mindkét meccsen a győzelem a cél!
A szünet után is szeretettel várunk minden szurkolót meccseinken! (És a fiú meccseken nyugodtan lehet bármit tenni az ellenfél megzavarásának érdekében, például rázni a hálót.)
Hajrá E5vös!!!
Szanthoffer András
Mezeifutó diákolimpia eredmények
Tegnap mégiscsak lezajlottak a futóversenyek. Bevallom, nem nagyon hittem benne, hogy ilyen időben képesek odacsődíteni a budapesti diákokat. Ezek szerint semmi sem lehetetlen, a rendezők rendíthetetlenek voltak. Szerencsére elállt az eső, de azért elég hűvös volt, némi széllel fűszerezve. Az eredményeket tekintve kicsit jobbra számítottunk, de a sorozatos megbetegedések sajnos több csapatunkat is átrendezték.
Eredmények:
Folytatás …
Kosár eredmény, változás a programban
Szerda délután leány csapatunk lejátszotta első bajnoki mérkőzését. Ahogy az várható volt, sajnos vereséget szenvedtünk a több korosztályos válogatott (!) és két Európa-bajnok (!) játékossal rendelkező Veres Pálné Gimnáziumtól. Azonban ez nem nagy gond, hiszen a továbbjutáshoz a csoport első két helyét kell megszerezni, tehát elég a csoport másik két, már „hozzánk hasonló szintű” tagját legyőzni.
Folytatás …
Kosárszezon az Eötvösben
Jövő héttől beindul a kosárszezon az Eötvösben!
Szerdán (okt. 7.) az V-VI. korcsoportos leány csapatunk kezdi meg szereplését hazai pályán, majd a rá következő héten az V-VI. korcsoportos fiú csapat is lejátssza első meccseit! (Az MDSZ döntése alapján lett összevonva ez a két korcsoport, így az összes 1996-2000 között született tanuló egy kosárlabda bajnokságban fog versenyezni.)
Folytatás …
Történelmi Váltófutás
A hétvégén megrendezett Történelmi Váltófutáson 138 csapat diákjai küzdöttek a helyezésekért, 2 korosztályban résztvevő lánycsapatunk egyaránt harmadik helyezést ért el. Gratulálunk nekik és a felkészítő tanáraiknak!

Folytatás …
Diákolimpia 3. helyezés
Diákolimpia 2. helyezés
Diákolimpia 3. helyezés
Gratulálunk fiú kosárlabdázóinknak és a felkészítésüket vezető Szász Péter tanár úrnak, akik a Diákolimpia országos döntőjében harmadik helyezést értek el!
A csapat tagjai:
Folytatás …
Diákolimpia, kosárlabda
VI. korcsoportos fiú kosárcsapatunk megnyerte a Zalaegerszegen megrendezett Diákolimpia országos elődöntőt, így bejutott az országos döntőbe.
Gratulálunk!

Folytatás …







