A hétvégén rendezték meg a 3×3 – a Kosárlabda Diákolimpia Országos Döntőjét.
Csapatunk sajnos az érettségi miatt nem a legjobb összeállításba tudott elindulni, hisz a döntőbe jutást kiharcoló Keszte Sárát a 12 A – ból, érthető okokból nem tudtuk nevezni. Mivel a többi profi játékosunk nem tudott jönni, ezért 2 lelkes amatőr játékosunkkal indultunk, a játék öröméért, akikkel a 10. helyezést értük el.
A csapat tagjai:
Dormán Klára 10. F
Körmendi Janka 11.F
Szajkó Gitta 10.B
Kristóf Noémi 10.A
Pásztor Lilien 10.E osztályos diákunk az országos testépítő bajnokságon négy, az ausztriai nemzetközi versenyen pedig két aranyérmet szerzett.
Az IFBB magyar bajnokságon 4 aranyérmet szerzett, másnap az ausztriai nemzetközi versenyen mindkét versenyszámában aranyérmes lett.
Csapattagok: Gerzsényi Bodza 11.a, Mészáros Dorottya 11.e, Gera Zsófia 11.a, Kollmann Janka 11.a, Varga Laura 10.e
Áprlis 19-én, a hagyományosan Gödöllőn rendezett Országos Mezeifutó Diákolimpián VI. korcsoportos lány csapatunk a budapesti győzelem után nagyon szoros küzdelemben a 3. helyen végzett.
Három iskola versenyzői is azonos helyezési számot értek el, így a negyedikként befutó csapattagok eredményei döntötték el a végső sorrendet.
Hosszú idő után sikerült újra dobogós helyezést elérnünk, nagy siker a lányok kiemelkedő szereplése!
Március 31 és április 2 között rendezték Kecskeméten az Országos Amatőr Kosárlabda Diákolimpiát.
Először jutottak ki diákjaink ebben a kategóriában az országos döntőre, és csodálatos teljesítménnyel, 20 csapat közül a 4. helyezést érték el.
A néhány éve még diákként e5vösös edzők, Zoboki Ábel és Budai Mátyás irányításával a csapat az első két napon 5 meccset játszva hibátlan teljesítményt nyújtott.
A legjobb négy között első ellenfélként a későbbi győztes, Pannonhalma csapatát szorongatták meg a fiúk, majd a bronzmérkőzésen minimális különbséggel maradtak alul a szombathelyi középiskolásokkal szemben.
Játékosaink egytől egyig kiváló teljesítményt nyújtottak.
A csapat legjobbja, Görömbey András bekerült a torna All star csapatába.
A csapat tagjai: Görömbey András 12.a, Turner Olivér 12.a, Szinvai Zsombor 12.a, Várkonyi Balázs 12.a, Borzsák Máté 12.c, Faragó Bálint 12.c, Bíró Benedek 11.c, Fodor Levente Bán 11.c, Bolygó Máté 11.c, Molnár Máté Bendegúz 11.d, Szakács Márton 11.d, Nyerges Tamás 10.e, Törzsszurkoló, az élő közvetítések kommentátora, 13. csapattag: Szuromi Marcell 12.c
…megérkeztek a lányok, s gyönyörű eredményt értek el Olaszországban.
Weiler Kriszti és Mozolai Berta az U18-as világbajnokságon erősítette a magyar válogatottat.
A Divízió I/A csoportban 6 csapatból 4. helyezést értek el.
Gratulálunk!
Nagy örömünkre, október 12-én megrendezésre került a ‘világtörténelem első’ Apáczai – Eötvös focibajnoksága.
A tanári nyitómeccs előtt a két gimnázium focizó tanárai közösen álltak ki a jövőnkért. Már ekkor látszott, hogy nagyon különleges esemény résztvevői lehetünk. A pomponlánycsapat fellépése, a színvonalas mérkőzések és a kommentátorok fergeteges hangulatot varázsoltak a szurkolókkal tömött tornacsarnokba, ami már mindenkinek hiányzott a koronavírus-járvány óta.
Köszönjük a kommentátoroknak, a rendezvényt előkészítő, majd a termet összerakó diákoknak és a bíróknak, akik nélkül ez az esemény nem történhetett volna meg. Köszönetünk azon tanárainknak is szól, akik segítették a focikupa megszervezését és megrendezését.
Bízunk benne, hogy még sokszor fog úgy zúgni a tornacsarnok a közös szurkolástól, mint ezen a focibajnokságon.
Hétvégen , vasárnap rendezték meg a 30. NATO Futás keretein belül, az iskoláknak szóló Történelmi Váltót, a 13 aradi vértanú emlékére.
A lányok az általános iskolai korcsoportban, I. helyen , a középiskolások versenyében II. helyen végeztek.
Ezzel 60 + 40 ezer forintos vásárlási utalványt nyertek iskolánknak.
Gratulálunk nekik! 🙂
Aranyérmes csapat:
Ezüstérmes csapat:
Weiner Krisztina 9. A
Hollósy Hanna 9. Ny
Elekes Sára 8. B
Papik Szonja 9. B
Lázár Emese 9. Ny
Pastyik Kata 9. F
Lengyel Nóra 8. B
Horváth Emma 9. F
Varga Natasa 8. B
Csurdi Csenge 8. B
Sipos Anna Zita 7. A
Höltzl Hédi 8. A
Szabó Lilla 11. F
Koltai Dóra 12. C
Sághi Eszter 12. F
Szabó-Farkas Borka 9. B
Bálint Alíz 9. F
Wiedemann Lili 9. F
Janurik- Nagy Hanna 9. A
Félegyházi Anna 12. F
Tacey Emil 11. F
Kovács Tímea 12. D
Nagy Dorka 12. C
Szumi 9. F
Hegyi Anna 10. A
Cseh Natália 11.d osztályon tanulónk, az Országos Ergométeres Evezős Diákolimpia versenyén korcsoportjában VI. helyezést ért el!
Gratulálunk a szép eredményhez!
A B33 Kosárlabda Diákolimpán 4 fős csapatunk a budapesti bajnokságból ezüstérmesként továbbjutott a regionális döntőbe.
Csoport elsőként kerültek be a, a negyeddöntőbe, azonban onnan már nem sikerült a 4 közé jutni.
A csapat tagjai: Dormán Klára 9.f, Keszte Sára 11.a, Körmendi Janka 10.f, Vaskó Zsófia 12.b
Gratulálunk Nekik!
Az Országos Floorball Diákolimpián 5. helyezést elért csapat tagjai: Weiler Krisztina 8.a, Pajor Blanka 8.b, Balsai Liza 9.ny, Herczeg Anna 9.ny, Makra Kata 9.ny, Szalay Róza 9.ny
Gratulálunk!
A Balogh Tamás fedettpályás atlétika versenyen csapatunk összesítésben a 7. helyezést érte el.
A tavalyi győzelem után betegség, sérülés és egyéb programok által több diákunk is hiányzott (kb. 10 fő) a legeredményesebbek közül.
Az indulók (fiatalok és végzősök) igyekezete, hozzáállása és teljesítménye minden dicséretet megérdemel!
Gratulálunk a versenyzők teljesítményéhez!
Silaghi Darius (9.a) a febrár 9-én rendezett fedettpályás serdülő országos atlétika bajnokságon 3000m-es távon első helyezést ért el.
Gratulálunk a remek eredményhez!
Kepes Lujza Emma 9. f osztályos tanulónk, az Alpesi Sí Diákolimpia döntőjében, Mátraszentistvánon, összevont III.-IV. korcsoportban I. helyezést ért el.
Gratulálunk a szép eredményhez!
Jan. 30-án, csütörtökön a Veres Pálné Gimnáziumban rendezett versenyen lány torna csapatunk a 2. helyen végzett.
Egyéniben Benkő Regina 1., Incze Regina 4. lett.
Csapattagok:
Benkő Regina 12.d
Incze Regina 10.e
Rettich Kitti 12.b
Baski Fanni 12.b
Tóth Sára 12.a
Nagy Dorottya 9.c