Nagy örömünkre, október 12-én megrendezésre került a ‘világtörténelem első’ Apáczai – Eötvös focibajnoksága.
A tanári nyitómeccs előtt a két gimnázium focizó tanárai közösen álltak ki a jövőnkért. Már ekkor látszott, hogy nagyon különleges esemény résztvevői lehetünk. A pomponlánycsapat fellépése, a színvonalas mérkőzések és a kommentátorok fergeteges hangulatot varázsoltak a szurkolókkal tömött tornacsarnokba, ami már mindenkinek hiányzott a koronavírus-járvány óta.
Köszönjük a kommentátoroknak, a rendezvényt előkészítő, majd a termet összerakó diákoknak és a bíróknak, akik nélkül ez az esemény nem történhetett volna meg. Köszönetünk azon tanárainknak is szól, akik segítették a focikupa megszervezését és megrendezését.
Bízunk benne, hogy még sokszor fog úgy zúgni a tornacsarnok a közös szurkolástól, mint ezen a focibajnokságon.
Sport kategória bejegyzései
Történelmi Váltófutás
Hétvégen , vasárnap rendezték meg a 30. NATO Futás keretein belül, az iskoláknak szóló Történelmi Váltót, a 13 aradi vértanú emlékére.
A lányok az általános iskolai korcsoportban, I. helyen , a középiskolások versenyében II. helyen végeztek.
Ezzel 60 + 40 ezer forintos vásárlási utalványt nyertek iskolánknak.
Gratulálunk nekik! 🙂
Aranyérmes csapat: | Ezüstérmes csapat: |
Weiner Krisztina 9. A Hollósy Hanna 9. Ny Elekes Sára 8. B Papik Szonja 9. B Lázár Emese 9. Ny Pastyik Kata 9. F Lengyel Nóra 8. B Horváth Emma 9. F Varga Natasa 8. B Csurdi Csenge 8. B Sipos Anna Zita 7. A Höltzl Hédi 8. A |
Szabó Lilla 11. F Koltai Dóra 12. C Sághi Eszter 12. F Szabó-Farkas Borka 9. B Bálint Alíz 9. F Wiedemann Lili 9. F Janurik- Nagy Hanna 9. A Félegyházi Anna 12. F Tacey Emil 11. F Kovács Tímea 12. D Nagy Dorka 12. C Szumi 9. F Hegyi Anna 10. A |
Atlétika bp-i diákolimpia
Tesnevelés igazolás
Sporteredmények
Mezei Futó Diákolimpia 5. helyezés |
Nagypályás Floorball Diákolimpia 4. hely |
Ritmikus Gimnasztika Diákolimpia 1. hely |
|||
Mészáros Dorottya (10.e) Turi Vivien (11.a) Kézdy Judit (12.c) Torgyik Eszter (12.e) Rátkai Zsófi (11.b) |
Kende Mátyás (9.e) Dancs Ábel (9.e) Balogh Botond (10.b) Fok Miklós (10.d) Nagy Barnabás (10.f) Görömbey András (11.a) Szóga Zsigmond (12.a) Mozolai Brúnó (12.c) Almás Vince (12.c) Zentai Bálint (12.e) |
Nagy Villő (12.a) |
Gratulálunk!
Dobra Milán az Ippon Shobu Karate Kumite országos diákolimpián 1. helyezést ért el
Gratulálunk!
Országos Diákolimpia TORNA 6. hely
Csapattagok:
Nagy Dorottya (11.c)
Incze Regina (12.e)
Kovács Adél (12.b)
Simon Manka (10.e)
Gratulálunk a Lányoknak!
Ergométeres Evezős Diákolimpia
Cseh Natália 11.d osztályon tanulónk, az Országos Ergométeres Evezős Diákolimpia versenyén korcsoportjában VI. helyezést ért el!
Gratulálunk a szép eredményhez!
Kosárlabda Diákolimpa
A B33 Kosárlabda Diákolimpán 4 fős csapatunk a budapesti bajnokságból ezüstérmesként továbbjutott a regionális döntőbe.
Csoport elsőként kerültek be a, a negyeddöntőbe, azonban onnan már nem sikerült a 4 közé jutni.
A csapat tagjai: Dormán Klára 9.f, Keszte Sára 11.a, Körmendi Janka 10.f, Vaskó Zsófia 12.b
Gratulálunk Nekik!
Országos Floorball Diákolimpia
Sporteredmények 2021. október
Evezős Ergométeres Országos Diákolimpa
Balogh Tamás fedettpályás atlétika verseny
A Balogh Tamás fedettpályás atlétika versenyen csapatunk összesítésben a 7. helyezést érte el.
A tavalyi győzelem után betegség, sérülés és egyéb programok által több diákunk is hiányzott (kb. 10 fő) a legeredményesebbek közül.
Az indulók (fiatalok és végzősök) igyekezete, hozzáállása és teljesítménye minden dicséretet megérdemel!
Gratulálunk a versenyzők teljesítményéhez!
Atlétika eredmény
Sí Diákolimpia eredmény
Budapesti Torna Diákolimpia
Jan. 30-án, csütörtökön a Veres Pálné Gimnáziumban rendezett versenyen lány torna csapatunk a 2. helyen végzett.
Egyéniben Benkő Regina 1., Incze Regina 4. lett.
Csapattagok:
Benkő Regina 12.d
Incze Regina 10.e
Rettich Kitti 12.b
Baski Fanni 12.b
Tóth Sára 12.a
Nagy Dorottya 9.c
Gratulálunk, lányok!
Raffa Ifjúsági EB
Perger Patrik (10. D) a golyósport Raffa szakágában EB második helyezést ért el az U18-as fiú páros versenyben.
Riport ITT!
Országos Atlétika Ügyességi Csapatbajnokság
Kecskemét adott otthont a már említett október 20-i vasárnapon az atléták országos ügyességi csapatbajnokságának. Lányaink a budapesti győzelem után országosan összesítve a kiváló második helyen jutottak tovább.
Az első helyezett veszprémi lányokat nem lehetett megszorítani. Mögöttük azonban többen is hasonló teljesítményt nyújtva az utolsó pillanatig nyílttá tették a versenyt. A mi csapatunk végig okosan versenyezve, nem elengedve a vetélytársakat a 4.helyen váltotta utolsó emberünket. Zita ügyesen beosztva erejét a táv közepén feljött a harmadik helyre, majd a célegyenes végén megelőzte a váratlanul jól teljesítő salgótarjáni csapat befutóját.
A lányok előző, bp-i eredményüket 5 másodperccel múlták felül!
Köszönetet szeretnénk mondani Berczik Sári szüleinek, akik az utazásban és a szurkolásban is a csapat segítségére voltak!
Országos Atlétika Ügyességi Csapatbajnokság: 2. hely
Csapattagok: Berczik Sára 12.A, Mészáros Dorottya 9.Ny, Spiller Tiziana 10.A, Urbán Zita 11.A
Gratulálunk a kiváló teljesítményhez!
Sporteredmények
Október 20-án vasárnap több versenyszervező is úgy gondolta, ez az ideális időpont a diákok megmozgatására.
„Lehetett választani” kosárlabda mérkőzés, történelmi váltófutás és országos diákolimpia között. Mivel erőinket ennek megfelelően (természetesen a legfontosabb versenyt alapul véve) szétforgácsoltuk, az eredmények kifejezetten örömteliek lettek. A legjobb futók Kecskeméten, az iskola gyorslábú lányai a Vérmező mellett mutatták meg tudásukat.
Történelmi váltófutás (lányok): 3. hely
(Varga Kinga 8.a, Görömbey Lilla, Nagy Villő 10.a, Horváth Lilla, Tunkel Kinga, Walter Lilla 10.b, Incze Regina, Torgyik Eszter 10.e, Kovács Laura 11.d, Varga Borbála 11.f, Csiba Terézia, Pogány Lilla 11.e Pike Szonja 12.f.)
Atlétika, ügyességi csapatverseny
Szeptember 26-án a Honvéd pályán rendezték az ügyességi csapatverseny budapesti fordulóját. Iskolánk két számban 3 csapattal indult. A lányok 4x800m-es váltóban első, illetve 7. helyezést értek el, míg magasugrásban az „érdekes” lebonyolítás mellett a 4. helyet szereztük meg.
Az első helyezett csapat tagjai : Berczik Sára 12. A, Mészáros Dorottya 9. Ny, Spiller Tiziana 10. A, Urbán Zita 11. A
Kajak-kenu Diákolimpia
Atlétika Diákolimpia
V. korcsoport
Fiú 800m:
9. Lendvai Máté 10.b
Lány 800m:
2. Urbán Zita 10.a
Lány 1500m:
2. Urbán Zita
7. Spiller Tiziana 9.a
Lány 3000m:
5. Spiller Tiziana
VI. korcsoport
Fiú 100m:
12. Horváth Áron 11.f
Fiú 800m:
3. Kasoly Benedek 12.a
Az idei utolsó országos versenyt Székesfehérváron rendezték, ahol iskolánk diákjai ismét nagyon szép eredményeket értek el, gratulálunk!
Tankerületi Diákolimpia
A Zánkán második alkalommal megrendezett tankerületi diákolimpián 6 fiú (sérülés miatt végül öten voltunk) és 6 lány mérte össze tudását fociban, solatlonban, váltófutásban, kosár-és strandröplabdában. Sajnos pont a labdajátékokban nem volt szerencsénk, így hiába hajráztunk kiválóan az utolsó számokban, „csak” a második helyet sikerült megszereznünk
Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat, még az időjárás is „balatoni” volt!
Csapattagok:
Bánk Bori (10.b) Berczik Sára, Szanthoffer Sára, Kövesdy Jázmin, Papp Luca (11.a) Rác Karina (11.c)
Limpek Balázs (11.c) Nagypál Ádám, Varga Dávid (11.d) Bacsek Bernát, Dóczi Botond (12.b)
Gratulálunk!
Kosárlabda Diákolimpia
IV. korcsoportos diákolimpián kosárlabdacsapatunk a tavasz folyamán egészen az országos elődöntőig menetelt ahol végül a második helyet szerezte meg.
A csapat először a budapesti selejetezőt vívta meg hibátlanul, majd a budapesti döntőn a Pannónia mögött a második helyen végzett.
Ezután a kecskeméti Bányai Júlia Ált. Iskola ellen kellett selejtezőt játszani, amit sikerült
megnyernie a csapatnak és ezzel kvalifikálták magukat a fiúk az országos elődöntőre.
Az országos elődöntőt Oroszlányban rendezték, ahol végül ezüstérmet szerzett a csapat a helyi Hunyadi Mátyás Ált. Iskola mögött, megelőzve nagynevű soproni és szombathelyi ellenfeleket.
A csapat tagjai:
Atkári Brúnó, Nagy Ábel, Pleesz Gergő, Asztalos Kende, Görömbey András, Harsányi Bence, Koloszár Bence, Szabó Botond, Szinvai Zsombor, Tóth Benjámin, Várkonyi Balázs, Volford Levente, Pleesz Ádám
Gratulálunk!
Országos Frizbi Diákolimpia
![]() |
V-VI. korcsoport vegyes kategória
Csoportkör:
Eötvös-Újbudai Széchenyi István Gimn.: 6-3
Eötvös-Kazinczy Ferenc Gimn.: 6-4
Eötvös-Újbudai József Attila Gim.: 9-0
Eötvös-Debreceni Fazekas Mihály Gimn.: 1-5
Elődöntő:
Eötvös-Németh László Gimn.: 3-7
Bronzmeccs:
Eötvös-Városmajori Gimn.: 3-4
Így 4. helyen végzett a csapatunk.
A csapat tagjai: Balogh Eszter, Polivka Zsófia, Szögi Petra, Varga Kinga, Ramel Dániel, Szamecz Márton, Szeredás Bálint, Vass Milán, Végh Tamás. A csapat felkészítője és segítője: Balterer Bence (volt Eötvös diák)