Atomerőmű látogatás április 12-én

A 11. és 12. évfolyam fizika faktosai kísérték el tanáraikat (Andi nénit, Edit nénit, VéBé bácsit és Kasza Zolit) egy nagyon érdekes és tartalmas paksi programra.
Lelkes csapatunk

Megnéztük a látogatóközpontot, ahol többek között gyönyörködhettünk az alfa- és bétarészecskék diffúziós ködkamrában húzott kondenzcsíkjaiban, és drukkolhattunk Örsnek, hogy a kerékpár keltette elektromos árammal el tudja indítani a porszívót!
Bejártuk az erőmű IV. blokkját: vezérlő, reaktor, turbina és generátor ház.
Eddig minden látogató eljuthat. Mi viszont protekciónk (vagyis kapcsolati tőkénk) azaza Egri Zoltán „Eötvösös apuka” segítségével még izgalmasabb helyekre is eljutottunk.
Megnézhettük a vezérlőterem szimulátorát – állítgattuk a szabályozó rudakat, szivattyúkat stb. – és a gyakorlóközpontot, ahol valódi reaktortartályt és reaktor alkatrészeket nézhettünk meg közelről, sőt a gőzfejlesztőbe be is mehettünk.
Köszönet az utat szervező Andrékó Andrea tanárnőnek!