Őrsi Ákos első lett a nemzetközi Nature Photographer of Year pályázatán és második díjat nyert a szintén nemzetközi Golden Turtle pályázaton. A nyertes őzes kép címe: ”Séta a dombon”Az első pályázat díjátadására Hollandiában került sor.
A magyar Év Természetfotósa pályázaton négy képe kapott díjat, és ezzel megnyerte a ifjúsági kategóriát.
Fotóiból és a díjátadás képeiből láthatnak pár képet. Reméljük hamarosan az iskola 3. emeletén látható lesz Ákos képeiből egy kiállítás!
Főoldal kategória bejegyzései
Középiskolai rangsor 2024
Nagy örömmel közöljük, hogy iskolánk a HVG által kiadott idei középiskolai rangsorban újra a második helyen áll.
Nagyon szépen köszönjük diákjainknak, tanárainknak és a szülőknek a közös munkát!
További részletek az eduline.hu oldalon.
Fogadóórák hete
Kedves Szülők!
Szeretettel várjuk a múlt hét elejétől a fogadóórás jelentkezéseket!
üdvözlettel: Moss László igazgató
Őszi érettségi vizsga információk
Kedves Érettségizők!
Az október-novemberi érettségi vizsga középszintű szóbeli vizsgájára 2023. november 20-n (hétfőn) és 21-n (kedden) kerül sor.
A vizsgázók beosztását tartalmazó információk elküldésre kerültek.
Az érettségi vizsga tájékoztatója emelt- és középszinten 2023. november 20-n (hétfőn) 7.45-kor a DÍSZTEREMBEN lesz. Kérjük, aki teheti jöjjön el a tájékoztatóra. Itt kaphatnak információt az emelt szóbeli- illetve észrevételezés eredményéről.
A vizsga eredményhirdetése: 2023. november 21-n (kedden) 14.30-kor a DÍSZTEREMBEN lesz
Itt kerülnek átadásra a véglegesített törzslapok, amelyet személyesen szükséges átvenni.
Eötvös Napok
November 9. és 11. között idén is átalakult az Eötvös épülete és élete: pincétől a padlásig újra megtöltötte – az évközbeni tanítási napoktól sok mindenben eltérő – élettel az Eötvös Napok. Ez a háromnapos programsorozat a legnagyobb, diákok által szervezett esemény az év során, és immár közel 20 éves múltra tekint vissza. A hagyományokkal azonban idén is több esetben szakítottunk, legyen szó akár a formabontó rave-party-ról, vagy a még soha nem látott stand up előadásról a Ki mit tud? alatt. Azonban az olyan tradíciók, mint a kötélhúzás, foci-, streetball- és röpibajnokság idén sem maradtak el. Viszont egy-egy hőn áhított bajnoki címig csak könny, vér és verejték árán lehetett eljutni. A fizikai megmérettetés mellett több mint 100 előadás és számos izgalmas program, például Shrek mocsara, a Rozsdás Rákolló és a Café Transylvania fogadta a diákokat. Ezek azok emlékek a gimis évekből, amiket csak egy eötvösös tudhat magáénak.
Köszönjük az iskola támogatóinak, a szülőknek, az öregdiákoknak, tanárainknak, az iskolavezetésnek, az iskola dolgozóinak, és nem utolsósorban Nektek, kedves eötvösösök, hogy újra felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk!
Szakmai- és Innovációs Program az Eötvös Napokon
HAT ÉVFOLYAMOS NYÍLT NAPOK
2023. november 14-15-16.
Gólyabál
A pörgős, jó hangulatú eseményen kreatív és jókedvű osztályprodukciókat láthattunk.
Az eskü letétele után a tábvezek adtak koncertet, a közös éneklés visszaidézte a nulltáborokok élményét.
Köszönjük minden szervezőnek a sikeres eseményt!
Eötvös Bazár
Érettségi témakörök
Kedves érettségiző fiatalok! Itt láthatjátok az őszi középszintű érettségi szóbeli témáit azokból a tantárgyakból, amelyekből a gimnáziumban lesz vizsga. Jó munkát kívánunk a felkészülésben!
Folytatás …
Négyes gólyatábor
Hurrá, idén is volt négyes gólyatábor! Vonat, séta Almádiból, ütött-kopott jéghideg faházak, Vale főztje, fogykos GH, cuki csopvezek és elképesztő hangulat. A lényeg: megmentettük a fogságba esett Eötvös szellemet a bukott manóktól, olyan butát, mint Ostobusz, még mi sem láttunk. Táncoltunk soha nem hallott magyar előadók, előző évezredbeli szörnyű zenéire, a hangulat ismét a tetőfokán. Végignéztünk két ragyogó tábvezszínházat, megtudtuk, hogyan támad meg valakit a róka éjjel az ágyában fekve, miközben még a lába is kibicsaklik. Végül könnyes búcsú a Balatontól, fotózkodás a kerettel, vissza-séta Almádiba és a Déliben még egy utolsó nagy, felejthetetlen BÖTEK-i beszéd. Ennyi volt, jó volt, lesz jövőre is!
Zene Világnapja
Hat évfolyamos gólyatábor
Régen volt már a nulltábor, elszállt a nyár, és mivel már nagyon hiányoztunk egymásnak, elhatároztuk, hogy újra inkák leszünk egy kicsit, és egy hétvégét eltöltöttünk együtt Kisinócon, az erdő közepén. Métáztunk, számháborúztunk, rejtvényeket fejtettünk, csináltunk színházat, megidéztünk nagy inka hősöket, énekeltünk, sírtunk és nevettünk, és nem utolsósorban ismét megmentettük a világot. Köszönet mindenkinek, aki segített ebben!
Gerlingen diákcsere
A 11.E osztály kezdő németes csoportja kapta a lehetőséget, hogy idén részt vegyen a közel negyven éves múltra visszatekintő gerlingeni csereprogramban. A fogadás és az utazás között csak alig egy hét „szünet” volt, a gerlingeni Robert Bosch Gymnasium 14 tanulója szeptember második felében volt Budapesten, David Schaebs és Kristina Gimber vezetésével; a magyar diákok pedig október hatodikán késő este érkeztek haza, Nagy Csilla és Baranyai Balázs kíséretében.
A képeken is látható, hogy mindkét együtt töltött hét remek hangulatban telt, a csapat (33 fő tanárokkal együtt) rengeteg közös élményt gyűjtött a hivatalos és egyéni programok alatt, erre minden helyszín kiváló lehetőséget nyújtott.
Jövőre a következő évfolyam viszi tovább a hagyományt!
Walk the Wish – 2023. 09. 22.
Idén is szeretnénk súlyosan beteg gyerekek kívánságát teljesíteni.
A Walk the Wish („Sétálj velünk egy kívánság valóra válásáért”) immár tizedik éve az Eötvös József Gimnázium saját szervezésű jótékonysági rendezvénye, a Csodalámpa Alapítvánnyal együttműködve.
Az utóbbi években más budapesti iskola diákjai is rendszeresen csatlakoznak rendezvényünkhöz.
A séta időpontja: 2023. szeptember 22-án, pénteken 15.30
KLUBEXPO
A KlubExpo harmadik éve került megrendezésre az Eötvös falain belül. A rendezvény hagyományos célja, hogy bemutassa az iskolában működő szakköröket és önszerveződő diák klubokat az újonnan érkezőknek, és más érdeklődőknek. Több, mint 200 résztvevő számára szeptember 15-én 19 közösség mutatkozott be: az Eötvös Média, az Eötvös Diák, az Eötvös Alkotó Műhely, az Elsősegély szakkör és a Kórus, a BIMUN, a DÖ, a Tarsastár, a Sulirádió, a Kéktúra, a Zöld Bizottság, a Debate-club, a Nekünk-X, a Színjátszó, a MUN, a TechTeam, a GH-KT, a Zene szakkör és nem utolsó sorban az iskolai kosárcsapat.
Nagyon köszönjük a DÖ szervezőmunkáját és a bemutatkozók lelkesedését és kreativitását!
Búcsúzunk.
Eötvös Alkotó Műhely
Nyár volt…
OKTV jelentkezés
A jelentkezési lapok leadási határideje:2023.09.15. péntek 13 óra.
A lapokat a Titkárságról lehet elvinni és ide is kell leadni.
Őszi érettségi
Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!
A Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium 2023. szeptember 5-ig fogadja a 2023-
2024 tanév őszi érettségi vizsgaidőszakában vizsgázni kívánó tanulók jelentkezését.
Pót ebédbefizetési napok / ÉTLAP
Tisztelt Szülők!
ITT megtalálhatóak az információk a dátumokról.
CSAK ÉRVÉNYES SZÁNDÉKNYILATKOZATTAL tudnak készpénzesen is befizetni (előzetesen email-ben megküldve, vagy kitöltve magukkal víve)
Étkezéssel kapcsolatos dokumentumok ITT!
ÉTLAP ITT!
Nemzetközi Kémiai Torna (IChTo)
Augusztus 17. és 23. között Tbilisziben rendezték meg a Nemzetközi Kémiai Tornát (International Chemistry Tournament (IChTo)), ami egy angol nyelvű természettudományos vitaverseny.
A versenyen két magyar csapat is indult, három diákunk részvételével.
Az abszolút első helyezett, aranyérmes csapat csapatkapitánya Cserneczky Balázs (12.D), aki elnyerte a legjobb bíráló (reviewer) címet is.
Az abszolút első helyezett, aranyérmes csapat tagja Molnár Máté (12.D).
Az ezüstérmes csapat kapitánya Skenderovic Szonja (volt 12.D), aki egyéniben ezüstérmes lett, és elnyerte az 1. feladat legjobb megoldója címet is.
Gratulálunk!
Tehetséggondozó szakkör
Osztályozó vizsga – időpontok és jelentkezési lap
Az osztályozó vizsgára jelentkezni ezen jelentkezési lap kitöltésével lehet augusztus 18-ig.
A vizsga beosztását az alábbi táblázat mutatja: Folytatás …




























































































































































































































































































































































































































































































































































































































































































































































































