„Az igazgató az iskolákra vonatkozó törvények és hatósági rendeletek végrehajtója, a tanári testület elnöke, a tanintézet képviselője, az irodai ügyek vezetője, az intézet tudományos és fegyelmi állapotának ellenőrzője s arról első sorban felelős. Az ő feladata a tanítás egységes vezetésének ellenőrzése. Ő tekinti át az iskola egész működését, az ő tiszte a metodikus ellentéteket kiegyeztetni, a működésnek sokszor széjjelfutó szálait összetartani, s a tényezők változatosságában az egység állandóságát biztosítani.” (idézet az első középiskolai rendtartásból, 1869)
Iskolánk élén eddig 13 kinevezett és 4 megbízott igazgató állt. Mindegyikükről elmondhatjuk, hogy mindent megtett iskolánk fejlődéséért, jó hírének növeléséért, amiért őszinte köszönet illeti őket.
A következőkben a teljesség igénye nélkül szeretnénk felvillantani néhány intézményvezető képét.
Weiser József (1854-1855)
„Működése kétségkívül sikeres és áldásos volt. Nagyvonalú szervező képességről tett bizonyságot, amidőn a gyakorlati irányú, magas színvonalú reáliskolát megteremtette. Éleslátását dicséri, hogy munkatársait a pályázó tanárok közül kitűnő érzékkel választotta meg. Érdemei leismeréséül Pest városa 1857-ben díszpolgárává választotta.” (75 éves emlékkönyv, 1930)
Korábban a bécsi landstrassei főreáliskola vezetője volt. 1854-ben az osztrák oktatási miniszter őt bízta meg a pesti belvárosi reáliskola megszervezésével és ideiglenes vezetésével. Miután Pestre érkezett, azonnal megkezdte a tantervi és személyi ügyek intézését. Birtokba vette és berendezte a Vigadó épületében kijelölt helyiségeket, kitétette az iskola megnyitására vonatkozó hirdetményt. 1855. január 13-án ünnepélyesen megnyitották az iskolát, két nap múlva megkezdődött a tanítás. Az év márciusában, küldetését befejezettnek tekintve, Weiser visszatért Bécsbe.
Walser Ede (1855-1861)
„Feladatát ezután végig rendkívüli alapossággal és lelkiismeretességgel végezte. Őt egyaránt tisztelte és szerette a fiatalság, tanárai és a polgárság is. Szigorú, de igazságos volt az ifjak iránt, minden növendékében egy-egy fiatal barátját látta. Született pedagógus volt azáltal, hogy az ifjak iránt érzett szeretetnek kiapadhatatlan forrása buzgott szívében. Egyike volt azoknak, akik a magyarok iránt rokonszenvet éreztek. Alig érkezett Pestre, azonnal tanulni kezdett magyarul, s feleséget is a magyarok közül választott.” (50 éves emlékkönyv, 1905)
Prágában végezte el a reáliskolát, majd tanulmányait a bécsi politechnikumban és a képzőművészeti akadémián folytatta. 1853-ban került a bécsi landstrassei főreáliskolába, majd Weiser igazgatóval együtt a pesti reáliskolába. Az iskola megnyitásakor a mértani rajz tanára volt, s egy évi tanítás után felkérték a tanoda vezetésére. Eleinte nem volt hajlandó elvállalni a feladatot, fiatal korára (25 év) és hiányos magyar tudására hivatkozva, de Albrecht főherceg határozott kérésére „belenyugodott sorsába”. Az intézményt igazán népszerűvé és híressé tette igazgatósága alatt.
Ney Ferenc (1861-1889)
„Nyilvános pályáján mint egy tekintélyes iskola igazgatója működött. Nyílt értelmével a gyakorlati életpályák fontosságát az akkori hazai viszonyok között felismerte, és erős hazaszeretetéből fakadó nagy lelkesedéssel szentelte életét a reáliskolai intézmény meghonosításának.” (50 éves emlékkönyv, 1905)
„Egyike volt azoknak az emelkedettebb gondolkodású pedagógusoknak, akik először hangoztatták az erkölcsi és lelki nevelés fontosságát, akik a nevelői munkát éppen olyan lényegesnek minősítették, mint magát a tanítást.” (75 éves emlékkönyv, 1930)
A reformkor oktatásügyének egyik meghatározó alakja, a magyar nyelvű oktatás bevezetésének elkötelezett híve. Jelentős szerepet vállalt az 1848-as forradalom művelődéspolitikai életében, ezért elzárásra ítélték. Nyolc nyelven beszélt.
1857-ben segédtanárként kezdte működését a Főreáliskolában, ahol magyart tanított először az alsó osztályokban, a következő évtől pedig már a felsőbb osztályokban is. 1861-ben az iskola igazgatójává választották, ezt a tisztséget haláláig töltötte be. Akkoriban az igazgató rendkívül nehéz helyzetben volt, hiszen még nem voltak helyettesei, segítői, a munka pedig irdatlan mennyiségű adminisztrációval is járt.
Közéleti tevékenysége: a reáltanárokat vizsgáló bizottság, melynek tagja, a Budapesti Tanárok Egyesületének előbb alelnöke, majd elnöke, a budapesti iskolai tanács tagja, 1873-ban a Ferenc-József rend lovagkeresztjével tüntették ki, 1887-ben, működésének 40 éves jubileuma alkalmával <pilisi> előnévvel magyar nemességet kapott.
Az iskolához kötődő művei: Német nyelvtan magyaroknak, A tanodai fegyelemről, A magyar nyelvtanításról és nyelvtanulásról, Vélemény a főreáltanoda szervezetét illetőleg, Emlékirat, Kérelmi Szózat, Emlékkönyv IV. kerület főreáliskola fennállásának negyedszázadára, Trefort Ágoston emlékezete
Báthory Nándor (1889-1906)
„Mint igazgató fáradhatatlanul dolgozott az intézet fejlődésének anyagi és szellemi lehetőségein. Mégis értékét nem ezek az adminisztrációs intézkedések adják, hanem egyénisége, nevelői működése. Megjelenésében nem volt semmi imponáló, alacsony termete, csendes beszéde, szerény fellépése és csekély szónoki képességei teljesen elütöttek elődjétől. Azonban szívós energia és végtelen lélekjóság lakoztak a csendes külső alatt. Minthogy maga is élő példája volt a kötelességtudásnak, ez tradícióvá vált a testületben és az ifjúságban is. Volt rá gondja, hogy azt az érzést az iskolai szellem fejlesztésével és a tanári tekintély emelésével is nevelje. Az iskolában a tudomány eredményeinek gyümölcsöző hirdetésével s a jó rend szellemének az ifjúság lelkébe való beoltásával, az iskolán kívül pedig egyenességével, soha meg nem alkuvó elvhűségével követendő példaképen folyton tanítványai s tanártársai előtt járt, diáknemzedékeket s tanárnemzedékeket nevelt. Az Isten áldja még érte! ” (75 éves emlékkönyv, 1930)
Eredetileg festészeti pályára készült, de körülményei nem engedték meg, hogy ezt az álmát megvalósítsa. 1857-től kezdve elemi iskolai tanító volt, majd 1864-től végezte el (iskolánkban) a tanárképzőt és a természetrajz tanítására nyert képesítést. 1866 és 1896 között tanított, és nagy elismerést szerzett a természetrajzi szertár átszervezésével és mintaszerű gazdagításával. A nyolcvanas években többször helyettesítette a betegeskedő Ney Ferencet, majd 1889-től haláláig lett igazgató. Munkáját 1900-tól állandó helyettes segítette.
Fontosabb munkái: Nyilatkozat az elemi tanodák ügyében, Állat- és növénytan a reáliskolák számára, Növénytan mindkét nembeli polgári iskolák számára, Természetrajz a népiskolák számára, Állattan a polgári iskolák számára
Dr. Weszely Ödön (1906-1909)
„Lehetetlen észre nem venni azt a lendületet, amellyel az intézet folytatta nemes törekvéseit a pedagógiai tökéletesedés irányában. Az új tanári generáció hatása alatt a nevelés és a tanítás új utakat tört magának, főképpen a reáliskolák ideálja, a praktikus módszerek tekintetében. Azt lehet mondani, hogy a tanítás modern iránya ezekben az években kezdődött. Mindent felkarolt az iskola, ami a tanulók praktikus ismereteit gyarapíthatja, vagy ami elméleti tudásukat kézzelfoghatóbbá teszi.” (75 éves emlékkönyv, 1930)
Az intézet tanulójaként 1886-ban érettségizett. Az egyetemen magyart, mellette filozófiát és pedagógiát hallgatott. Bölcsészdoktori szigorlatot tett magyar irodalom, német filozófia és esztétika tárgyakból. 1895-1905-ig intézetünk magyar-német szakos tanára, majd 1906 és 1909 között igazgatója volt.
Közéleti tevékenysége: a Magyar Pedagógiai Társaság rendes tagja, megalapította a Népművelés című folyóiratot, a Magyar Pedagógia című folyóirat szerkesztője, a Népművelő társaság igazgatósági tagja, az egyetem magántanára, majd 1935-ben a budapesti egyetem neveléstudományi tanára, az országos magyar királyi rajztanárvizsgáló bizottság tagja, a budapesti magyar zeneegyesület és zeneiskola tiszteletbeli tagja, a Philosophiai Társulat választmányi tagja, a tanítóképző tanárok egyesületének választmányi tagja, az Országos Középiskolai Tanáregyesület rendes tagja, a Philológiai Társaság rendes tagja.
Fontosabb munkái: Pedagógia, A modern pedagógia útjain, Bevezetés a neveléstudományba, Korszerű pedagógiai kérdések, A korszerű nevelés alapelvei, Ezeken kívül még további 18 tankönyvet is írt, és számos cikke jelent meg hazai és külföldi – elsősorban francia és angol – lapokban.
Dr. Kopp Lajos (1909-1924)
„Előkelő gondolkodásmódja, nagy képzettsége és végtelenül szeretetreméltó modora miatt nagy becsülésnek és ragaszkodásnak örvendett az iskolában. Szigorú és meg nem alkuvó volt, meglátszott rajta, hogy katonacsaládból származik, de mindenkivel szemben nyílt, őszinte, becsületes. Tekintélyét is mindig meg tudta őrizni, de finom tapintattal simította el az ellentéteket, és amikor akaratát keresztülvitte, senkit sem sértett. Sokat követelt, de úgy tudta intézni dolgát, hogy mindenki kedvvel, odaadással teljesítette munkáját. Nemcsak az ifjúságot, de a tanárokat is nevelte. Semmit el nem nézett, de a jót sem felejtette el.” (75 éves emlékkönyv, 1930)
Az egyetemen elvégzése után matematikát tanított. A városi tanács 1909-ben kérte fel – Weszely túl sok elfoglaltsága miatt – az iskola ideiglenes vezetésére. 1912-ben választották meg rendes igazgatónak. Érdemei méltó elismeréséül 1923-ban tankerületi királyi főigazgató címmel tüntették ki. 1924-ben ment nyugdíjba.
Közéleti tevékenysége: a Magyar Gyorsírók Egyesületének tiszteletbeli tagja, a Magyar Szent Korona Országai Vöröskeresztjének alapító tagja, a Mathematikai és Physikai Társulat jegyzője, a Katholikus Tanáregyesület igazgató választmányénak tagja, az Ismeretterjesztő Társulat rendes tagja, az Országos Középiskolai Tanáregyesület tagja, a Magyar Pedagógiai Társaság külső tagja, a Természettudományi Társulat rendes tagja, a Fővárosi Tanszemélyzet fegyelmi bizottságának felülvizsgálati elnöke volt.
Fontosabb munkái: Focusok a speciális kúpszeleten, Az invarians egyik alaptételéről, Egy tétel a sokaságok elméletéről, Régi magyar arithmetikák, A középiskolák egyenlő jogosítása.
Dr. Erődi Kálmán (1924-1941)
„Sokoldalú ember, felkészült tudós, szakavatott nevelő volt. Jó ösztönével, képzelőerejének gazdagságával töltötte ki a rendtartás szellemének kereteit. Erős akarata, feltétlen magabízása, amellyel a felelősséget mindenben vállalni merte, tették igazán jó vezetővé. Mindig többet vállaló munkájával őszinte tiszteletet, egyéni értékénél fogva megbecsülést és ragaszkodást váltott ki kollégáiból. Feladatait sosem szürke hétköznapi szemszögből nézte, hanem a magasabb érdekek előrelátásával. Vezetése nem parancs volt a tantestület számára, hanem őszinte megértés. Minden egyes intézkedésének a nevelői cél volt a tengelye. Felelősségét sohasem akarta áthárítani, de éppen úgy elvárta iskolánk tanáraitól is, hogy a saját munkakörükkel járó felelősséget vállalják.” (iskolai emlékbeszéd, 1941)
1909-ben földrajz-történelem szakos középiskolai tanári, majd a következő évben doktori oklevelet szerzett. A IV. kerületi Váci utcai községi leánygimnázium tanára lett, majd polgári iskolai szakfelügyelővé választották. 1918-ban a várbéli községi Szilágyi Erzsébet leánygimnázium igazgatójának nevezték ki. A városi tanács 1924-ben bízta meg a Reáltanoda vezetésével. 1930-ban munkájának elismeréseképpen a kormányzat tankerületi királyi főigazgatóvá nevezte ki, s ugyanebben az évben, az iskola 75 éves jubileuma alkalmából megkapta a Társadalmi egyesületek Szövetségének emlékérmét. 1941-ben ment nyugdíjba.
Közéleti tevékenysége: a székesfővárosi középiskolák felügyelő-főigazgatója, a Székesfővárosi Filmbizottság elnöke, a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége Oktató Osztályának elnöke, a Fővárosi segítőalap Intézőbizottságának tagja, az Országos Középiskolai Tanáregyesület igazgatósági tagja, a Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetségének igazgatósági tagja, a Magyar Földrajzi Társaság választmányi tagja, a Társadalmi Egyesületek Szövetségének választmányi tagja, a Budapest Székesfőváros Filmoktatása szerkesztője, Az Iskola és Egészség című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, az Országos Tanügyi Kiállításnak főrendezője, megszervezte a Genfi Kulturális Kiállítás magyar részlegét, megrendezte a Földrajz Pedagógiai Kiállítást, megszervezte a mainzi állandó tanügyi kiállítás magyar részlegét, a Brüsszelben rendezendő magyar kiállítás rendezője.
Fontosabb munkái: A Mezőség tavai, Az erdélyi Mezőség, A svájci földrajztanítás, földrajzi tankönyvek, atlaszok és térképek szerkesztése.
Ghymes Béla (1941-1946)
„ A közbejött nagy események gondolkodásra is késztettek, hogyan lehet ezután majd az iskolához lazábban kötött ifjúságot a munka szeretetére, a fejlődés vágyára, az alkotmányos élethez való ragaszkodásra nevelni. (értekezleti jegyzőkönyv, 1943)
Az egyetemen matematika-fizika szakot végzett. 1941-ben, mint a főváros tanári karának régi tagját, őt bízták meg iskolánk vezetésével. Sok jóakarattal és ügybuzgalommal fogott hozzá a rá váró feladatok elvégzéséhez, a háború azonban nem kedvezett a békét kívánó, elmélyült pedagógiai munkának. Mivel Ghymes Budán lakott, a hidak felrobbantása után nem tudta ellátni az igazgatói teendőket, ezért átmenetileg Székely Károly vette át az iskola vezetését, ő pedig egy budai iskolában kapott beosztást. Visszatérése után már nem volt képes arra, hogy visszaállítsa az iskola régi fegyelmét, ezért 1946-ban nyugdíjba ment.
Székely Károly (1946-1951)
„Iskolánkban három évtizeden keresztül tanította a magyart, a németet és a filozófiát. Munkaszeretetre, becsületességre és szociális érzésre nevelte diákjait, akik nagy figyelemmel követték világos okfejtéseit és kedves humorát. A legélénkebb kapcsolatot tartotta fenn tanítványaival, mindig közöttük élt. Meggyőzően hirdette, hogy a tanár nemcsak oktató, hanem nevelő is, aki fejleszti tanítványai tudását és jellemét. A háború végén ő irányította az iskola helyreállítását, majd 1946-ban bízták meg, mint az iskola legidősebb tanárát, az igazgatói feladattal. Az intézkedés osztatlan örömet váltott ki az iskolában és a szülők között is. A legnehezebb időben vállalta el a feladatot, és öt éves működése alatt fáradságot és időt nem kímélve az iskolájának élt.” (iskolai évkönyv, 1960)
Részt vett az első világháborúban, ahol súlyosan megsérült, elvesztve egyik szeme világát is. Az egyetem elvégzése után a tanítóképző intézetben működött, majd 1921-ben lett az iskola tanára. Igazgatósága idején munkájában, döntései előkészítésében az Iskolabizottság segítette, mely az SZMK elnökből, a szakszervezeti titkárból és a DISZ titkárból állt.
Fontosabb munkái: Szarvas Gábor nyelvhelyességi elvei, Pálóczi Horváth Ádám nézetei a nyelvművelésről, nyelvészeti és nevelésügyi cikkek, nyelvtörténeti kutatásokkal is foglalkozott, sőt részt vett külföldi írók fordítási munkáiban is. Ő szerkesztette a Gyermek és az Ifjúság című folyóiratokat.
Dr. Donászy Ferenc (1952-1961)
„Határozott, erős akaratú ember, magas pedagógiai felkészültséggel. Nagy célokért harcolni tudó természet. Keménykezű vezető, szigorúan bíráló főnök. Jó érzékkel mindenkit a képességeinek megfelelő helyre állít. Él benne a két leglényegesebb pedagóguserény: az ifjúság és a tudás szeretete. A munka fontosságát ismerteti meg tanítványival. Azt hirdeti, hogy a kötelességteljesítés és a helyes közösségi magatartás a szebb jövő alapja.” (125 éves emlékkönyv, 1979)
1952-ben, mint az iskola korábbi tanulmányi felügyelője, foglalta el az Eötvös József Gimnázium igazgatói székét. Jó szervezőkészsége és az a tény, hogy már ismerte az iskolát, jelentősen segítettek abban, hogy a szétzilálódott testületet stabilizálva az oktató-nevelő munkát megerősítse. Annak ellenére, hogy kemény munkát kívánt meg a kollégáktól, a tanárok tisztelték és szívesen dolgoztak együtt vele. A tanulókkal szemben támasztott formai követelmények mellett a rendszeres és eredményes tanulást is elvárta. Bár az általa vezetett fegyelmi tárgyalásokon többször döntött az iskolából történő eltávolítás mellett, amennyire lehetett igyekezett a felmerülő problémákat az iskola keretein belül megoldani. 1961-ben áthelyezték az egyik újpesti gimnáziumba igazgatóhelyettesnek.
Az igazgató munkáját kezdetben egy, 1958 után kettő, majd 1959-től három igazgatóhelyettes támogatta. Egyikük a tanulmányi, másik az adminisztrációs, a harmadik az un. mozgalmi helyettes volt. Az igazgató tanácskozó szerve ekkor a Pedagógiai tanács volt, melynek az igazgatóhelyetteseken, a párt- és szakszervezeti titkáron kívül tagja volt még az SZMK elnök, ezen kívül a tantestületből évente választott 3 tanár. A pártirányítás úgynevezett „ajánlások” formájában érvényesült.
Paál József (1964-1976)
„1964-ben iskolánk igazgatója a matematika-fizika szakos Paál József lett. Hosszú tanítási és igazgatói gyakorlattal a háta mögött, a Kossuth Zsuzsa Gimnázium igazgatói székéből került az Eötvös Gimnázium élére. Becsületes, tisztességes munkát várt el tanártól és diáktól egyaránt. Nem a formaságokat, hanem a tartalmi kérdéseket tartotta lényegesnek. Az ő igazgatása alatt szűnt meg a például a diáksapka kötelező viselése. Tudott kemény lenni, ha kellett, de a diákok és a tanárok felé inkább a bölcsességet és a fiatalság szeretetét sugározta egyénisége. A tantestület építésekor viszonylag sok pályakezdőt vagy csak néhány éve tanító fiatalt alkalmazott. Munkájukat folyamatosan figyelemmel kísérte, óralátogatásokkal és személyes beszélgetésekkel segítette. Sokat tartózkodott a tantestület körében, a kezdőkből példamutatással is igyekezett jó tanárt nevelni. Akár szakmai vagy pedagógiai, akár személyes jellegű problémáival bárki megkereshette. Emberközpontú iskolát teremtett, és ténylegesen vezette is azt.” (visszaemlékezés)
Középiskolai tanulmányait a pécsi hadapródiskolában végezte, és ez erős akaratúvá, munkájában mindig kitartóvá tette. A katonai pálya nem vonzotta, így érettségi után matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett. 1964-ben a Kossuth Zsuzsa Gimnázium igazgatói székéből került iskolánk élére. A döntések előkészítésében az Iskolatanács segítette. Ez kisebb létszámú volt, mint a korábbi, hiszen tagjai csak az igazgatóhelyettesek, az iskola párttitkára és a tantestület egy évre megválasztott képviselői voltak.
Barek István (1976-1984)
„Iskolánk eddigi története során elért eredményeit az esetben tudja továbbfejleszteni, ha az iskolában működő közösségek szervesen kapcsolódnak egymáshoz, ha a pedagógusok közössége a szocialista pedagógia elveinek megfelelően irányítja a tanulók közösségét, biztosítja annak fejlődését, egyre teljesebb önállóságát, kifejleszti felelősségét a közösség egészéért és egyes tagjaiért, ha valamennyi nevelőnk a gyakorlatban szerez érvényt annak a felismerésnek, hogy az órán kívüli nevelés a szocialista nevelőiskola céljának, feladatai megvalósításának, tevékenységének szerves része.” (a 125 éves emlékkönyv igazgatói köszöntője, 1979)
A Szegedi Tudomány Egyetemen végzett, mint történelem és latin szakos tanár. Egyetemi évei alatt az Országos Diákjóléti és Kollégiumi Hivatalban dolgozott. Később az összes szegedi kollégium szakfelügyelőjévé választották. Igazgatói kinevezése előtt éveken keresztül az Oktatási Minisztériumban dolgozott. 1976-ban, „külső emberként”, a tatarozás kellős közepén került tehát egy nagy létszámú iskola élére. Fontosnak tartotta a tanárok szemléletének folyamatos korszerűsítését, vallotta, hogy az iskola legyen nyitott a társadalom irányában. Minden tanár tartsa természetes kötelességének a tanórákon kívüli nevelést is, és építsen a tanulók „kívülről hozott” tapasztalataira. 1984-ben nyugdíjazták.
Dömsödi Jánosné (1984-1989)
„A magas színvonalú tanulmányi munka csak erős közösségben valósítható meg úgy, hogy a tanulás, az ismeretek megszerzése örömöt is jelentsen, az iskolai elfoglaltság ne váljék kötelező robottá, belső rendünket és szokásainkat ne tekintsük szabadságunk gátjának, hanem munkát segítő keretnek. (…) Mire törekszünk? Arra, hogy sokféle ismeretet adjunk, mindenkinek segítsünk abban, hogy képességeit felismerje és fejlessze. Célunk, hogy olyan tudással és tulajdonságokkal kerüljenek ki diákjaink iskolánkból, amellyel hazánk hasznára képesek tevékenykedni, és boldog felnőttekké válnak.” (igazgatói köszöntő az iskolai évkönyvben, 1987)
Magyar és történelem szakos tanár. Ő volt az Eötvös eddigi egyetlen női igazgatója. Sok éves általános iskolai tanári gyakorlat után az V. kerület oktatási osztályának vezetője lett, majd innen került 1984-ben iskolánk igazgatói székébe. Határozott egyéniség, jó tanár és jó vezető volt. Kitűnő emberismerő, aki szót tudott érteni beosztottjaival és feletteseivel egyaránt.
Doba László (1989-2009)
„Úgy érzem, hogy a múlt minden haladó hagyományát magamévá tettem, s vallom, hogy a mai magyar társadalomban különösen fontos szerepet tölt be a hagyományok tisztelete, a gyökerek, a continuitás tudatosítása. Iskolánk oktató-nevelő munkáját mindig az jellemezte, hogy benne humánusan gondolkodó, nagy szakmai tudással rendelkező, mindig az alakítandó embert szem előtt tartó pedagógusok tevékenykedtek. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy egy vezető célját csak a tantestület, az iskolában dolgozó közösség együttes erőfeszítésével, közös akaratával, együtt gondolkodásával érheti el.” (igazgatói beköszöntő az iskolai évkönyvben, 1989)
1961-ben érettségizett a tatai Eötvös József Gimnáziumban. Szakmát tanult, majd 1965-től az ELTE magyar-orosz tanári szakot végezte el, s közben az Eötvös Collegium diákbizottságának titkára volt. 1970-ben lett az Eötvös Gimnázium kinevezett tanára. Többször volt osztályfőnök, volt a diákklub és építőtábor vezetője, szerkesztette a diákújságot. 1985 és 1989 között a gimnázium igazgatóhelyettese volt, majd 1989-ben lett elsőként, a tantestület által szabadon választott igazgató. Menedzser-típusú vezetőként és pedagógusként egyaránt irányította az intézmény munkáját.
Az igazgatót segítő új szervezet az Igazgatótanács lett, melynek tagjai: az iskola vezetősége, a munkaközösségek vezetői, az érdekvédelmi szervezetek vezetői, a diákönkormányzat vezetője és alkalmanként a szülői választmány vezetője.
Közéleti tevékenysége: a Budapesti Gimnáziumok Igazgatói Kollégiumának elnöke, a Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke (1995-1999), a Fővárosi Oktatástechnikai Központ Felügyelő Kuratóriumának tagja, 1996-ban megkapta az Apáczai Csere János díjat, 1997-ben megkapta a Belváros-Lipótváros Művelődéséért díjat