Gondolatok Eötvösről és Eötvöstől
Mint a magyar középiskolák többsége, iskolánk is 1921-ben vette fel egy általa választott híres személyiség nevét, amiről így emlékezett meg az akkori iskolai értesítő: „Iskolánk a jelen tanévtől kezdve a magyar irodalom és politikai történet egyik legkimagaslóbb alakjának, Eötvös József bárónak nevét viseli. Költő és bölcselő, szónok és államférfiú, nemes eszmék lelkes harcosa, iskolaügyünk egyik alapvető reformátora volt, akinek eszméi az egész nemzet közkincsévé váltak. Intézetünk már régibb idő óta kapcsolatban áll a nagy ember nevével, önképzőkörünk ugyanis a 70-es évek óta Eötvös József nevét viseli. Legyen ez az új név a régi, nemes hagyományokat híven ápoló IV. ker. községi főreáliskola ékessége ezentúl is.”
Minden iskola természetes törekvése, hogy példát, irányvonalat, magatartásmintát adjon, hogy tanulói büszkék legyenek arra, hogy hozzá tartoznak. Valljuk, hogy az azonosulás a gyerekek számára nálunk is az iskola nevével kezdődik, hisz a névadó szobra előtt mennek el naponta, vannak róla elnevezett diáknapok és házi versenyek. Az ő erkölcsisége, nézetei, szellemisége szorosan kapcsolódnak a jó iskola fő értékeihez, nevelési céljaihoz, vagyis szellemiségéhez. Tanulóinkat mi is „Eötvösdiákoknak” nevezzük, és úgy érezzük, hogy ezzel ők is büszkén azonosulni tudnak.
Csupán néhány gondolatban szeretnénk bemutatni, hogy miért kapcsolódhatunk őszinte szívvel Eötvös József szellemiségéhez.
Társadalomfilozófusi tevékenységét tekintve egy olyan emberrel azonosulhatunk, aki a tapasztalatot, a közösség és a nemzet érdekeit, az egyéni szabadságot, valamint a ragaszkodást az örök eszmékhez és az átgondolt véleményváltoztatást egyformán fontosnak tartotta. Ő volt a korabeli magyarországi liberalizmus egyik legkövetkezetesebb gondolkodója. Az eszmét ért kritikákat is figyelembe véve jutott arra a következtetésre, hogy a liberalizmus eszményei alapvetően fontosak és érvényesek, s csak ezek alapján fejlődhet tovább az európai civilizáció. Észrevette viszont a szabadság és egyenlőség eszméje közötti ellentéteket is, és úgy érezte, hogy a két eszme csak valamilyen korlátokkal rendelkező rendszerben jöhet létre, ahol nagyon kell ügyelni az arányokra.
Politikusi tevékenységét tekintve egy olyan emberrel azonosulhatunk, aki munkásságában a középutat, a mértéket kereste. Nagy szerepet szánt az államnak, melynek olyan feladatokat kell ellátnia, mint pl. az erkölcsi törvények megtartásának biztosítása, a jogbiztonság megteremtése, a közjólét megteremtése, a fejlődés elősegítése minden területen. Ezek a célok szerinte összekapcsolódnak, sőt csak együtt valósíthatók meg, hiszen ahol erkölcsi törvények vannak, ott ebből következően jogbiztonság is van, rendezett viszonyok között pedig a közjólét és a fejlődés is megvalósul. Olyan államra gondolt, mely elősegíti az egyéni szabadságot, mely biztosítja a lehetőséget polgárainak az anyagi és szellemi javak megteremtésére. Szakemberi (miniszteri) tevékenységét tekintve egy olyan emberrel azonosulhatunk, akinek esetében nemcsak intézkedései tartalmára lehetünk büszkék, hanem azok kialakításának módszereire is. A közoktatás rendszerét mindig társadalmi meghatározottságában és a társadalom szükségletei szempontjából szemlélte. Törvényelőkészítő munkájában rendszeresen támaszkodott a tanintézetek és a tanulóifjúság véleményére is. Kifejezetten kérte, hogy készítsék el javaslataikat, s minisztériuma rendre meg is kapta a tervezeteket az egyetemektől, tantestületektől és egyes kiemelkedő személyiségektől. Liberális meggyőződés, a korszak leghaladóbb, a demokratizmust is magukba foglaló elképzelések, szakszerűség és nagy munkabírás, a részletekre is figyelő alapállás jellemezte ezen tevékenységét is.
Végezetül idézzük fel néhány neveléssel kapcsolatos gondolatát, melyek számunkra ma is meghatározók:
Az önfegyelem és önmérséklet a nevelés alapja.
„Aki embereket oktatni, vagy felettük uralkodni akar, az előbb győzze le önmagát, és uralkodjék saját szenvedélyei fölött.”
A jó nevelő a gyerekek adottságaira épít.
„A nevelésnek feladata nem az, hogy a hajlamokat gyöngítsük, hanem az, hogy helyesen irányozzuk, mert hisz a hajlamok alkotják a jellem alapját. … s ki növendékénél az ilyen hajlamok megsemmisítésén dolgozik, úgy jár el, mintha valaki azért, hogy magát a gőzhajó katlanának szétrepedése ellen biztosítsa, a tüzet oltá el.”
Az akarat, az erkölcsi szilárdság mindennek az alapja.
„Egész életphilozophiánk legfeljebb annyit ér, mint tengerabroszaink, melyek szerint nyugodt időben kikerülhetjük a zátonyokat, de melyeket, ha a hajót vész ragadta el nem használhatunk. Az emberek legnagyobb része nem a kellő ismeret, de a kellő erő hiánya miatt válik szerencsétlenné. S nevelésünk legnagyobb hibája, hogy erről megfeledkezve, csak az észbeli tehetségek fejlesztésén fárad s az akarat megszilárdításával nem foglalkozik.”
A szeretet és empátia különösen fontos a nevelésben.
„Az embert csak a szeretet nevelheti az életre.”
A tanár a módszerekkel is hat, nem csak a tartalommal.
„Félig nem olyan fontos az, mit tanítunk gyerekeinknek, mint az, hogy tanítjuk – Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb részét elfelejtjük, de a hatás, melyet egy jó oktatási rendszer szellemi tehetségünkre gyakorol, megmarad.”
A közösségben nevelődés alapvető fontosságú.
„Ha tisztán az észbeli tehetségek kifejtését tartjuk szemünk előtt, a gyermeknél semmi sem pótolhatja ki a hasonlókorúak társaságát. Még nagyobb az elkülönözésnek hatása a jellem és kedély kifejlésére. Valamint ott, hol az erdővágásban hasonló korú csemeték egy tömött cserjévé nőttek össze, a legtöbb ép fa fejlődik ki, és a magánosan álló fácska, bár látszólag szabadon terjeszti ágait, minden gond s ápolás mellett ritkán tartja meg épségét, így van ez a nevelésnél is: a tömött kör, mely a kifejlődést látszólag akadályozhatja, szükséges, hogy a törzs, mielőtt bizonyos magasságot el nem ért, s meg nem erősödött, a szétágazástól és elgörbüléstől megoltalmaztassék. A magános gyermek korának boldogságát csak félig ismeri, és ritkán fejlődik egészségesen.”
Mindig észben kell tartani, hogy gyerekeket nevelünk.
„A mesterkélt lényből, kinek gyermekkorában nem engedték, hogy valósággal gyermek legyen, s ki csupa józanság és életbölcsesség miatt, már mikor az életbe lépett, nem volt valósággal ifjú, minden lehet, de valóságos férfiú, ki e büszke névre érdemes lenne, soha.”
A mérték meghatározza az eredményességet.
„Előbb az a panasz emeltetett a létező nevelési rendszer ellen, hogy a gyermekek nem tanulnak eleget, jelenleg épen az ellenkezőt mondhatjuk: a gyermekeink többet tanulnak mint amennyit felfogni bírnak. Az eredmény ugyanaz marad, s az ki húsz mázsa aranyat ád valakinek, de azon feltétel alatt, hogy azt maga vigye el a vállán, valóban nem érdemel több köszönetet, mint ha neki semmit sem adott volna.”
A változásokat mindig követni érdemes.
„Szegény nagynéném javamat akarta, vehetem-e rossznéven, hogy ő is, mint majdnem minden nevelő, saját múltját követte nevelésemnél és így oly veszélyektől oltalmazott, s oly nézetekhez szoktatott, melyeknek ő szükségét tapasztalta, de melyeknek én, kinek élete más viszonyok között folyt le, hasznát nem vehetem.”