Bethlen István miniszterelnöksége alatt Magyarországon gazdasági és politikai szempontból is megkezdődhetett a konszolidáció. Ezt a folyamatot szakította meg a harmincas évek elejének világgazdasági válsága, melyből csak a diktatórikus tendenciák megerősödésével tudott az ország kilábalni. Gömbös Gyula, Darányi Kálmán és Imrédy Béla alatt erősödött a német orientáció, és ezzel együtt a revíziós törekvések is. A húszas és a harmincas éveknek hármas jelszava a vallás, haza és az erkölcs volt, mely szellemiségnek az alapozását az iskolákban akarták kialakítani. Az iskolai évkönyvekben külön címszó alatt szerepelt a vallásos, a hazafias, majd később a katonás nevelés. Az elsőt jelentősen segítette az, hogy 1925 óta minden felekezet (római katolikus, református, evangélikus és izraelita) vallási órái délelőtt voltak. Kivételt jelentett ez alól a két kisszámú felekezet, a görögkeleti és az unitárius, ők ugyanis csak iskolán kívül, délután tarthatták hittan óráikat.
A nevelési elvek alátámasztására néhány évkönyvi idézet: „Nem szabad elfelejteni, hogy az iskola nemcsak ismereteket ad, hanem a lelkiség fejlesztésére is hivatott. Véget kell vetnünk annak a felfogásnak, mely az iskolától csak bizonyítványt, még pedig lehetőleg jó bizonyítványt vár. Társadalmi szempontból nem tagadható a középiskola nagy szelektáló szerepe. Ebben a munkában az egyes tantárgyakból nyert érdemjegyeken kívül az erkölcsi szempontok vezetik a tanári testületet.” (1937)
„Régi idők színes diákélete elevenedik meg az elkövetkező években. Országos Bizottság alakult a magyaros öltözködés fellendítésre. A minisztérium átlátva e kérdés pedagógiai és fegyelmező horderejét és magyar szempontból gazdasági fontosságát: bölcs intézkedésével magyaros formaruha bevezetését rendelte el. Iskolánk örömmel üdvözölve e rendeletet, szülői értekezleten foglalkozott a kérdéssel, megállapodott egy iskolai formaruhában. Ez akció lelkes fogadtatásra talált az ifjúságnál is, ennek bizonysága, hogy különösen a kisebbek már formaruhában látogatják az iskolát. Szükségesnek tartottuk a szülők tájékoztatását, hogy a szükségessé vált ruhabeszerzéskor már az Eötvös-ruhát szerezzék be. (…) Te pedig Eötvösdiák, viseld egészséggel s becsülettel, hogy ahhoz folt ne tapadjon!” (1935)
„Lelkesedéssel végzik ifjaink azt a belső szolgálatukat is, amelyet az intézet fegyelmi rendtartása rájuk ró. A hetes, az őrségi és vezéri intézmény mind-mind csak azt a célt szolgálják, hogy a diák is érezze a felelősség terhét. Tanuljon kötelességteljesítést, szokja meg a rend előnyét a hanyagsággal szemben. … minden elme rosszul van nevelve, amely előbb spártai fegyelem alá nem került. Nálunk erősebb és szerencsésebb helyzetű nemzetek követik ezt az elvet és így letiportakból rettegett egységgé lesznek. … e cél szolgálatában honosítottuk meg ifjúságunk számára az egyenruhát. (…) Az egyenruha erősíti az összetartozás érzését, növeli a jó közszellemet és egyetértést.” (1936)
Nyolcosztályos korszakunk végére megindult a háborús készülődés, majd a korábban elcsatolt területek egy részének visszaszerzése kapcsán Magyarország 1941-ben belépett a második világháborúba. A készülődést jól mutatják a kiadott központi rendeletek is. Már 1937-ban a fővároshoz be kellett küldeni a férfiszemélyzet névjegyzékét, s az adatok között szerepeltetni kellett a katonasággal kapcsolatos adatokat is. Ugyanekkor a Légoltalmi Liga vándorkiállítást rendezett és filmbemutatót tartott az iskolák részére. A Vöröskeresztnél jelentkezni lehetett mentőjárőr szolgálati képzésre. 1938-ban a közalkalmazottak igényelhettek gázálarcot. A felszabadult felvidék magyar gyerekei részére megengedték a hazafias könyveket gyűjtését. 1939-ben rendeletek jelentek meg a felvidéki tanulók felvételéről. Ebben a tanévben már légvédelmi napok is voltak. 1941-ben a honvédség nyáron lefoglalta a két tornatermet s az egyik öltözőt. A honvédelmi törvény hatása az iskolában is érződött, hiszen „ifjúságunk a törvény célját átérezve, a nagy időkhöz méltóan készült a meggyarapodott nemzet építő és megtartó hivatására. Ifjú haderőnk keleten és délen végrehajtott hadműveletei uralták lelküket. Az évet ezért nem az ünnepélyesség, nem a lelkes szavak, hanem a hétköznap munkája, a honmentő cselekmények jellemezték. Légvédelemben, árvízvédő munkálatokban egyaránt keményen és lelkesen dolgozott az ifjúság, sőt volt ifjúnk, aki az iskolapad helyett a harcteret választotta.” (1940)
Az 1934. XI. törvénycikkel létrejött az egységes középiskola. Megkezdődött a reáltanoda folyamatos átalakulása, mely szerint az első osztályok gimnáziumi, a második osztályok pedig reálgimnáziumi osztályok lettek. Az új középiskola neve: gimnázium. Feladata, hogy a tanulót vallásos alapon erkölcsös polgárrá nevelje, a magyar nemzeti művelődés szellemének megfelelő általános műveltséghez juttassa s az egyetemi és más főiskolai tanulmányokra képessé tegye. A gimnázium alsó tagozata (I-IV) egységes. Első két osztályban latin, második két osztályban német nyelvvel. A felső tagozat elágazik. A tanulók választhatnak a görög vagy egy másik élő idegen nyelv között.
A reáliskola alsó négy osztálya reálgimnáziummá vált, de a felső osztályok kettős tagozattal (reál és reálgimnáziumi) folytatódhattak, s így a tanulók képességeiknek megfelelően választhatnak. Arra nagyon ügyeltek, hogy a felsőbb osztályokba csak olyan tanulók kerülhessenek, akik előreláthatóan képesek lesznek letenni az érettségit.
A diákság akkori életéről részletesen beszámolnak az ifjúsági egyesületekről szóló jelentések, de az iskolai értesítők is minden évben szentelnek néhány sort a „tanulóifjúságnak”. Az ezekből kiemelt idézetek jól mutatják a diákélet hivatalos oldalát, vagyis ahogy a tanárok látták azt.
„Villamos baleset áldozata lett Schubert Frigyes VII. osztályosa tanuló. Temetésén részt vett az igazgató, a tanári kar, osztálytársai és a felső osztályos iskolatársai. Itt is figyelmeztetjük tanulóinkat, nehogy szüleiknek egy életre szóló szomorúságot okozzanak könnyelműségükkel vagy vigyázatlanságukkal.” (Iskolai értesítő, 1935)
„A felsőbb osztályok népesebbek voltak, sőt némelyik Az engedélyezett legmagasabb (50 fő) létszámot is meghaladta, míg az alsó osztályok létszáma lényegesen kisebb volt. ennek érezhető jó hatása abban mutatkozott, hogy maga a tanítás is behatóbbá vált, és minthogy gyakrabban kerülhetett sor a számonkérésekre is, a tanulók munkája is fokozódott: a kisebb létszámú osztályok tudása mélyebb és alaposabb lett.” (Iskolai értesítő, 1929)
„A tanulmányi eredmény még mindig nem érte el a kívánt mértéket. Különösen károsan befolyásolja az eredményt a sok idegenből jött javítóvizsgás és ismétlő gyönge tanuló. Sajnos ezek legtöbbje kevés igyekezettel próbál helytállni az új környezetben.” (Iskolai értesítő, 1936)
A második világháború sokkal erőteljesebben érintette az iskolát is mint az első. Az időszakban kiadott központi rendeletek jól mutatják, akkoriban milyen problémákkal kellett megküzdenie a főváros oktatási intézményeinek. „Az iskolában elszaporodó lopások és betörések miatt biztonsági zárak felszerelése szükséges. (1941) Amennyiben a tanítást megelőző éjszaka folyamán a lakosság legfeljebb három órát a légitámadás miatt az óvóhelyen töltött, akkor másnap 10 órakor kezdődik a tanítás. Ha három óránál tovább tartott a légitámadás, a tanítás másnap szünetel. Az iskolák gyűjtsenek folyóiratokat, újságokat a harctéren küzdő katonák számára. A takarékosság miatt a tanárok mellőzzék az egyébként szokásos üdvözletek küldését a kinevezések alkalmából. A hadbavonultak gyermekeire fokozottan figyelni kell. Ez nem azt jelenti, hogy kapjanak érdemtelenül jobb osztályzatot, hanem hogy többször feleltessük őket és kísérjük figyelemmel fejlődésüket. A tanárok pontosan jegyezzék fel nyári tartózkodási helyüket, mert adott esetben táviratban is szolgálattételre berendelhetik őket. A tanárok akkor is tartózkodjanak az iskolában, amikor nincs órájuk, mert a katonai vagy légoltalmi szolgálatot teljesítőket helyettesíteni kell. A légoltalmi szolgálatra jobban oda kell figyelni, mert egyes tanulók akkor is hiányoztak, amikor nem teljesítettek ilyen szolgálatot. Ezt úgy tehették meg, hogy szereztek üres igazolványokat, és utólag kiállították. (1942)
A háború alatti iskolai évkönyvek és iratok a gimnázium sajátos eseményeit is bemutatják: „1942. januárjában kivonultunk Ribbentrop német, majd Ciano olasz külügyminiszter fogadásához, márciusban pedig katonákat szállásoltak be iskolánk első emeletére. „A felső osztályok növendékei szinte kivétel nélkül részt vettek az őszi légoltalmi szolgálatokban, és legtöbb tanulónk az éjszakai kimerítő szolgálatot letéve, másnap reggel mégis pontosan megjelent az osztályban.” (1942) „Az öthónapos rövid iskolai év alatt, de előtte és utána is növendékeink tanuságot tettek arról, hogy az iskolában megismert dicső hazafias tetteket, a köz iránti kötelességeket ők nem tekintik üres szónak, hanem ha kell a fürge diák is segít ott, ahol dolgos kézre van szükség, vagy a bajbajutottak jajszava hallatszik. (…) a tanítási időn kívül a diákok ellátták a közületi hírvivő és gyűjtési szolgálatot, éjszaka virrasztottak a békés lakosságnak nyugodt álmáért, majd rohantak az összeomlott házak romjai alá temetetteket kiszabadítani.” (1944) „Az ősszel csak a pincefolyosót használhattuk óvóhelynek, de ennek kicsiny befogadóképessége miatt úgy kellett eljárnunk, hogy a légiveszély jelzésekor a 10 percnél nem később hazaérő tanulókat elbocsátottuk és szülői beleegyezéssel egy távolabb lakót is beosztottunk mellé. (…) Azóta az óvóhelyünk átépítése befejezést nyert, úgyhogy majd az új tanévben tanulóinkat riasztás esetén biztos helyre vezethetjük.” (1944) „Szeptember 8-án az első és második emeleti tantermeket német katonaság vette igénybe, ettől kezdve a tanulmányi ügyeket a szertárak előadótermeiben és a tanári teremben tudtuk csak lebonyolítani.” (1944)
A bombázások már 1944 őszén az iskola épületét is sújtották. „A szeptemberi szóbeli érettségi vizsgálat alatt érte az épületet az első romboló és gyújtóbomba támadás, mely megsemmisítette műhelyberendezésünket és a fizikai szertár állományának jórészét. (…) Egy évvel ezelőtt még rajz-, ábrázoló-, kémia és fizika múzeumunk az ország legjobb iskolai szertáraival vetekedtek. (…) Hogy a tanítást eredménnyel folytathassuk, a tantermeket rendbe kellett hozni, a szemléltető és kísérletező eszközöket használhatóvá tenni. (…) A tanári kar tagjai szintén munkához láttak, még a csikorgó télen hordták a törmeléket, ajtózárat kovácsoltak, ablakot illesztettek (…) A diákság segítő keze sokat fáradt a romeltakarításban, a jóérzésű tanulók önként vállalkoztak terhek hordására, ajtók javítására, a berendezés megmentésére. (…) Az anyagi veszteségekhez még lelki fájdalmak is járultak. Sűrű egymásutánban érkeztek a hírek arról, hogy ifjúságunk színe-javát a hatalomnak kényszerítő parancsa messzi táborokba vitte, a világháború a tanári kar és az ifjúság soraiból egyaránt szedett áldozatokat. A szomorú hírek hallatára a tanári kar tagjai a bánattól lehorgasztott fejjel mondtak fohászt elesett hőseinkért.”
December végétől az igazgató és a Budán lakó tanárok az ostromzár miatt nem jöhettek az iskolába, így december 27-én átmenetileg Székely Károly tanár vette át az iskola vezetését. A legsúlyosabb légi csapás 1945. januárjában érte az iskolát, amikor a teljes Károlyi utcai épületszárny leomlott. Az épület többi részében viszont a romok eltakarítása sikeres volt, s így mikor 1945. február végén a kerületi mérnöki hivatal megvizsgálta az épületet, a termek használatára engedélyt adott. Március elején a tanári létszám 11, a diákoké 72 volt. Kezdetben csak az alsó tagozatosok jártak iskolába, de április elejétől (a húsvéti szünet után) a felsőbb osztályokban is megkezdődött a tanítás. A tanulók száma 319-re emelkedett. 1945. április 9-én Ghymes Béla ismét átvette az intézet vezetését. Az európai háború végéről, győzelem napjáról röviden tudósított az iskolai évkönyv: „Május 9-én az ellenségeskedések befejezése alkalmával iskolai szünet volt.”
Az 1941 és 1943 közötti két tanévben még folyamatosan lehetett tanítani az iskolában, az ifjúsági egyesületek is működtek, sőt 1942-ben Tompa Mihály szavalókör alakult az alsós osztályok tanulóiból. Ugyanebben az évben új tantárgy jelent meg, a honvédelmi ismeretek, melynek célja a honvédelmi szellem megteremtése, és a legszükségesebb katonai ismeretek elsajátítása volt. Ennek az évnek komoly sikere volt, hogy az országos tanulmányi versenyen Kátai Pál természettanból második helyen végzett. A kirándulásokat is megtartották, de természetesen csak egy napra és a főváros környékére mentek az osztályok.
Az 1943-44-es tanév azonban már mindössze öt hónapig tartott (november elejétől április elejéig), ezért amikor az iskola kézhez vette a későbbi tanévkezdésről szóló rendeletet, „már szeptemberben megkíséreltük tanulóinkkal körlevelek útján érintkezésbe lépni, amelyekben őket a rádióiskola hallgatására buzdítottuk, de könnyen elvégezhető tanulmányok kijelölésével emlékezetüket erősíteni akartuk. Törekvésünk nem hatott ki elég széles körökre (…) Így a tanévet megelőző öt hónapos szünet alatt elhalványultak a tanulóknak addig tanult ismeretei és különösen azoknál, akik a nyáron állást vállaltak, meglazult a magyarázatoknak rendszeres feldolgozására vonatkozó lelki készség.” A gyakori riasztások miatt sok óra elmaradt, a közlekedési nehézségek, a közmunkák és a szellős tantermek következtében a tanulók rendszertelenebbül jártak az iskolába, mint a rendes tanévekben, így a tanári kar ezeket a rendkívüli körülményeket az osztályzásnál figyelembe vette.
A következő tanév szeptemberében bombatalálatok érték az iskolát, majd októberben megtörtént a nyilasok hatalomátvétele. Ez utóbbi következtében 1944. október 29-étől az iskolai munka meghatározatlan ideig szünetelt, s csak a főváros felszabadítása után, 1945. február 26-án indították újra az oktatást. Ezzel a tanulmányi idő megrövidült, tanév közben az osztályokat többször át kellett rendezni, új órarendet kellett készíteni. A közlekedés hiánya miatt a távolabb lakók csak több órai gyaloglással érhették el az iskolát, ezért a tanítást csak 9 órakor kezdték. A tanítási órák 45 percesek voltak, öt perces szünetekkel. Természetesen a „növendékeink tanulásbeli szorgalma a nagy események hatása alatt erősen lecsökkent, ami érthető is volt, ha figyelembe vesszük, hogy a gyaloglástól, otthoni segítéstől kifáradt kis diákok sokszor kénytelenek voltak még alkalmi vállalkozásokkal a kenyerüket is megkeresni.” Azok a tanulók, akik az év folyamán a szorgalmi időből legalább három hónapot az iskolában töltöttek, az év végén bizonyítványt kaptak, a többieknek pedig külön vizsgázniuk kellett. Az év végi érettségi vizsgán is csak a jobb tanulók tudtak igazán megfelelően teljesíteni. Az 76 nyolcadikos tanulóból 19 osztályozatlan maradt, a többiek sikeresen letették az érettségit.
A háború utáni első tanítási év sem zajlott zökkenőmentesen, noha az iskola diákjai és tanárai a rövid nyári szünet ideje alatt sokat haladtak előre a romok eltakarításában és az épület újjáépítésében, hogy abban ismét tanítani lehessen. Ennek ellenére az épületben a tanév során többször történt falomlás, ami miatt egyes folyosórészeket téglarakásokkal zártak el. A tüzelőanyag hiánya miatt a tanítás december 15-től március 4-ig szünetelt. Mivel a szülői és állami segítséggel csak 10 terem fűtését tudták megoldani, délelőtt fél 9-től fél 12-ig az alsós, délután fél 12-től fél 3-ig a felsős osztályoknak volt csak tanítás. A tankönyvellátás is olyan szerény volt, hogy a nagy nehezen beszerzett néhány tankönyvvel egy egész osztálynak be kellett érnie. A szülők kérésére az angol nyelvet is felvette az iskola a rendes tantárgyak közé, ugyanis harmadik osztályban a német helyett inkább ezt a nyelvet választották.
Érdekessége volt ennek a tanévnek, hogy megalakult az iskola diákságának választott képviselőiből egy iskolabizottság, melynek irányítása mellett létrejöttek a különböző önképzőkörök. A bizottság faliújságot adott ki, gyermeknapot tartott, küldöttséget delegált a városházára az iskola épületének renoválását kérve és fegyelmi bizottságot is választott. Ebben az évben még a cserkészcsapat is működött.