A négyosztályos gimnázium időszaka 1946 – 1992

A 30-as és 40-es években már jelenlevő népi vonalat követve az új rendszert az a cél vezérelte, hogy diszkriminációmentesen minden társadalmi osztálynak és minden gyereknek egyenlő és színvonalas alapfokú oktatást hozzon létre. Ennek eredménye az 1945. augusztus 18-án megjelent kormányhatározat, mely szerint az 1940. XX. tc. rendelkezéséhez hasonlóan 8 osztályos általános iskolákat kell szervezni. Az alsó négy osztályban a tanulók az elemi ismereteket sajátították el, a felső négy osztály pedig alkalmas volt átfogó társadalom- és természettudományi ismeretek megszerzésére is. Ezek az iskolák legnagyobbrészt az elemi és a polgári iskolák összevonásával alakultak ki. Ezek után a középfokú oktatás 4 osztályban folytatódott, aminek keretében a gimnázium a felsőfokú oktatásra készített elő, a technikum pedig szakmai ismeretek oktatásával az életbe való kilépésre. Ez utóbbi csak 1949-ben váltotta a tanoncoktatás régi intézményrendszerét, amelyben immár heti 9 óra helyett 2-3 napi elméleti oktatásban részesültek az – immár új megnevezéssel szereplő – ipari tanulók.

Az új struktúrához természetesen új tantervek is társultak és ezt szükségszerűen követte a tankönyvek revíziója, melynek során a forgalomban lévő 1034 tankönyv közül még 1946 őszéig 607-et vontak ki a forgalomból és átírattak 68-at. Az új könyvekből kimaradtak a vallásos idézetek, zsoltárok és versek, ezek helyén a politikai baloldal által kisajátított költők és írók művei szerepeltek. Az 1947/48-as tanévtől kezdve csak a minisztérium által jóváhagyott és a Nemzeti Tankönyvkiadó által kiadott tankönyvekből folyhatott oktató tevékenység.

A nyelvoktatásban is történt változás, amely a latin, az ógörög és a német nyelv rovására és az egyéb nyelvek előnyére hozott elmozdulást. Az általános iskolák felső tagozatán megszűnt a latin oktatása, de tanárhiány miatt pedig a más választható élő idegen nyelv tanítása nem valósult meg. Az eddig sehol sem tanított orosz nyelv térhódításának elősegítésére létrehozták az Orosz Intézetet Budapesten. A gimnáziumokban rendeletileg csökkentették a német nyelv óraszámait, és más nyelvek tanítását várta el a kulturális kormányzat.

Az iskolák életében a döntő fordulat 1948-ban jött el. Rákosi Mátyás május elsején tartott beszédében megemlítette, hogy a „magyar demokrácia legsürgősebb feladata az iskolák államosítása”. Ezek után nem kellett sokat várni és júniusban az 1946. XXXIII. tc. kimondta a községi és felekezeti iskolák állami tulajdonba vételét. Addig a különböző felekezetek az általános iskolák 63, a középiskolák 49, óvónőképzők 60, és tanítóképzők 74 százalékát tartották fenn. Az egyházi oktatókat állami alkalmazásba vették át régi fizetésük meghagyásával, ám Mindszenty József bíboros hercegprímás kérésére majdnem harmaduk nem vállalta a további iskolai szolgálatot a megváltozott körülmények között. A kötelező vallásoktatás megszüntetését csak az Elnöki Tanács 1949. szeptember 5-én megjelent 5. számú törvényerejű rendelete mondta ki.

Az átállás átmeneti időszakában az Eötvösben  gimnázium és általános iskolai felső tagozat is működött. Az általános iskolásokat is ugyanazok a tanárok tanították, mint a gimnazistákat, és többségük gimnazistaként ugyanitt folytatta tanulmányait. Arról, hogy latint, németet vagy orosz nyelvet tanuljanak az általános iskolás tanulók, még a szülők dönthettek. Többségük – a korábbi szokásoknak megfelelően – a latint választotta. Ugyancsak a szülők dönthették el azt is, hogy a munkára nevelésnek melyik formáját válassza az iskola. A választás az „ipari ismeretek” tantárgyra esett. Ennek keretén belül faipari és egyszerű fémipari munkát végeztek a gyerekek az iskolai műhelyekben.

Az átalakulás befejeztével az 1949/50-es tanévben már valójában négyosztályos gimnáziumként kezdte el az Eötvös a munkát. A négyosztályos gimnáziumok többsége úgy szerveződött, hogy az iskolán belül mind humán-, mind pedig reál-gimnáziumi képzés is folyt. A humán- és reál-osztályok számának arányát az iskola hagyományai és a tantestület összetétele határozta meg.  A két gimnázium között az első két évben nem volt különbség, minden tantárgyat azonos óraszámban tanultak. A harmadik és negyedik osztályban azonban nemcsak az óraszámok, hanem még a tanított tantárgyak között is volt különbség. Ábrázoló geometriát és logikát csak a reálban, művészettörténetet és lélektant csak a humánban tanítottak. Az érettségi is azonos volt, és bármelyik felsőfokú intézményben felvételre jogosított. A táblázat egymás mellett a kétféle gimnázium eltérő óraszámait adja meg.

A gimnáziumi tanulmányok befejeztével a tanulók döntő többsége letette az érettségi vizsgát. Az érettségizettek 30-35 %-a nem is jelentkezett egyetemre vagy főiskolára. Vagy irodai munkát vállalt és különböző tanfolyamokat végezve haladt felfelé az alkalmazotti ranglétrán, vagy a már akkor is érettségihez kötött szakmát (pl. nyomdász, fényképész) tanult. A MÁV és a Posta szívesen alkalmazott érettségizetteket.

1950-1954 között eltérés volt a humán- és a reálosztályok érettségijében is. A humánosok négy tárgyból – magyar, matematika, latin és orosz – írásbeliztek, a reálosok csak háromból –  magyar, matematika és orosz – , azonban nehezebb volt a matematika dolgozatuk. Minden írásbeli kidolgozására 5 óra állt a jelölt rendelkezésére. Az írásbelik időpontját május 15-20 között az igazgató határozta meg, lehetőleg egymást követő négy napon.Az írásbeli vizsga tételeire a szaktanárok tettek javaslatot. Minden tárgyból két-két tételt kellett javasolni. Ha a gimnáziumban több párhuzamos osztály érettségizett, minden osztály vizsgájára külön-külön kellett tételeket javasolni.

Az Eötvös Gimnázium a szóbeli vizsgákat általában a Díszteremben tartotta, és egy napon csak egy osztály érettségizett. A hatvanas évek elején – a rendkívül nagy létszám miatt – a biológia előadóban párhuzamosan is érettségiztek osztályok.

Korábban az érettségi vizsga letétele automatikus belépőt jelenthetett bármely felsőoktatási intézménybe. Az egyetemi felvételi vizsgákat 1950-ben vezették be. A bevezetett felvételi vizsga alapvető célja az volt, hogy minél több, az egyetemek elvégzésére alkalmas munkás-paraszt kádert tudjanak a vizsgán kiválogatni, majd beiskolázni.

A felvételi vizsga írásbeli és szóbeli részből állt. Az írásbeli sokkal könnyebb volt, mint ma, szinte csak kiszűrte a továbbtanulásra szakmailag alkalmatlanokat. A szóbeli vizsgán – a tanuló származását a keretszámok betöltéséig erősen figyelembe véve – dőlt el, hogy valakit felvesznek vagy elutasítanak.

A negyvenes évek második felében a diákság összetétele jelentősen megváltozott. A munkás-paraszt szülők gyermekeinek aránya a korábbi 3-4%-ról 30-35%-ra nőtt. A tanulók többsége rendesen dolgozott, de voltak diákok, akiknél a napi megélhetés gondjai, másoknál a mozgalmi munka fontosságában megelőzte a tanulást. Voltak persze olyanok is, akik a világháború alatt egyszerűen elszoktak a rendszeres tanulástól. „Rengeteget lógtunk a suliból, közben napoztunk a Gellért hegyen, álmokat szőttünk…” (Colos) „Az iskolába kétségbevonhatatlanul bevonult a politika. A tantermek és folyosók politikai csatatérré váltak, ahol a fiatalok vívták nem ritkán tettlegességig menő harcukat – vélt vagy valódi igazságukért.” (Nagy László) Így emlékeznek vissza erre az időszakra az akkori diákok.

1956. november 1-jén a Munkástanácsok mintájára az Eötvös tantestületében is megalakult a Forradalmi Bizottság. Elnöke Antall József, az iskola fiatal történelem szakos tanára, a későbbi miniszterelnök lett. „Egyetemi tanulmányaimat 1954-ben fejeztem be – és az egyéves kötelező országos levéltári gyakorlat, valamint a megszabott kötelező gyakorló tanítás teljesítése után – 1955 nyarán – az oktatásügyi miniszter külön engedélye alapján – levéltárosi és középiskolai tanári oklevelet szereztem. A Pedagógiai Intézet kutatójaként a Horthy-korszak neveléstörténeti dokumentumait feltáró munkaközösségben dolgozom. Tanári munkám mellett a Pedagógiai Tudományos Intézet külső munkatársként foglalkoztat.” (önéletrajz)

Azt, hogy mi történt az Eötvös Gimnázium tanári szobájában, hogyan alakult meg a Forradalmi Bizottság, nem tudjuk pontosan. Az irattárban rendelkezésre álló információ-forrás Kun-Kuti Márton búcsúlevele, amit 1957. július 3-án a tantestületnek írt. „Azt hittem, hogy azért gyűltünk össze, hogy megbeszéljük, milyen módon óvhatjuk meg tanulóinkat attól, hogy rájuk nézve életveszélyes kalandokba keveredjenek. Ha számítottam volna arra, hogy miről lesz szó, kétségtelen, hogy jobban megválasztott szavakkal fogalmaztam volna. 11 év alatt felhalmozódott kritika robbant ki belőlem november 1-jén, amikor keresetlen, súlyos szavakkal bíráltam az elmúlt 11 év hibáit. (…) Mondtam is – emlékszem – hogy most olyan világ következik, amelyben minden becsületes, jó szándékú ember félelem nélkül kifejtheti nézeteit, akár kommunista, akár nem.”

Egy 1957. december 10-én – a kaput díszítő Munka Vöröszászló Érdemrend táblával kapcsolatos mendemondák eloszlatására – tartott megbeszélés jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy Donászy igazgató úr még októberben felszólította Szabó bácsit, a kapus-hivatalsegédet, hogy a táblát távolítsa el a kapuról, nehogy azt kővel megdobálva megrongálják, mint a kapun lévő Rákosi címeres zománc táblát. A kapus diákok segítségével vette le a nehéz üvegtáblát, de az a tanulók kezéből kicsúszott és darabokra tört. A tábla összetörésében szándékosság nem volt.

1956. novemberében és decemberében az iskolában nem folyt rendszeres tanítás. A tanulók október legvégén létrehozták az iskola Diákszövetségét. A Diákszövetség tagjai között volt az iskolai DISZ vezetőség jelentős része is. Akkori diákok és tanárok visszaemlékezései szerint az ipari munkások által meghirdetett sztrájkhoz a Diákszövetség is csatlakozni kívánt. 1/2 8-tól az iskola kapujában állt a diákokból szerveződött sztrájk-bizottság, amely sem a tanulókat, sem a tanárokat nem engedte be az épületbe. Csak a karácsonyi szünet után, január elején indult meg újra a normális tanítás.

1957 januártól Donászy igazgató úr három hónapig fizetés nélküli szabadságon volt, és a Pedagógus Szakszervezet budapesti területi bizottságának titkári funkcióját töltötte be. Az iskola vezetését mint megbízott igazgatóra, Kollár József igazgatóhelyettesre bízta. Kollár József „munkájával, tapintatával és pedagógiai irányításával biztosította, hogy az Eötvös József gimnáziumban december óta semminemű rendzavarás, kilengés nem történt, hogy egyike volt azoknak a gimnáziumoknak, ahol a rendet biztosították.”

Az 1956/57-es tanév második félévét meghosszabbították. „Az 1956 évi októberi események következtében Budapesten hosszabb ideig szünetelt az iskolai oktatás, ezért sem tavaszi szünetet, sem értekezletek megtartásakor tanítási szünetet nem engedélyezek. Tanulmányi kirándulás csak a tanév lezárása után szervezhető. Félévi bizonyítványosztás március 9-én, az utolsó tanítási nap június 15-én lesz. Az írásbeli érettségi vizsgák napjait május 27-30 között, a szóbeli vizsgák időpontját június 10-29 között határozom meg.”

Kollár Józsefnek és a tantestületnek nagy szerepe volt abban, hogy az Eötvös diákok közül csak igen kevesen voltak, akiket a megtorlás időszakában letartóztattak vagy meghurcoltak.

Az Eötvös Gimnázium ugyanúgy előnybe részesítette a felvételnél a munkás-paraszt fiatalokat, mint bármelyik más oktatási intézmény. A diákság összetétele megváltozott. A munkás-paraszt szülők gyermekeinek aránya jelentősen megnőtt. A korábbi 3-4 % helyett 30-35 % lett. A falusi általános iskolákból az Eötvös Gimnáziumba bekerülő gyerekek többségének azonban szinte megoldhatatlan feladatot jelentett az előttük álló tanulmányi és viselkedésbeli követelmények teljesítése. Segítségre volt szükségük, hogy önbizalmuk megerősödjön, és tudásbeli hiányosságaikat pótolják.

Támogatásukra Székely Károly igazgató úr már 1950-ben iskolai tanulószobát szervezett. „A tanulószobás munkásdiákok mellett egy-egy pártfogó tanár állt”, akihez problémáikkal fordulhattak. A rászorulók ingyen, a többiek viszonylag kis térítési díj mellett az iskolában tudtak étkezni. Az osztályokban tanuló-párokat alakítottak ki. A tanárok matematikából, helyesírásból és oroszból rendszeres délutáni korrepetálást tartottak a számukra. Ha a tanulók közül valaki feladta és abba akarta hagyni a gimnáziumot, az osztályfőnök elment vagy akár elutazott a szülőkhöz, hogy a tanulót bírják rá a tanulmányai folytatására. A szülők anyagi nehézségein tandíjmentességgel és segélykönyvek biztosításával próbált segíteni az iskola.

A vidékről beiskolázott tanulók egy része a Reviczky utcai középiskolai diákotthonban kapott ellátást és segítséget a tanulásban. A támogatásnak sok módját találta meg az Eötvös Gimnázium, de a számonkérésnél mindegyik tanítványát ugyanazzal a mércével mérte.

Az Eötvös József fiúgimnázium az elsők között nyitotta meg a kapuit a lányok előtt az 1952/53-as tanévben. Az első leányosztály osztályfőnöke Kádár E. Gabriella volt. Az egyetlen lányosztályt a tanári szoba közelében, a Reáltanoda utcai fronton helyezték el, gondosan ügyeltek arra, hogy a lányok ne hagyják el szünetekben a számukra kijelölt folyosó-szakaszt. A következő két tanévben újabb két-két lányosztály indult. A most már 5 lányosztály fiúktól elkülönített elhelyezését az I. emelet Ny-i folyosóján tudták megoldani, mert az iskola visszakapta azokat helyiségeket, amelyekben a Kerület a tatarozás alatt álló általános iskolák négy-négy osztályát elhelyezte. A lány-folyosó sarkán felügyelő folyosós tanár vigyázott arra, hogy fiúk oda ne mehessenek be.

1958/59-ben minden tanterembe felszerelték a hangszórókat, így ismét működhetett az iskolarádió. Hetenként kétszer a nagyszünet első 5 percében az iskolaorvos vagy valamelyik tanár rádión keresztül szólt a fiatalokhoz. Az egészséges életmódot, az udvarias viselkedést érintő vagy aktuális témákkal kapcsolatos előadásokat szerették a diákok. Iskolarádión keresztül hallgathatták meg a tanulók Vágfalvy tanár úr megemlékezését 1960. március elején Székely Károly igazgató úr, április végén dr. Lázár Szilárd tanár úr halálakor. Lázár Szilárd 1910-től 1944-ig tanított az iskolában matematikát és fizikát. Emellett mint festő és grafikus, több kiállításon szép sikerrel szerepelt. Élete végéig dolgozott. „Március végén még bent járt az iskolában, hogy egyik művésztanár-társával megbeszélje egy nagyobb szabású közös kiállítás ügyét. A Sors másként akarta.”

1965-ben a gimnázium céljai közül törölték a szakmai előképzettség igényét, de a gimnáziumi tanulók termelőmunkában való részvételét, a fizikai munkával való közvetlen ismerkedésüket az oktatásügy irányítói továbbra is szükségesnek tartották. Az oktatáspolitika új megoldásokat keresett.

1./ Az iskolák utasítást kaptak, hogy szervezzenek az iskola minden diákja számára kb. egy hetes iskolán kívüli, fizikai munkavégzési lehetőséget.

2./ Az üzemekben végzett politechnikai oktatás megszűntével arra kötelezték a gimnáziumokat, hogy az általános képzésben részesülő tanulók számára, az iskolán belül szervezzék meg a politechnikai foglalkozást. Az elméleti oktatás óraszáma 1 volt, a gyakorlati foglalkozásra pedig heti 2 órát biztosítottak.

Olyan nagy létszámú gimnázium, mint az Eötvös a fizikai munkavégzést csak mezőgazdasági idénymunka vállalásával tudta teljesíteni. Az őszi szünet idején a diákok a Budapest környéki tsz-ek (termelőszövetkezet) szőlős- és almáskertjeiben szüreteltek, de dolgoztak például a Kelenföldi Tejfeldolgozó üzemben is. Az őszi munkavégzést, bár szinte minden tantestületi értekezleten elhangzott, hogy nagyon kevés haszna van, egészen a nyolcvanas évek végéig meg kellett szervezni az iskoláknak.

A Eötvös gimnázium diákjai számára a politechnika foglalkozás biztosításához– a háborúban elpusztult hátsó épületszárny helyén – 1965-ben fémipari munkák végzésére alkalmas műhely készült.

 A felvételi vizsga

Korábban az érettségi vizsga letétele automatikus belépőt jelenthetett bármely felsőoktatási intézménybe. Az egyetemi felvételi vizsgákat 1950-ben vezették be. A felvételi vizsga alapvető célja az volt, hogy minél több, az egyetemek elvégzésére alkalmas munkás-paraszt kádert tudjanak a vizsgán kiválogatni, majd beiskolázni.

A felvételi vizsga írásbeli és szóbeli részből állt. Az írásbeli sokkal könnyebb volt, mint ma, szinte csak kiszűrte a továbbtanulásra szakmailag alkalmatlanokat. A szóbeli vizsgán – a tanuló származását a keretszámok betöltéséig erősen figyelembe véve – dőlt el, hogy valakit felvesznek vagy elutasítanak. A származási tábla a következő volt: M.1. – üzemi és gépállomási munkás gyermeke, M.2. – közlekedési, szolgáltatási, postai és egyéb fizikai dolgozó gyermeke, P.1. – TSZCS tag gyermeke (termelőszövetkezeti csoport), P.2. – 5-10 holdon gazdálkodó kisparaszt gyermeke, P.3. – 10-20 holdon gazdálkodó kisparaszt gyermeke, É – értelmiségi szülő gyermeke, E – egyéb származású (ide tartoztak a kisiparosok, vállalkozók és a 20 holdnál nagyobb  birtokkal rendelkező gazdák, a „kulákok” gyermekei), X – politikai foglyok gyermekei, nemesi származású családok gyermekei, „a rendszer ellenségeinek” gyermekei.

Az első három kategóriából felvételizőket, ha a minimális szaktárgyi követelményeknek megfeleltek, biztosan felvették. Az ötvenes évek elején az egyetemek és főiskolák aktivistái áprilistól kezdve járták a középiskolákat, hogy munkás és paraszt fiatalokat toborozzanak az egyetemekre. A következő három kategóriába tartozó tanulók csak akkor kerülhettek be, ha gimnáziumi tanulmányi eredményük és felvételi vizsgájuk egyaránt kiemelkedő volt. Akinek a lapján X szerepelt, azt nem vették fel. Ezek a tanulók általában segédmunkásként helyezkedhettek el. Ha eléggé aktív tagjai voltak a munkás kollektívának, beiratkozhattak a szakmunkásképző iskolákba. Ha a nevük nem árulkodott a származásukról, 4-5 év múlva mint fizikai dolgozók felvételt nyerhettek az egyetemekre is. A származási táblát az általános iskolák is használták, mikor a tanulók továbbtanulási lapját a középiskolákba elküldték.

 A dolgozók iskolája

Az ötvenes évek oktatáspolitikájának egyik megoldandó problémája volt a tehetséges munkás-paraszt fiatalok továbbtanulásának kérdése. A „Fényes szelek” hat elemit vagy polgári iskolát végzett nemzedékéből a legtehetségesebbek gimnáziumi tanulmányok nélkül, szakérettségi vizsgát téve kezdhették meg az egyetemi tanulmányaikat. Az egy éven keresztül kollégiumban elhelyezett szakérettségis fiatalok felkészítését a legkiválóbb pedagógusok végezték. A tanulás reggeltől estig tartott.

Az egyetemekre való bekerülést a már dolgozó munkás-fiatalok számára is biztosítani kellett. A megoldást a „Dolgozók iskolája” hálózat országos megszervezése jelentette. A tanítási órák délután 4-től este fél 9-ig tartottak, a diákok félévenként vizsgáztak a tanult anyagból. A negyedik gimnáziumi év végén az „Esti gimnázium” tanulói érettségi vizsgát tettek. A megszerzett érettségi bizonyítvány egyenértékű volt a nappalin szerzettel, azt bármely egyetemen vagy főiskolán elfogadták.

Valószínűleg az 1953/54-es tanév – az épülethez képest alacsony – tanulói létszáma eredményezte, hogy az Eötvös Gimnázium bekapcsolódott a felnőttoktatásba. Az esti iskola délutáni óráit is az iskola tanárai látták el az 1960/61. tanévig. A közös igazgatású esti iskola vezetését Pályi Sándor végezte.

1960-ban vált saját igazgatósággal és saját tanári karral rendelkező, önálló intézménnyé a Dolgozók Belvárosi Gimnáziuma, azonban továbbra is az épületben maradt. Külön igazgatói irodával és külön tanári szobával rendelkeztek, de a tantermeket közösen használta a két iskola

Ez a 45 évig tartó kényszerű társbérlet az iskola legutóbbi felújításakor, 2000. július 15-én, a Dolgozók Gimnáziumának jogutód nélküli megszüntetésével ért véget.

A számonkérés és osztályozás

A tanév elején a diákok beadták az iskolai dolgozatfüzeteket. Dolgozatot magyarból, matematikából, fizikából és nyelvekből kellett íratni. Az évi dolgozatok száma megegyezett a tantárgy heti óraszámával. A röpdolgozatok írása nem volt általános, a tanárok az órát általában feleltetéssel kezdték. A feleletek sokkal „pörgősebbek” voltak, egy-egy órán 4-5 tanuló is felelt. Nem vitás, hogy a tanárnak több ideje volt feleltetni, mert az órák 50 percesek, a szünetek pedig 10 percesek voltak. A 2. óra után volt a 20 perces nagyszünet. A 2. nyelvek órái általában szódolgozattal kezdődtek. Házi feladat is sokkal több volt mint most van. Magyarból havonta 2-3 otthoni fogalmazást kellett megírni, volt, hogy a felelő a felolvasott fogalmazására kapott jegyet. Sokkal több volt a megtanulni való vers, sőt prózai szövegekből is kellett részleteket tudni szó szerint. A kötelező olvasmányokat már az előző év végén – a feldolgozás szempontjaival együtt – kijelölte a tanár, hogy az olvasónaplót meg lehessen csinálni a nyáron. Számológép még nem volt, a matematika feladatok megoldásánál a függvénytáblázatból kellett kikeresni a szögfüggvények és a logaritmusok adatait. A diákok sokkal jobban és gyorsabban tudtak számolni. Nagyobb súllyal szerepelt az algebra és a geometria, a kombinatorika viszont teljesen kimaradt. 1954-ig a reál-tagozaton tananyag volt a differenciál és integrálszámítás. Biológiából elsőben növénytan, másodikban állattan, harmadikban embertan volt a tananyag. A negyedikes tananyag foglalkozott csak a biológiában érvényes törvényszerűségekkel. A növény és állattan tárgyalásának alapja a rendszertan volt. Kémiából sokkal többet tanítottak mint ma. A kémia a vas és alumínium-gyártáson kívül tárgyalta a sósav, az ammónia, a nátronlúg, a bakelit és a viszkóz előállításának elvét is. A tanulók sokkal több, a mindennapi életben használt vegyületet ismertek mint a mostani diákok. Ha valaki nem tudott kémiai egyenletet írni, az biztosan megbukott.

A tanév utolsó órája a tantárgyi összefoglaló volt. Erre az órára ünnepi öltözékben mentek be a diákok. Ha valaki „kétes jegyre állt”, itt lehetett javítani vagy rontani.

A diákok munkáját egy évben négyszer értékelte tanári konferencia. A 1/4 évi és 3/4 évi értekezletek nem érdemjegyeket állapítottak meg, hanem olyan szaktárgyi bejegyzéseket adtak, mint figyelmeztető, intő és rovó. Ha ezt a ma érdemjegyeire fordítanánk le, akkor hármast, kettest és egyest jelentenének. A negyedévi értesítőket az ellenőrző könyvbe írták be november elején. Az országosan egységes ellenőrző könyveket egyébként 1950-ben vezették be. A félévi eredményeket nem az ellenőrzőbe írták, hanem a bizonyítványba vezették be.

A jelenleg is érvényben lévő osztályzatok rendszerét az 1950/51-es tanévtől használják. Kevesen tudják, hogy 1948-1950 között Magyarországon a hetes volt a legjobb jegy. (7– kitűnő, 6– jeles, 5– jó, 4– közepes, 3– elégséges, 2– gyenge, 1– elégtelen).

Az érdemjegyek alapján általános tanulmányi előmenetelt állapítottak meg:

Kitűnő: minden jegye ötös                                        Közepes:az átlaga 2,8-38 között van

Jeles:   az átlaga 4,8 fölött van                                  Elégséges: az átlaga 2,8 alatt van

Jó: az átlaga 3,8-48 között van                                  Elégtelen: ha valamiből megbukott

 Tanári munka a hatvanas évek elején

Az 52 fős tantestület tagjainak 28-30 osztályfőnökséget kellett ellátni. Azt, hogy valaki akar-e osztályfőnök lenni, nem kérdezte senki. Az osztályfőnökség magától értetődő volt.

Sem osztályfőnöki pótlék, sem órakedvezmény nem létezett még. Az osztályfőnöki munka kötelező része volt a családlátogatás, ami a magas osztálylétszámok és a 6 napos munkahét mellett igen sok szombat délutánt vagy vasárnapot vett igénybe. Az osztályfőnök kísérte a tanulókat a politechnikai foglalkozásokra és minden egyéb iskolai megmozdulásra. Szükség is volt rá, mert osztályfőnöki óra csak kéthetenként volt. A KISZ tagság tömegessé válásától, az iskolában „osztály-alapszervek” alakultak, amelyek „patronáló tanára” automatikusan az osztályfőnök volt. Mint patronáló tanár, minden KISZ rendezvényen ott kellett, hogy legyen.

A felvételiző tanulók mindegyikéről osztályfőnöki jellemzést kellett készíteni, melyben egyértelműen nyilatkozni kellett, hogy a továbbtanulást támogatja vagy nem.

A tanárok heti kötelező óraszáma a tanított szaktárgytól függően változott. A tantárgyakat három csoportba osztották.

1. kísérletező tárgyak: fizika, kémia, biológia
2. elméleti tantárgyak: matematika, magyar, történelem, földrajz, nyelvek
3. gyakorlati tantárgyak: testnevelés, rajz, ének, gyakorlati foglalkozás

A kísérletező tantárgyakat tanítók heti kötelező óraszáma 20 volt, az elméleti tantárgyat tanítóké 22, a gyakorlati tantárgyat tanítóké pedig 24.

Ha valakinek az egyik szakja elméleti (pl. matematika) a másik kísérletező (pl. fizika) volt, csak akkor tanított heti 20 órában, ha legalább 11 kísérletező órát tartott hetenként.

A nagy létszámú osztályok a tantárgyakat együtt tanulták, csoportbontás csak a speciális német osztályban és a mat-fiz tagozatos osztályokban volt.

A tanítás munkáján kívül számos tennivalót kellett még ellátni a testületnek. Az 1962/63-as évkönyvben az egyéb iskolai elfoglaltságok rovatban feltüntetett feladatok: 1. légó parancsnok, 2. R-gárda parancsnok, 3. a tanári szoba gondnoka, 4. ifjúságvédelmi kerületi összekötő, 5. tanári túlóra-nyilvántartás vezetője, 6. tantestületi jegyző, 8. iskola biztonsági felelős, 9. az Önképzőkör tanárelnöke, 10. Eötvös Diák tanárszerkesztő, 11. a német tanítási nyelvű osztályok felelőse, 12. tanulószobai vezetőtanár, 13. szakszervezeti tagdíjkezelő, 14. takarékossági megbízott, 15. takarékbélyeg felelős, 16. az iskolarádió felelőse, 17. iskolai statisztikus, 18. iskolai balesetbiztosítási felelős, 19. kirándulások szervezője, 20. az iskolai KISZ klubszoba vezetője, 21. sapkafelelős. Ha a felsoroltakhoz még hozzátesszük a tanulószobai ügyeleteket, a szakkörök tartását, a munkaközösség-vezetői és a szertárosi teendőket, kitűnik, hogy mindenkinek vállalni kellett többletfeladatot.

Sem a fizika, sem a kémia laboratóriumban nem volt laboráns, a kísérletek előkészítésétől a piszkos kémcsövek elmosásáig mindent a szaktanár csinált. Az évenként megtartott leltározás során tapasztalt hiány leltárkönyvi ellenértékét a szertárosi munkát órakedvezmény nélkül végző megbízott szertáros tanár fizetéséből levonták.

A nyelvórákat teljes osztályoknak kellett tartani. Csoportbontás csak az A osztályban oroszból és az F osztályban németből volt.

A tanárok és az iskola szakmai munkáját 2-3 évenként szakfelügyelők vizsgálták. Egy elmarasztaló szakfelügyelői vélemény akár a tanár iskolából történő eltávolításának alapjául szolgálhatott.

 Tanulmányi versenyek

Az ötvenes évekből nincs tudomásunk arról, hogy az iskola tanulói közül országos versenyen helyezést ért volna el valaki. A versenyekről sajnos nem sokat tudunk, hiszen az iskola irattárában egyetlen dokumentum lelhető fel az 1954. április 20-án tartott Rákosi Mátyás tanulmányi verseny matematika döntőjébe jutott diákok névsorával.

A háziversenyeket tekintve az ötvenes években nagyobb tömegeket megmozgató verseny az Eötvös József Emlékverseny volt. „Már több éves hagyomány, hogy névadónk kultuszának ápolására a tanév kezdetén különféle tárgyakból többféle pályázati tételt tűzünk ki. A pályázatok eredményét a minden évben megrendezett iskolai ünnepélyen (Eötvös halála évfordulóján, február 2-án) hirdetjük ki. (…) A különféle tanulmányi és sportversenyekkel az volt a célunk, hogy tanulóink megszokják és megkedveljék a lelkes, lendületes, önálló munkásságot, a tudományok és művészetek egyes ágaiban való elmélyedést, a nemes és hasznos időtöltést, végső fokon pedig  az ifjúság munkaközösségi szellemének, a munkában való helytállásnak, önbizalma fokozásának, tevékeny hivatásszeretetének, munkás hazaszeretetének további formálása volt a cél.”

 A tanári kar

Az 1963/64-es tanévet az iskola 30 osztállyal és 52 tanárral kezdte. A tanulói létszám 1145 volt. Az átlagos osztálylétszám 38 volt. Az 1964/65-ös tanévet még mindig 30 osztállyal kezdte az iskola. A tantestület létszáma 49 fő, a tanulói létszám 1162, az iskola történetében a legmagasabb. Az 1965-ben érettségizett általános tantervű „B” osztály létszáma 56 tanuló, az osztályfőnök Csuka József volt.

1963-1969 között az iskola a korábbiakhoz hasonlóan három igazgatóhelyettessel dolgozott. Sajnálatos haláleset miatt 1969-ben a helyettesek száma kettőre csökkent. A tanulói létszám folyamatos apadása aztán szükségtelenné is tette a harmadik helyettesi állás betöltését.

Azzal, hogy a gimnáziumok a kerületek kezelésébe kerültek, egyre inkább lehetővé vált, hogy az igazgató – az esetek többségében – maga válassza ki tantestületének új tagjait. Paál József igazgató úr választásai jónak bizonyultak. Igazgatósága alatt a következő változások történtek a tantestületben:

•  1965-ben Dr. Vágfalvy Béla és Udvaros József nyugdíjba mentek, Feldmayer Irma és még három másik tanár elment az Eötvösből.
• Az 1966/67-es évben a tantestületet nagyon megrázta Hamza Tibor betegsége és halála. Így emlékszik az Eötvös szeretett művész-tanárára Gerhardt Béláné, az iskola akkori művészettörténet tanára: „…ragyogó, óriási virágok nyíltak ki képein, az élet szépségét, boldogságát hirdették (…) Március 14-én, kedden még bejött az iskolába, szinte elszökött hazulról, csontig lesoványodva, szürke arccal, segíteni akart a kiállítás rendezésében – szombaton már halott volt.”

• 1967/68-as tanév végén Héja Margit olasz-magyar szakos, Gerhardt Béláné, az 1968/69-es tanév végén dr. Hlaváts Elinor és Gulovics Izabella nyugdíjba mentek.
• Korhecz Imre, a kitűnő matematika tanár megvált az Eötvöstől, mert a Közgazdasági Egyetemre hívták tanítani.
• A negyvenes évek óta itt tanító, legendás hírű „nagy öregek” közül az utolsó kettő is nyugdíjba vonult. 1968-ban Pályi Sándor bácsi, aki már nyugdíjazása után, az esti iskola tanáraként kapta meg az oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetést, 1970-ben pedig Harmath József az Eötvös kosárlabda- és sportsikereinek megalapozója.

• Helyettük került az Eötvösbe dr. Zelcsényi Béláné, a honismereti szakkör megszervezője és vezetője és a fiatal Kádár Sándor tanár úr, aki a balesetéig Balczó Andrással együtt öttusázott.

A fiatal tanárok között a kartársi viszonyon túl baráti és szoros emberi kapcsolatok is létrejöttek. Jól érezték magukat egymás társaságában, szívesen találkoztak az iskolán kívül is.

Sokuknak volt két óvodás vagy kisiskolás korú gyermeke, hasonlóak voltak a naponta megoldandó problémáik. Horváth Istvánné hetente egy délután például tornaórát tartott a tanárok gyerekeinek.

A kisgyerekek számára az Eötvös tábor kitűnő nyaralási lehetőség volt már akkor is, pedig a házakban még nem volt bent a víz, az „Akropolisz” zuhanyából pedig csak hideg víz folyt. Akik nem kaptak helyet a tanári turnusban, KISZ patronáló tanárként tölthettek egy hetet gyerekeikkel együtt a Balatonnál.

Farsang idején a tantestület évről évre megrendezte a „Tanári bulit”. A hagyományos menü akkor még az iskolában lakó Engelhardt Annus néni által készített töltött káposzta volt. Később a főzést Varga László irányításával a férfi tanárok vették át. A közös vacsorát műsor, az újak Eötvös-tanárrá avatása, beszélgetés és tánc követte. A tanári rendezvényeket hetekkel megelőzték a vidám „ugratások” és a plakátok, melyeket általában a tantestület motorja, Varga László készített.

A testületi programok mellett természetesen komoly munka folyt az iskolában. A szakmailag felkészült fiatalok jó ötletei, kísérletező kedve és munkabírása az egész testületre kihatott. Szinte minden munkaközösség munkája felfrissült. A magyar munkaközösségbe egyszerre három fiatalember került. Doba László, Horváth Zsolt és dr. Sárközy Péter. Az Önképzőkör és az Eötvös Diák megújulása, az iskolai klubélet megindulása, az iskolai ünnepélyek és egy József Attila emlékműsor szervezése az ő nevükhöz köthető.

A Sárközy Péter szervezte József Attila emlékműsor – egy „Eötvös diák”-ban olvasható visszaemlékezés alapján – Varga Balázs tanár úr egyik legnagyobb diákkori élménye volt.

Paál Józsefhez hasonlóan a testület idősebb tagjai közül is többen szeretettel figyelték és segítették a fiatalok szakmai és pedagógiai munkáját. A magyarosok közül dr. Járó Zoltánné, Turák Jánosné, akihez osztályfőnöki problémákkal is bátran lehetett fordulni, a matematikus dr. Nagy Miklósné és Imrecze Zoltán, a fizikus Zentai Károly, a történész Solymár János, a kémikus Bánhegyi György és a még fiatal, de régóta Eötvös tanár dr. Vida Gáborné.

Sajnos volt néhány olyan tanár is, aki nem tudott vagy nem akart változni és változtatni. Egyre inkább elszigetelődve, gyanakvással fogadva mindent, éveken át rontották a tantestület légkörét. Paál József igazgató úr 30 évvel később, egy vele készült riportban, az igazgatósága alatti legemlékezetesebb rosszként a hozzá érkező névtelen levelekről és feljelentésekről tett említést.

A korszakban a tanári karról viszonylag sok információ maradt, hiszen a hetvenes évek elején az igazgatónak és helyetteseinek – megbeszélve az illetékes párt és szakszervezeti vezetőséggel –, el kellett készíteniük kollégáik minősítését. Ehhez 13 oldalas központi, fővárosi útmutatót kaptak, ami alapján a valódi szakmai szempontokon túl olyan szociális tulajdonságokat is figyelembe kellett venni, mint a tanár viszonyát a társadalomhoz, világnézetét, társadalmi, politikai aktivitását, valamint családi életét, szabadidős programjait és szenvedélyeit is. A vezetésnek a tantestület minden tagjától – 3 évnél nem régebbi – önéletrajzzal kellett rendelkeznie.

A hatvanas évek Eötvös gimnáziumában összehasonlíthatatlanul nehezebb dolga volt a diáknak, mint ma. A rendkívül magas osztálylétszámok miatt voltak, akik a nyolcadik padban ültek, ahonnét szinte már sem látni, sem hallani nem lehet, hogy mi történik a táblánál. Egy-egy felelés sokkal rövidebb ideig tartott, hiszen mindenkinek sorra kellett kerülni valamikor. A tanárnak nem volt ideje, hogy „harapófogóval húzza ki” a diákból az anyagot, így aki nem tudott, villámgyorsan kapta meg az egyesét. A röpdolgozat nem volt általános divat, bár a nyelvtanárok általában azzal kezdték az órát, hogy a megtanult új szavakból szódolgozatot írattak. Volt röpdolgozat nyelvtanból is, a tanár csupa olyan szót diktált, aminek a helyesírását a diák el szokta rontani.

Magyarból, matematikából, fizikából, oroszból és a második idegen nyelvből évente legalább annyi dolgozatot kellett írni, mint a heti óraszám. A tanév elején a tanár beszedte a diákok iskolai dolgozatfüzetét, a dolgozatíráskor behozta a szalaggal átkötött csomagot és kiosztatta. Az egymás mellett ülők egyike az A csoportba, a másik a B csoportba tartozott, hogy „ne zavarják egymást a munkában”. A feladatokat a tanár lediktálta mindkét csoportnak, mert sokszorosítási lehetőség nem volt az iskolában. A munkával igyekezni kellett, mert csengetéskor annak idején is beszedték a dolgozatot.

A tanulók sötétkék köpenyben jártak iskolába, az óraközi szüneteket a folyosón vagy az udvaron töltötték. Az iskola tanári lépcsőháza ugyan 1964-ben megépült, de szűk és balesetveszélyes volta miatt a diákok nem használhatták. A folyosón sétálók rendjére R-gárdisták ügyeltek. A rendbontókat a folyosós tanárhoz vagy az irodába irányították. Az R-gárda szolgálatot havi váltással a negyedikesek látták el. Ők álltak reggel a kapuban is az ügyeletes tanár mellett, hogy a késők ellenőrzőjét összeszedjék, és az irodába vigyék, ahol az iskolatitkár a „késett” bejegyzésre rányomta az igazgatói pecsétet.

A tanítás végén az utolsó órát tartó tanár az osztályt lekísérte a kapuig, és megvárta, hogy minden tanuló elhagyja az iskolát.

Délutánt 3 órától már szállingóztak az esti iskolások. A tanításuk 4-től este 9-ig tartott. Az első emeleten lévő két tanulószoba, a kémia és fizika előadó és a szakkörök tartására használt néhány terem kivételével minden osztályban volt délutáni tanítás.

A fizikán és a kémián kívül a többi szaktanterembe is osztályokat helyeztek el. A dísztermet egy fából készült harmonikaajtóval osztották ketté, hogy ott is tantermek lehessenek. A faajtón persze minden zaj áthallatszott a másik osztályba.

A zsúfoltság és a mostoha körülmények ellenére a diákok nagyon jól érezték magukat az iskolában. Az iskola – szemben más gimnáziumokkal – erre az időre már koedukálttá vált, bár voltak olyan osztályok, ahova csak néhány lány járt.

A gimnáziumokba kerülő diákság a korszakban sokat változott. Erről szól a hetvenes évek közepének egy értekezleti jegyzőkönyve, mely összefoglalja a változásokat.

„A korábbi években (…) rajtunk kívül még néhány más középiskola is hasonló szép eredményeket mutatott fel, ezért ezek közül az iskolák körül polarizálódott a legkiválóbb felkészültségű diákság. Ilyen körülmények között nehéz volt eldönteni, hogy ezeknek az úgynevezett éliskoláknak eredményeiből mennyi az iskola érdeme és mennyi a diákságé. Kétségtelen, hogy nemcsak a tanulni vágyó diákok tömörültek a fenti iskolák köré, hanem érthetően kiváló tanárok is ide vonzódtak. A mi iskolánk is ezek közé az élenjáró iskolák közé tartozott. Ide is csak kiválogatás alapján vették fel a gyerekeket. A kiválogatás nemcsak a felvétel során történt, hanem évről évre szelektáltak is. Így sokszor egy-egy 45-50-es létszámú osztályból az érettségiig annyi gyerek elhullott, hogy 22-28 gyerek érettségizett közülük. (…) Évek óta a korábbi kiválogatástól eltérően a főváros 14 éves korú diákságából nem minőség alapján, hanem a körzet és a társadalmi igazságszolgáltatás alapján merítünk. Így elértük azt, hogy a felvett I. osztályosok között mintegy 30% a fizikai dolgozók gyermeke. Régebbi adatok szerint ez 3-6% volt.” (évzáró értekezlet, 1975)

Az akkori diákok tanulmányi eredményeit jól mutatja az 1968 végi összegzés.

Iskolaátlag: 3,5. Évfolyamonként: 3,5; 3,6; 3,4 és 3,8. A legalacsonyabb osztályátlag: 3,0, a legmagasabb 4,2. Leggyengébb az eredmény matematikából. 3,1 az iskolai átlag, de van 2,5 átlagú osztály. Az orosz nyelv átlaga viszonylag jó, 3,5, a helyzete javul, a gyerekek egyre intenzívebben tanulják. A magyar nyelv és irodalom tantárgyak átlaga közötti különbség nem túl nagy.

A fizikai dolgozók gyermekeinek tanulmányi átlaga 0,1 tizeddel rosszabb a iskolai átlagnál, így éri el a 3,4-et. A fizikai dolgozók gyermekei kevéssé aktívak a KISZ-ben és a szakkörökben. Különleges foglalkozást igényelnek.

Magatartás átlag: 3,9 a III., 4,2 az I. és a IV. évfolyamon.

Hiányzások: az I. évfolyamon a legkevesebb, a III. – IV. évfolyamon a legtöbb. Ugyanez vonatkozik az igazolatlan órákra is. Sok a hamis igazolás.

Paál József igazgató úr, vagy ahogy a diákok és a tanárok szólították: „Diri bácsi”, jól mérte fel a hatvanas évek Eötvös Gimnáziumára háruló feladatokat, az iskolában folyó munkát ennek megfelelően szervezte. Egy olyan gimnázium, amely közel 1000 tanulóval dolgozik, nem rendezkedhet be csak „elit” képzésre. Nemcsak arra kell koncentrálni az iskolának, hogy néhány tíz, országos szinten is kiemelkedő versenyzőt neveljen, hanem arra is, hogy jó légkörű, „szerethető iskolában” készítse fel tanulóinak többségét a továbbtanulásra. Készítse fel úgy, hogy az átlagosnál nagyobb, teljesítő-képes tudást ad, hogy megismerteti a diákokat az ismeretszerzés és a problémamegoldás nehézségei mellett azok örömével is. Készítse fel úgy, hogy az egyetem elvégzése után felelősen tölthessék majd be az értelmiségi pályákat.

Az 1975-ös ballagáson elmondott, a végzősöknek útravalóul adott igazgatói búcsúbeszéd mondataiból idézem: „Legyetek a választott hivatásotok jó mesterei, szeressétek azt. Becsülettel és tisztességgel tegyétek a dolgotokat az élet hétköznapjaiban.”

 A tagozatos rendszer kialakulása

Az 1960/61-ben bevezetett 5+1 napos rendszer országosan ugyan csak 1970-re vallott végleges kudarcot, és bukott meg látványosan, iskolánkban már 1962-ben keresték a lehetőséget a tanulók idejének okosabb és hatékonyabb kihasználására.

A cél az volt, hogy az üzemekben való lézengés helyett a tanulókat az iskola épületén belül foglalkoztassák. A politechnika gyakorlatra szánt idő alatt a tanulók inkább valamelyik szaktárgyukkal foglalkozzanak elmélyültebben. Az iskola saját elképzelése szerint dolgozott ki egy tagozatos rendszert, annak kísérleti jelleggel történő kipróbálásához a minisztériumtól az engedélyt 1963-ban meg is kapta.

1965 után, ha egy gimnáziumban megvoltak a tagozatos osztály indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek, az Oktatásügyi Minisztériumtól biztosan megkapta az engedélyt annak indításához. A politechnika óraszámait az iskola szabadon beépíthette a tagozatos tárgyak óraszámába. Az elméleti tagozatos osztályok mellett indíthatott a gimnázium sport- vagy akár tánc és dráma-tagozatot is. Azok az iskolák, amelyek a tagozatok megszervezését okosan végiggondolták, gyors, látványos fejlődésnek indultak. Az iskolák többségét ez a változás pozitívan érintette. Ha versenyben akartak maradni a többi gimnáziummal, meg kellett találni, hogy mivel tudnak a tagozatos osztályaik többet adni a diákoknak, mint más középiskolák.

A tagozatos óratervek kialakításának alapjául a gimnáziumok számára kötelezően előírt 5+1 napos rendszerre készített, központi óratervek szolgáltak.

 Orosz tagozat – az A osztály

Az iskolában az 1957/58-es tanévtől kezdve volt orosz tagozat, amikor az I. A osztály tanulóit – kísérletként – úgy válogatták össze, hogy vagy már beszéltek oroszul, vagy érdeklődtek az orosz nyelv és kultúra iránt. Orosz szakos osztályfőnökük volt (Simonfy Tóth Ernő), és heti 6 órában tanulták az orosz nyelvet. Bár ők is ugyanúgy kijártak az üzemekbe dolgozni, mint a többiek, mind a nyelvtanulás, mind a többi tantárgy tanulásában nagyon eredményes volt ez az osztály. Arra is jutott energiájuk, hogy az iskola közösségi életében is igen aktívan részt vegyenek.

A kísérleti osztály eredményessége alapján, az iskola a következő években is indított orosz tagozatos osztályt. Az A osztályok között is kiemelkedő volt az 1960/61-ben induló osztály, melynek Gergely Miklós volt az osztályfőnöke. Közülük a bölcsész és jogász pályákon kívül sokan választották orvosi hivatást, többen sikeres mérnökként vagy természettudósként dolgoznak ma is.

 Matematika és fizika tagozat – a D osztály

Valószínű, hogy a matematika és fizika munkaközösség tagjainak az orosz tagozat megléte adta az ötletet, hogy kidolgozzák a saját tantárgyuk szerinti tagozatokat. Az orosz tagozattól eltérően a matematika tagozatos diákok egyáltalán nem jártak ki az üzemekbe. Az üzemben töltendő 5 óra helyett az iskolában 4 matematika órát kaptak a diákok. A négy órából kettőt matematika elméletként, kettőt pedig matematika gyakorlatként kellett a naplóba könyvelni.

A matematika mellé a fizika tantárgy is kapcsolódott. A kísérleti mat-fiz tagozatos „D” osztály elindítását a matematika-fizika szakos igazgatóhelyettes különösen támogatta.

Ez az osztály még nem volt csoportbontott, de mind matematikából mind fizikából adott többlet órákat minden tanulónak. 1965/66-ban már olyan „D” osztály indult, amelyiknek az egyik fele csak matematika- a másik pedig csak fizikatagozatos volt. Mindkét tárgyat csoportbontással tanulta az osztály.

 Kémia-biológia tagozat – a C osztály

Az 1965/66-os tanévben a „C” osztály „bújtatott” biológia-kémia tagozatos osztállyá alakult. Névlegesen laboráns szakmát tanultak a diákok a gyakorlati foglalkozás keretében. A két elméleti órát megkapta a kémia, a termelőmunka két órás kémia-biológia laboratóriumi gyakorlattá alakult.

Az Eötvös által kidolgozott és bevezetett tagozatos oktatási forma a matematikában és a természettudományos tantárgyaknál rendkívül hatékony volt. Eredményességét a jelenlegihez képest jelentősen több műszaki és orvosi pályára készülő tanuló sikeres egyetemi felvételi vizsgája mellett az OKTV és egyéb országos versenyeken elért eredmények is igazolják. Az 1962-1972 közötti sikerek magukért beszélnek: OKTV I. hely – biológiából (1), kémiából (3), fizikából (1), földrajzból (1), OKTV II. hely – fizikából(3), matematikából (1), OKTV III. hely – matematikából (3).

A német tagozatos osztályok – az E és az F osztályok

A német nyelvet emelt szinten tanulni akaró diákok nagy számára való tekintettel ugyancsak az 1965/66-os tanévben az „E” osztályt német tagozatossá alakította az iskola. Mivel voltak évek, amikor csak egy félosztálynyi német tagozatos tanuló jelentkezett, s a német nyelv iránti érdeklődés lecsökkent, így az „E” osztályok később általános tantervű osztályok lettek.

Az 1958/59-es tanévtől az „F” osztályok már anyanyelvi német osztályként indultak. Az iskola német osztálya nagyon népszerű volt, mert negyedikre valóban anyanyelvi szinten tudták a nyelvet a tanulói. Tovább növelte az „F” osztályok népszerűségét, hogy gyakorlati foglalkozásként a tanulók idegenvezetést tanulhattak. Amellett, hogy a képzés során nagyon sok új ismeretet szereztek történelemből, földrajzból, művészettörténetből, az érettségit megelőző héten képesítővizsgát tehettek. Sikeres vizsga esetén hivatásos idegenvezetői képesítést és engedélyt kaptak. Az idegenvezetés oktatását iskolánkban dr. Koncz Jánosné szervezte meg. A tanítás mellett ő maga is vezetett német csoportokat, így a szakma minden buktatóját ismerve, mind az elméletre, mind a gyakorlatra jól fel tudta készíteni a tanulókat. Az egyetemi évek alatt nagyon sok diákunk az idegenvezetéssel kereste meg a zsebpénzét.

Sajnálatos veszteség érte az iskolát, amikor az 1970/71-es tanévtől a német anyanyelvi oktatás a XIX. kerületben újonnan épült iskolába került át, az Eötvös Gimnázium pedig speciális német osztály indítására kapott engedélyt. Az „F” osztályok elvesztésével az iskola elvesztette a németül már valamilyen szinten beszélő, vidékről bejáró, céltudatos, munkára hangolt diákok jelentős részét is.

Az első speciális német osztályokban aztán csaknem olyan eredményesen tanulták a német nyelvet és irodalmat a diákok, mint a korábbi „F” osztályokban. Bár az óraszámuk eleve magasabb volt a többi osztálynál, sokan még az idegenvezetést is felvállalták további többlet órákban. Az ebbe az osztályba járó tanulók nagyon hamar megtanultak hatékonyan tanulni. Aki nem akart vagy nem tudott lépést tartani a többiekkel, az másik iskolában vagy másik osztályban folytatta a gimnáziumi tanulmányait. A tanulók tudták, hogy a német nyelv megtanulásával olyan többletet kapnak, ami megéri a fáradtságot. Teljesítményükben minden más tantárgyból is jelentősen megelőzték az általános tantervű osztályokat. Sikeresen felvételiztek a közgazdasági és jogi egyetemen kívül a műszaki és orvosi egyetemekre is.

Aztán azzal, hogy kezdő szintre olyanok is bekerültek a speciális német osztályba, akik előtte nem is hallottak német szót, egyre inkább a nyelv tanítása került előtérbe, a német irodalomra alig maradt idő. Az 5 napos munkahét bevezetésével az „E” osztálynak egy héten háromszor volt napi 7 órája. Az idegenvezetésre egyszerűen már nem jutott idejük.

 Az általános tantervű osztályok – a B osztály

Az általános tantervű osztályokba járó tanulók minden tantárgyat a központilag előírt alapóraszámban tanultak, és heti 3 órában iskolai politechnikai gyakorlaton vettek részt. Az Eötvös fémipari műhelygyakorlatot és gépírást kínált gyakorlati foglalkozásként. A gyakorlati képzés iskolai lehetőségei adottak voltak, mert az 1964/65 évi felújítás során fémmunkák végzésére alkalmas politechnikai műhely épült, ezen kívül az iskola rendelkezett berendezett írógép-teremmel is.  Örvendetes újítás volt a gyakorlati oktatásban, hogy a fémmunkák-gyakorlat keretén belül a tanulóknak lehetőséget kínáltak a jogosítvány megszerzésére. A jogosítvány reményében már az első két év szerelési és fémmunkája sem tűnt unalmasnak és feleslegesnek! A harmadik és negyedik osztályban a KRESZ és a műszaki vizsgára készültek fel a diákok. Fizetniük csak a gépkocsivezetés gyakorlati oktatásért kellett.

Az oktatás kérdései mellett minden évben több neveléssel foglalkozó értekezletet is tartottak az iskolában, s a jegyzőkönyvekből vett idézetek jól mutatják a kitűzött célokat és feladatokat.

“Éreztette hatását ifjúságunk magatartásában a fellazítási politika, mindenek előtt a nyugati lapok olvasása és a Szabad Európa rádió hallgatása révén. Gyakran találkozunk téves nézetekkel, amelyet e forrásból vettek tanulóink pl. az amerikai agresszió védekező harcként való értékelése Vietnámban, eszményképek keresése a nyugati egzisztencialista, nihilista irodalomban művészetben, népi demokráciánk eredményeinek lebecsülése stb.(…) Tanulóink 50%-a rendszeresen olvas újságot és folyóiratot. Legnagyobb számban azonban az Élet és tudomány, a Nők Lapja és az Ifjúsági Magazin című folyóiratokat kedvelik. Ezért szorgalmaztuk a napi lapok olvasását, a napi politikai események iránti érdeklődés jobb felkeltése érdekében a heti osztályfőnöki órákon és KISZ taggyűléseken is tartottunk rövid politikai beszámolókat.” (nevelési értekezlet, 1966)

„A nevelési értekezleten részletesen megfogalmaztuk az egyes korosztályokkal kapcsolatos legfontosabb feladatokat:

I. évfolyam: a tantestület feladata, hogy továbbfejlessze az elsősökben a szocialista érintkezés szabályai betartásának képességét, kezdje meg osztály-, és évfolyamközösség kialakítását.

II. évfolyam: tovább kell fejleszteni a tanulók életének szervezettségét, közösségi életét. Megismertetni és gyakoroltatni velük a kommunista ember legfőbb jellemvonásait. Pszichológiai előadást kell szervezni a 15-16 éves kor pszichikai sajátosságairól. Az évfolyam közös feladata: harc az iskola tisztaságáért.

III. évfolyam: a tanulókat önállóságra kell nevelni, a képességeket készségekké kell fejleszteni, ennek megfelelően kell előkészíteni a pályaválasztást. Az évfolyam közös feladata: az iskolai rendezvények megszervezése.

IV. évfolyam: cél, hogy a tanulók tudatosan készüljenek a választott pályára. A tanulók erkölcsi, világnézeti ismereteit a meggyőződés szintjére kell emelni. Az évfolyam közös feladata: az R-gárda szolgálat ellátása és az alacsonyabb évfolyamok patronálása.

Az iskolai nevelőmunka legfontosabb területei a következők:

1. világnézeti nevelés – helye a tanóra és az ifjúsági mozgalom
2. közösségi nevelés – célja: a tanár-diák szocialista viszony fejlesztése
3. munkára nevelés – a tanulók fizikai munkája és a tanulással összefüggő munka
4. hazafiságra való nevelés – több élményt nyújtva, a hagyományokra támaszkodva kell az ifjúságot nevelni
5. gyermek és ifjúságvédelmi munka – elsősorban a hátrányos helyzetű gyerekek segítését jelenti
6. törekedni kell arra, hogy a SZMK munkáját pedagógiai szintre emeljék, így a szülők otthon az iskolai pedagógiai elveknek megfelelően fognak nevelni.

(nevelési értekezlet, 1968)

„Fokozni kell a szocialista hazafiság és internacionalista eszmék és érzelmek kifejlesztésére irányuló nevelőmunkát, fejleszteni a szolidaritás érzését a vietnámi néppel.” (…) „Általában arra kell törekednünk, hogy nevelőmunkánk tükrözze a lenini eszmék megvalósulását, és a marxizmus-leninizmus alkotó alkalmazását a szocialista építésében.” (…) „A nevelőtestület politikai képzésének keretében előadást tartunk bel-, és külpolitikai kérdésekben.” (nevelési értekezlet, 1969)

„A diákok világnézeti és politikai magatartása lényegében nem különbözik más iskolákétól. A szocialista eszméket a tanulók többsége magáévá teszi, és képes annak szellemében cselekedni. Világnézetünk alapjai c. tantárgy, valamint a történelem IV. osztályos tanulóinkból igen magas fokú érdeklődést vált ki. Az egyes nyugati eszmei áramlatok, a követségek mesterkedései nem sok bajt okoznak nekünk. Minden osztályban kialakult egy erős mag, amely azonnal felveszi a harcot a helytelen nézetekkel szemben. Vallásosság a tanulóik körében nem lényeges kérdés. Legtöbb tanuló már otthon sem részesül vallásos nevelésben, az a néhány tanuló, akinél a kettős nevelés még fennáll, társaiban sok támaszt talál vívódásainak megvívásához. IV. osztályra elérjük, hogy elfogadható világnézeti kép alakuljon ki bennük. Egy-egy vallásos megnyilatkozással szemben a tanulók többsége azonnal fellép. A mi tanulóink már a szabadság és a demokrácia szellemében születtek és nevelkedek. A tanulók áldozatvállalására és munkaszeretetére jellemző, hogy rendszeres vietnámi vasárnapok szervezésével nyújtanak segítséget a harcoló vietnámi népnek és rendszeresen foglalkoznak a fizikai dolgozók gyermekeinek problémáival pl. korrepetálás, külön segítés.” (nevelési értekezlet, 1969)

V. Magyar Nevelésügyi Kongresszus megállapította, hogy az iskolai oktatás az egyén életében általában a régebbinél hosszabb ideig tart és sokkal több embert érint. A felszabadulás előtti helyzethez képest a nevelésben a család szerepe csökkent, a társadalmi intézmények és a környezet átalakult. Megjelentek az oktatás mellett új nagyhatású tényezők pl.: a média. Csökken a felnőttek hatása, nő a kortársi csoportok és a környezet súlya. „A tekintélyelvre alapozott kapcsolatok a felnőtt és ifjúság között minden nevelési fronton (iskola, család) fel kell váltani egy demokratikus munkatársi viszonyra emlékeztető felnőtt-fiatal kapcsolattal. Középiskolás korosztálynak maximális önállóságot kell biztosítani tanórán kívüli mozgalmi életének szervezésében, jó, ha az iskolában is alkalma van szórakozási igényének kielégítésére.” Család szerepe a nevelésben: csonka családban élő gyerekek okozzák a legtöbb problémát. A családi nevelés nem magánügy, család felelős a gyermek neveléséért. Iskola fontos feladata a szülők nevelése és a tanulóknak a családi életre való felkészítése. Ezért a III.-IV. osztályos tanulókkal, mint leendő szülőkkel és házastársakkal is foglalkozni kell, hogy a következő nemzedékek a családi neveléssel kevesebb problémája legyen. „A szexuális nevelés – mely napjainkban annyit vitatott és olyan nagy nyilvánosság előtt vitatott – éppen, mint a családi életre való felkészítés része és evvel együtt az egész nevelési folyamat része lehet csak helye a középiskolában. Nem tartjuk helyesnek, hogy középiskolában osztályplénum előtt foglalkozzunk a családtervezés technikai kérdéseivel (amit sokszor számon kérnek tőlünk tv-adásokban), annál inkább fontosnak tartjuk, hogy nagy diákjainkat az eddigieknél fokozottabban neveljük felelősségre, önmaguk, a társaik és a társadalommal szemben.” A tömegkommunikációs eszközök: mutassanak több erkölcsileg nemes műsort. (nevelési értekezlet, 1969)

Koedukáció:

A tanulók fejlődésére mind erkölcsi mind tanulmányi vonatkozásban igen pozitív hatású. Néhány magatartási probléma felhívta a figyelmünket arra, hogy gyakrabban foglalkozzunk a két nem egymással való érintkezésével, ugyanis itt-ott durvább hangnemet meg nem engedhető magatartást észleltünk. A mat.-fiz. osztályban  kevés a lány, a nyelvi osztályban kevés a fiú. (nevelési értekezlet, 1970)

„Nem lehet igényes az a pedagógus, aki nem veszi észre, hogy tanítási órája megkezdésekor, vagy annak befejezésekor az osztályterem szemetes, ha nem veszi észre a tanár, hogy a tanítási órák befejezése után a tanulók indokolatlanul égve hagyják a villanyokat, nyitva hagyják a fűtött termek ablakait. Nem lehet igényes az a pedagógus, aki a tanári folyosón nyugodtan beszélget a rikító pulóverben pompázó fiatalemberrel, akkor amikor nagyon jól tudja, hogy mit ír elő iskolánk házirendje a tanulók öltözködésére.” (nevelési értekezlet, 1971)

1980-ban a tantestület három meghatározó személyisége vonult nyugdíjba. Imrecze Zoltán, dr. Járó Zoltánné és dr. Nagy Miklósné. Éppen azok, akiktől a legtöbbet tanulhattak a fiatalok.

Dr. Nagy Miklósné (Éva néni) matematikából, dr. Járó Zoltánné (Ildikó néni) magyarból fogta össze korábban a munkaközösséget. Szakmailag is és emberileg is személyes példát adtak „tanárságból” az utánuk következő nemzedéknek.

1981-ben Dr. Bánhegyi György (a „Bogyó”) is nyugdíjba ment. Így emlékszik rá Róka Zsuzsa, aki most a rádió a párizsi tudósítója.  „ha a kénsavgyártás rejtelmeit magunk mögött tudtuk, csöngetésig Goethe verseket hallgattunk. (…) tőle hallottam először Rilke verset (…) hajlandó volt velünk Wagner zenéjéről beszélgetni (…) a relativitáselméletről kérdeztük (…) aztán a filozófiatörténeti előadásaira emlékszem, mikor a fél suli a régi, lépcsőzetesen emelkedő kémia-előadóban szorongott. (…) Néha olyan goromba volt, hogy a szemünk szikrát hányt, aztán még ugyanazon az órán tapintattal finomítgatta-takargatta kis sutaságainkat, nyers idétlenségeinket …”

1976 és 1984 között a tanári karban a személyi változások száma elenyészően kicsi volt. Szinte csak a nyugdíjazottak pótlására és a szülési szabadságon lévők helyettesítésére került sor. A nyolc év alatt összesen 19 új ember került a tantestületbe.

Barek István igazgatása alatt indult meg az a folyamat, hogy régi tanítványok jöttek vissza tanárként. Volt aki csak 1-2 évig helyettesített, de volt olyan is, aki kinevezett, rendes tanárként  ma is a tantestület tagja. Emlékeztetőül néhány név és dátum: Varga Balázs – matematika – fizika szakos (1976 – ),  Görgényi István – angol – orosz szakos (1978—1982), Gyengéné Beé Andrea – matematika – fizika szakos (1980 – ), Őri István – matematika – fizika szakos (1981—1988), Paizs Péter – rajz szakos (1983—1995). A régi diákok visszatérése tanárként az Eötvösbe azóta is folytatódik.

1983 őszén meghalt dr. Józsa Zoltán, iskolánk magyar- történelem szakos tanára. Barek István emlékezését idézem: „megfáradtan, betegen, de lelki, szellemi frissességgel várta júniusi nyugdíjaztatását (…) szerényen élt, szerényen távozott (…). Az utolsó napja kapuügyelettel kezdődött. Lépcsőről le, lépcsőre fel, megfeszített munkatempó – és a szívben megpattant valami.” Józsa Zoltán helyére Lászayné dr. Martos Ida került a testületbe, ő vette át az ellátatlanul maradt összes történelemórát.

Az iskolavezetés Tábor Istvánné betegsége miatt az egész évben hiányosan működött. Az első félévben a tantestület tagjai – megértve az iskolavezetés nehéz helyzetét – munkakörükbe nem tartozó feladatokat is végeztek.

A testület néhány tagja azonban ahelyett, hogy a többiekkel együtt azon igyekezett volna, hogy a tanév nehézségein úrrá lehessenek, feljelentéssel, névtelen levéllel még nehezebbé tette a helyzetet.

A tanári közösség erejét mutatja, hogy képes volt felderíteni, és magából kiközösíteni azokat, akik különböző intrikákkal éveken át rontották a tantestületi légkört.

A közösség erejét jelzi az is, hogy a diákság semmit nem is sejtett azokból a gondokból, amik a tanáriban érezhetők voltak.

Elekes József elment az iskolából, Veres Mihálynét a tanév végével nyugdíjba küldte az igazgató. dr. Habuda Miklósné felmentését kérte az igazgatóhelyettesi megbízatás alól. Barek István az igazgatóhelyettesi teendők ellátására a második félévre dr. Nagy Miklósnét hívta vissza.

A reform – a fakultációs rendszer kialakítása

Az iskolában bevezetendő fakultációs rendszer kidolgozása olyan feladat volt, mely hosszú időre eldöntötte, hogy az iskolák között milyen helyet foglal el az Eötvös Gimnázium.

Az oktatási miniszter 125/1978.(M.K.14) OM számú utasítása döntött a gimnáziumokban a fakultatív rendszerű oktatás általános bevezetéséről.  Eszerint „A tanulók pályaválasztásának segítése, tehetségének kibontakoztatása, valamint a gyakorlati életre való felkészítés céljából, az óratervben meghatározott kötelező tantárgyak mellett fakultatív (kötelezően választható és szabadon választható) tantárgyakat kell bevezetni.”

A fakultációs rendszer lényege az, hogy az első két gimnáziumi év alapozó képzése után az utolsó két évben a tanulók érdeklődésüknek megfelelően választhatják ki azokat a tantárgyakat, amelyekből többletórákat akarnak kapni. A fakultációs órákon ismereteiket elmélyíthetik, és sikeresen készülhetnek fel a felvételi vizsgákra.

A heti kötelező óraszám 1979-től a harmadik évfolyamon 26, a negyedik évfolyamon pedig 24 volt. Ehhez adódott hozzá a fakultatív órákra fordítható órakeret: harmadikban 7, negyedikben 9 óra.

Az eredeti elképzelés szerint a fakultációs órakeret kitöltésére négyféle lehetősége volt a diákoknak.  Ezek a következők:

1. elméleti tárgy (2 óra) – elméleti tárgy (2 óra) – 2. idegen nyelv (3 óra)
2. elméleti tárgy (2 óra) – elméleti tárgy (2 óra) – 3 órás gyakorlat
3. elméleti tárgy (2 óra) – 5 – 6 órás gyakorlat
4. 4 – 6 órás gyakorlat   –  2. idegen nyelv

A fakultációs rendszert az Eötvös Gimnázium az előírtak szerint bevezette. A speciális német osztály kivételével 1979 szeptemberétől minden osztály ugyanolyan tanterv alapján tanult. A gimnáziumok között viszont voltak olyanok, amelyek a bevált tagozatos hagyományaiknak megfelelően speciális matematika illetve komplex természettudományos osztályokat hoztak létre.  Ennek előnye az volt, hogy míg egy fakultációs csoport különböző osztályokból összejövő, eltérő tudásszintű tanulókból verbuválódik, ezekben az osztályokban az azonos érdeklődésű tanulók már elsős koruktól emelt szinten, együtt tanulták a matematikát illetve a természettudományokat. A megszerzett alapismereteikre sokkal inkább lehetett számítani, mint a faktos tanulóknál. Az Eötvös József Gimnázium nem élt ezzel a lehetőséggel.

Az oktatási miniszter a 124/1978 (M.K.14) OM számú utasításban a következőképpen határozta meg a gimnáziumi óraszámokat.

Az iskola fakultációs választéka elméleti tantárgyakból: matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz, magyar, történelem. Gyakorlatként idegenvezetés (4-6 órában) természettudományos laboratóriumi gyakorlatok (3 órában), gépírás (3 órában). A gyakorlati fakultációk iránt a rendszer bevezetését követően még volt érdeklődés, azonban néhány éven belül ezek elhaltak, így minden tanuló tanult 2. nyelvet is.

Bár a fakultációs rendszer keretén belül a diákok elvileg tetszőleges párosításban választhatnának az iskola kínálta lehetőségek közül, azonban az órarendi lehetőségek korlátozták a választást. A felvételi vizsgák tantárgyi párosításainak megfelelően olyan két fakultációs blokkot hozott létre az iskola, hogy a tanulók többsége mindkét tantárgyából fakultálhasson.

A speciális német osztály kérdése

A fakultációs rendszer bevezetése a speciális német osztály számára lehetetlen helyzetet teremtett. A magas nyelvi óraszámot csak a fakultációs órák rovására lehetett biztosítani, vagyis aki speciális osztályba járt, az nem választhatott fakultációt. A fakultációs rendszer lényege az, hogy az első két gimnáziumi évben alapoz, 11. és 12-ben a fakultáció keretén belül készít fel a továbbtanulásra.  A speciális németet tanuló így diákoknak nem volt lehetősége az iskola keretein belül felkészülni a felvételi vizsgákra. Az iskolán kívüli felkészülés idő- és energiaigénye azt a gyakorlatot teremtette, hogy a tanulók többsége lassan megelégedett a középfokú nyelvvizsga letételével. Sok tanuló az utolsó két évben csak a tanítási órákon foglalkozott a némettel.

 Az osztályfőnöki munka

Még a hatvanas évek végén, a Minisztérium az osztályfőnöki munka „megkönnyítésére” a diákokról „személyiség lap” vezetését írta elő. Ebbe a minden elsős gyerekről felvett dokumentumba kellett bejegyezni  – a tanulóval kapcsolatos – pozitív és negatív történéseket, tanulmányi munkájának, emberi magatartásának és jellemének alakulását. Ha valaki komolyan vette, és rendszeresen vezette a személyiség lapokat, az aztán sokkal könnyebben írta meg a negyedikes tanulók felvételi lapjához csatolandó osztályfőnöki jellemzést. Az Eötvös gimnáziumban a tanulók „megismerésének” ez a formális módja soha nem vált általánossá, a hetvenes években már csupán néhány tanár vezette a „kartotékokat”.

Általános maradt viszont a családlátogatási kötelezettség. Lehetőleg elsőben, de legkésőbb a harmadik év első félévéig az osztályfőnök minden tanulót meglátogatott az otthonában, a családja körében. Ezek a családlátogatások adtak legtöbb információt a gyerekekről, az esetek többségében ezek alakították legpozitívabban a tanár-diák viszonyt. Az osztályfőnökök a hetvenes években is minden közös megmozduláson kisérték az osztályukat, szervezték az osztálykirándulásokat, intézték a tanulók ügyes-bajos dolgait, írták az osztályfőnöki jellemzéseket a felvételizőkről. Munkájukért legfeljebb tanítványaik szeretete volt a fizetség, mert osztályfőnöki pótlék akkor még nem létezett.

A korszakban már az osztálylétszámok legtöbbje 35 – 40 fő között volt, így az osztályfőnököknek több esélye volt, hogy a tanulókat az iskolában megismerje. A tagozatos rendszerben ráadásul több tantárgyat is osztott csoportokban tanultak a diákok, így több alkalmuk nyílt, hogy személyes beszélgetést folytassanak a tanárokkal a szünetben.

A tanárok a tanításon kívül is igyekeztek tartani egymással a kapcsolatot, akár közös iskolai programok szervezésével. Ilyen forma volt a közös kirándulások szervezése, melyek többször nem maradtak az ország határain belül. A tantestület számára dr. Járó Zoltánné szervezett évek óta tanulmányutakat úgy, hogy a valutában fizetendő költségek a „valuta-keretbe” belefértek. Jugoszlávia, Ausztria, Olaszország és Spanyolország után, 1978 nyarán ennyi pénzből egy hat országot érintő, egy hónapos nyugat-európai utazáson vehetett részt a tanárok egy része. Párizs, London és Amszterdam látnivalóin semmit nem változtatott, hogy a szálláshelyek olcsók voltak.

Az iskola tanárai számára az egyik legkedvesebb eseménynek számított a hagyományos tanári összejövetel, a „tanári buli”. Ennek eseményei legtöbbször nem maradtak a tanári szoba falai között, mert az iskolai újság is igyekezett beszámolni az ott történtekről. „Mint minden évben, az idén is volt tanári buli. Mint minden évben, most is más, új ötletekkel teli. Idén a mottó: Mindenki másképp csinálja! volt. Ez volt a címe a műsort nyitó csasztuskának is, amelyet a fizika munkaközösség adott elő, s amely után minden munkaközösség elmondta valamilyen szellemes, frappáns formában a tízparancsolatát. Persze mindezt a szellemi táplálékot csak úgy lehetette elviselni, hogy előtte menzai vacsorán vettünk részt. Menzás ugyan, de nem akármilyen szakácsok után nyalhattuk meg krétás ujjainkat.” (iskolai újság cikke, 1980)

A diákok érdekképviselete a hetvenes évek második felétől kezdve a diákparlamenteken keresztül valósult meg Az 1981. novemberében sorra kerülő iskolai Diákparlament különlegesnek számított. A parlament összehívása előtt Barek István igazgatói beszámolót tett közzé az Eötvös Diák XXIII/1. számában arról, hogy mi valósult meg az 1978-as Diákparlament intézkedési tervéből. Egyben felhívta a diákok figyelmét, hogy aktív részvétellel most is éljenek demokratikus jogaikkal. A nagyon aktív, késő estébe nyúló parlamenti ülés után így nyilatkozott Doba László: „ A nem kielégítő határozati javaslat  el nem fogadása a demokratizmusnak iskolánkban eddig soha nem észlelt megnyilvánulása.”  Az intézkedési terv elfogadására a néhány héttel később másodszor összehívott parlamenten került sor.  A diákparlament „rázós kérdései” a tanár-diák viszonyon kívül a fakultáció szervezésére, a minden tanév szeptemberében megszervezett közhasznú társadalmi munkára, az R-gárda megszűntetésére és az iskola belső rendjére vonatkoztak.

Az osztályok életében továbbra is különleges eseménynek számítottak az osztálykirándulások. A négy iskolai év alatt az osztályfőnökök tervei igyekeztek felölelni az ország különböző tájait, a diákokkal megismertetni a legfontosabb műemlékeket és látnivalókat. Az előzetes tervek készítésébe belevonták a tanulókat, sőt a végzős évfolyamokon a szervezésben is nagy szerepet kaptak a diákok. Több osztályban is a kirándulások után klubestet tartottak, ahol levetítették a kiránduláson készült fotókat. A nyolcvanas évek elején egyre több osztály tett külföldi osztálykirándulást, melyek elsődleges úti céljai természetesen a szocialista országok (Csehszlovákia, Szovjetunió, NDK) voltak.

Az iskola mindig is igyekezett tanításon kívüli programokkal erősíteni diákjai kötődését az intézethez. Ez a tendencia erre a korszakra is igaz volt, amit talán a hetvenes évek végén tartott felügyelői látogatás is igazol mely így számolt be az ifjúsági egyesületek működéséről: „Az Eötvös Diák című lap Lorencz Terézia tanári vezetésével a diákság fórumaként jól tükrözi az iskola KISZ, kulturális, sport és tudományos életét. A Révai Nyomda szocialista brigádjának patronálása sok vonatkozásban előnyösen befolyásolja a lap megjelenését. (…) Az iskolai klub a nagyon szépen kialakított pincehelyiségben működik. Idén az egész éves programját a NOSZF jegyében állították össze. Két, egyenként hat előadásból álló sorozatot szerveztek Leninizmus és A századforduló orosz irodalma címe. Létrehozták a szovjet filmek baráti körét vitafórummal egybekötve. Érdeklődési köröket szerveztek a tanulók javaslatai alapján. Pozitívan értékeljük, hogy gyümölcsöző kapcsolatot alakítottak ki a kerületi Ifjúsági Házzal. (…) Az iskolai tömegsportból kiemelkedik a kosárlabda, de évente más sportágakból is megrendezik valamennyi osztály részvételével az iskolai bajnokságokat.  (…) Az iskola természetjáró szakosztálya rendszeresen részt vesz túrákon, versenyeken és vetélkedőkön szép eredménnyel.  (…) az énekkar fellendülőben van. Javasoljuk a KISZ alapszervezet, a klub és a kórus hatékonyabb együttműködését. … E sok lehetőséggel sok diák él, de sajnos sokan nem veszik őket igénybe, ami ellen tenni kell. (…) Összefoglalva megállapítjuk, hogy az iskola nevelő munkájában a tanulók szabadidős tevékenysége megszervezésében és biztosításában sokféle lehetőséggel élnek.”

 A diákélet szervezésében természetesen a KISZ szervezet járt az élen, mely igyekezett az iskolai diákélet minden területén részt venni. Programokat szerveztek, ünnepségeket vagy akár kiállításokat készítettek a nagyobb évfordulókon. A szavalóversenyek sem maradhattak el, szinte minden évben volt egy-egy nagy költőink évfordulóján. Többször tartottak diákszemináriumokat, amelyek jelentős részén azonban – az iskolai újság beszámolói alapján – „a jelenlevők passzivitása sajnálatosan nagy mértékű volt.” A téli szünetben szervezett táborok a népszerű eseménynek közé tartoztak a diákság körében.

Az igazi diákélet, az iskolához való kötődés fontos helyszíne maradt továbbra is az Eötvös tábor. A hagyományos, a pihenést és sportolást szolgáló, vagy építőtáborok mellett a nyolcvanas évek elején egy új tábortípus is megjelent.

1981. nyarán egy Balaton-parti beszélgetés közben született meg a tanulmányi tábor ötlete. Azt, hogy Paizs Zsuzsa, Hegedűs Katalin vagy Somfai Zsuzsa mondta ki először nem tudni, de nem is olyan fontos. 1982 nyarán egy lelkes tanár-csapat hozzálátott az ötlet megvalósításához. Akkor még nem tudták, hogy hagyományt teremtenek. A biológia, a kémia a matematika és a fizika szerepelt az első tanulmányi tábor tantárgyai között.

A táborban dolgozó szaktanárok a következők voltak: a biológia és a kémia Dr. Vida Gáborné és dr. Török Jánosné területe volt. A matematikát Somfai Zsuzsa és akkor az iskolában tanító zseniális matematikus Pósa Lajos tálalták a tanulóknak, a fizikusokat Varga Balázs és a táborvezetői feladatot is ellátó Hegedűs Katalin képviselte.

Hihetetlen erős hatása volt az első táboroknak a tanárokra is és a diákokra is.

Igazi műhelymunka folyt. Az akkorra már kicsit megkopott KISZ táborok kényszeredett foglalkozásai helyett a diákok reggeltől estig „szakmázni” akartak.  Pósa Lajos matematikai feladványai és játékai, a biológusok vízvizsgáló laboratóriuma, a fizikusok egyszerű eszközökkel megvalósítható „trükkjei” elvarázsolták a diákokat.  Olyan egyetemi előadókat sikerült lehívni a táborba, mint Csányi Vilmos, Vida Gábor, Kőrös Endre, Sas Elemér, Abonyi Iván, Láng László. Előadásaikat úgy építették fel, hogy a középiskolások is jól tudták követni azokat.  A meghirdetett pontverseny feladatainak nehézségét palacsintában adták meg a tanárok. Ennek lett aztán a következménye, hogy a díjkiosztás előtti délután a fizikatanárok több mint 300 palacsintát sütöttek, hogy mindenki megkaphassa a megérdemelt  jutalmat.  Az akkori diákok így írtak a táborról az Eötvös Diákban: „Természetesen nem csak az előadások alatt lehetett tanulni, kérdéseket is fel lehetett tenni, vagy kísérletezni is lehetett az udvar egyik szegletében felállított „laboratóriumban”. „Aminek a legnagyobb sikere volt, az az aerobic, amit Kádár tanár úr két este is tartott..”  „A legvonzóbbat a diákok számára a sok plusz feladat nyújtotta, amit ki, hol, mikor csinált meg, teljesen rá volt bízva”

Az iskolai kórus minden korszakban az egyik legfontosabb forma volt a diákok nevelésében, önfegyelemre és együttműködésre szoktatásában. Az is igaz azonban, hogy mindig is egy-egy tanár áldozatkész munkája hozta létre és vitte sikerre az énekkar munkáját. 1982/83-as tanévben visszajött iskolánkhoz Puskásné Ispán Franciska énektanár.  Nagy lendülettel fogott hozzá az iskolai kórus megszervezéséhez. Sok munkát várt el, de sokat is adott a kórus tagjainak. Két év alatt olyan iskolai kórust épített, amellyel még az Operaház nagyjai is szívesen koncerteztek együtt.  A Jogi Egyetemen adott koncert után így emlékezett Polgár László az Eötvös-kórusra: „nem volt nehéz együtt dolgozni velük, mert jól felkészült tagokból áll a kórus, s ami a legfontosabb, hogy tisztán énekelnek.” Ispán Franciskától kapott először karácsonyi ajándékként koncertet a tantestület.  A hazai fellépések mellett „a magyar kultúra utazó követeként” – ahogy ezt Ispán Franciska mondta – Finnországban, Angliában és az akkori NSZK-ban több alkalommal járt a kórus.  Ezek az utazások diákcsere keretében zajlottak. Az akkori Eötvös kórus legnagyobb elismerése az 1985-ben elnyert „Az év kórusa” megtisztelő kitüntetés volt.

Az 1985-ös tanévet 10 új tanárral kezdte az Eötvös gimnázium. A mindössze két éve itt lévő Amaczi Viktornét elhívta vezetőtanárnak a Radnóti Gimnázium. A helyére került iskolánkba pályakezdőkét a magyar orosz szakos Csáfordi Magdolna.  Veres Mihályné üres állását Pongrácz András kapta meg.  Elekes József helyett Profant Judit került az Eötvösbe, de a latin órák ellátásához óraadóként Ballér Piroskát is alkalmazni kellett.  Joachim Györgynét szülési szabadsága alatt Nagy Zsuzsa, Sárközy Péternét tartós távolléte alatt Parcz Ferenc helyettesítette.  Még két nyelvtanár ment el ezen a nyáron, mindkettőt egyetemre hívták oktatónak. Az angol szakos János Éva helyére Uzsoki Andrea lépett be a tantestületbe, a francia szakos Lugosi Ágnes helyén a francia-magyar szakos Szabolcsi János lett Eötvös-tanár.  Szabolcsi János lett az Eötvös-diák tanár-szerkesztője, de ő vezette az iskolai sakk-kört, ő maga is sakk-nagymester volt. A keze alatt nevelődött és edzett sakk-csapat ittléte alatt szép sikereket ért el: 1984/85-ben budapesti I. és országos 4. helyezést, 1986/87-ben országos első helyezést.  Ebben a tanévben került az Eötvösbe Tisza László földrajz- és Szilágyi Sándor orosz-szakos tanár is.

Az új tanárok között három volt Eötvös diák szerepel: Profant Judit német-francia szakos 81984—1987), Parcz Ferenc olasz-magyar szakos (1984—1985), Szilágyi Sándor a Szovjetunióban végzett orosz szakos (1984—1991).

Az 1985/86-os tanév sok tanárváltozásának örömteli oka is volt az Eötvös gimnáziumban. Ebben a tanévben 6 kisbabával gyarapodott a tanári kar.  A kismamák helyettesítésére akkor felvett tanárok közül többen ma is a tantestület tagjai.  Beé Andreát valamikori osztálytársa, az ugyancsak volt Eötvös diák Zupánné Fila Edit, Az angol szakos Uzsoky Andreát Varga János, Mátráné Mester Klárát Hunfalviné Bognár Anikó, iskolánk volt diákja, Kiss Máriát pedig Imre Flóra helyettesítette.

Somfai Zsuzsa csak két évre vállalta az igazgatóhelyettesi megbízatást, így az 1986/87-es tanévben Varga Balázs személyében új igazgatóhelyettese lett az iskolának.

Az 1986/87-es tanév közben ment el az iskolából Szabolcsi János. Osztályát is és óráit is Demeter Katalin tanárnő vette át.

1988-ban Őri Istvánt egy műszaki főiskolára hívták tanítani. A helyére került az tantestületbe az ugyancsak volt Eötvös diák Sas Tamás tanár úr.

Az iskola diákságának új érdekképviselete, a Diákönkormányzat az 1986-87-es tanév közepén alakult meg. Egyike volt az ország első középiskolás önkormányzatainak. Az első évben csak kísérleti jelleggel működött, hiszen az Oktatási Törvény csak 1987-ben tette lehetővé ilyen szervezetek létrehozását. A második évétől kezdve azonban már komolyan részt vettek az iskolai életben. Előkészítették az iskolai diákparlamentet, megrendezték az Eötvös-napokat, az ő feladatuk volt a március 15-i ünnepség lebonyolítása, évente pályázatot írtak ki az öntevékeny diákkörök számára, de részt vettek a tanulmányi ügyekben is, mint például a fakultációs rendszer korrekciójában. A megalakulásuktól kezdve harcoltak azért, hogy mind a diákoknak, mind az önkormányzatnak egyre több jogosítványa legyen.

A DÖ felépítése a következő: minden osztály és minden öntevékeny diákkör egy-egy képviselővel jelenik meg a tanácskozásokon. A küldöttek évente évfolyam-képviselőket választanak, akik egyben a diákönkormányzat választmányát alkotják. A választmány választja meg tagjai közül az elnököt. A vezetőség és a képviselők is egy évre kapják mandátumukat. A DÖ-be az iskolai KISZ Bizottság is delegál egy szavazati joggal rendelkező képviselőt, valamint a DÖ is küld egy hasonló joggal rendelkező képviselőt a KISZ Bizottságba.

Az iskolai Diáksportkör, a jó sporteredmények tekintetében igen jó munkát végzett, hiszen az évek folyamán több sportágban is bajnokságot nyertek a versenyzők (kosárlabda, mezei futóverseny, sakk, gyorskorcsolya, atlétika). A sportkör diákelnöke azonban már sokkal elégedetlenebb volt a diákok lelkesedésével kapcsolatosan: „iskolánkban a tömegsport nem népszerű. Havonta egyszer szombati sport-napot rendezünk, ahová mindenki bejöhet, aki sportolni akar. Sajnos azonban alig lézeng ilyenkor egy-két ember az iskolában. Télen a Margitszigeten kocogó-napokat tartottunk, melyek iránt szintén kicsi volt az érdeklődés.”

Minden évben megrendezte a sportkör a honvédelmi napokat, melyeken futásban, úszásban és lövészetben mérhették össze tudásukat a diákok. Nyaranta az egy hetes sport-tábor nyújtott mozgási lehetőséget. A tábor programjában nemcsak mozgás, hanem sportelméleti előadások, sportolói beszámolók is mindig szerepeltek.

Az iskola KISZ szervezete a nyolcvanas évek közepén az iskolai újságban jelentette meg követelményrendszerét. A tag köteles volt: „kiállni a párt politikája mellett, képességei szerint megismerni a marxista-leninista ideológiát, önképzéssel elmélyíteni politikai és ideológiai ismereteit, megtanulni vitatkozni és bátran szembeszállni a helytelen nézetekkel. A KISZ tag mutasson példát társainak! Képességei szerint tanuljon és cselekvően vegyen részt a tanítási órákon! Tartsa és tartassa be a házirendet és a közösségi élet szabályait! Aktívan vegyen részt az iskola közösségi életében! Segítse az ODB munkáját!”

A nyolcvanas évek végén a politikai változások hatására egyre többet vitatkoztak az iskolában is a KISZ szerepéről. Az iskolai újság cikke jól szemlélteti ezeket a problémákat: „A KISZ az elmúlt évtizedben elvesztette tartalmi töltését. Ezért a XI. kongresszus a formai kötöttségeken enyhítve a tartalom megújítását kezdeményezte. (…) S miért jó nekünk a szövetség? Lehetőséget ad arra, hogy magunkhoz hasonlók között, közösségben éljünk, ez legyen munkánk színtere. Lehetőséget ad arra, hogy véleményünket a problémákról együtt mondjuk el, hogy jobban hassunk környezetünkre. (…) Milyen feladataink vannak? Adjuk meg a közösség érzését és élményét. Szervezzünk olyan programokat, melyeken jól érezzük magunkat egymással. Figyeljünk a másikra, segítsünk neki megoldani problémáit. Politikai szervezet vagyunk, a diákságot érintő minden kérdéshez közünk van. Nem a DÖ kenyerét akarjuk elvenni! A legfontosabb kérdésekben mondjuk el véleményünket, de az legyen megfontolt, amelyre érdemes odafigyelni.”

Minden évben tartottak diákparlamentet, amelyeket megalakulása után a DÖ szervezett. A több órás vitákon, megbeszéléseken az iskola összes aktuális problémája előkerült. A tantárgyak fakultációs problémái (csoportbontások), a nyelvvizsgák, az iskolai élet rendje, az R-gárda szerepe, az Eötvös napok értékelése, az iskolai mellékhelyiségek siralmas állapota, az énekkari munka sikeressége, fontos kérdés volt mindig a köpeny hordása vagy nem hordása, a túl drága büfé, mely ellen mozgóbüfét akartak szervezni, a diáksportkör munkájának javítása. Tenni akartak a rádió minőségének javításáért és az öregdiákokkal való kapcsolat intenzívebbé tételéért. Az üléseken mindig részt vettek az érdeklődő tanárok és az igazgató is. A sokszor parázs viták nem mindig értek el eredményt, de a diákság itt tanulhatta meg a véleményalkotás formáit, megismerhették az iskolai demokrácia első csíráit.

Az iskolai nap, vagy más néven az Eötvös-nap hagyományosan az iskola névadójáról szóló megemlékezéssel kezdődött, melyet az egyik végzős diák olvasott fel a szobor előtt. Ezután mindig több helyszínen, egymással párhuzamosan folytak a programok. Minden osztály csinált valamit, amivel hozzájárult az esemény sikeréhez. Volt Ki Mit Tud, tanár diák sportesemények, és Hogy kik vannak! Címen tanár-diák vetélkedők is. A nyolcvanas évek második felének szellemét tükrözi, hogy többször is a diákok GMK-kat alakítottak (Cipőtisztító, Társkereső, Szerelmeslevél Író), akik mind álltak a vásárlók rendelkezésére. Az est fénypontja mindig a disco volt, amire alig lehetett bejutni a hatalmas tömeg miatt. Minden évben külön volt egy sportnap is, melynek hagyományosan a Komjádi Béla sportuszoda adott helyszínt.

Nemzetközi kapcsolatok

Az 1986/87-es a tanévben indultak meg az iskola diákcsere-kapcsolatai. Az elsők a német nyelvterületen lévő Gerlingen, Bieberstein és az Ausztriában lévő Bruck am M. voltak.

1987 decemberében Bruck város lakói egy teherautóra való téli sportfelszerelést és jó állapotú téli ruhaneműt küldtek az Eötvös Gimnáziumnak. A síléceket a tanulóink kikölcsönözhették a testnevelőktől.

1988 és 1989 júniusában Nyugat-Berlin Wedding nevű kerülete a tanév végén 20-20 speciális német osztályos tanulót látott vendégül 10-10 napra. A magyar diákok fogadásának lehetőségét az a dr. Vera Braun doktornő járta ki a polgármesternél, aki 1966-ban Pollai Veronika néven az Eötvös Gimnáziumban érettségizett.

A hagyományok felélesztését szolgálta az is, hogy több mint két évtizedes szünet után újra megjelent az iskola évkönyve. A kezdeményezés különös jelentőségét az adta, hogy mindez a diákoktól indult. Külön kuratórium alakult az évkönyv gondozására, ami a még iskolába járó és a nemrég végzett diákokból állt. Ők segítették az évkönyv szerkezetének kialakítását, és igyekeztek szponzorokat is szerezni a megjelentetéséhez.

Az ötnapos munkahét bevezetése

Még le sem érettségizett az első fakultációs rendszerbe beiskolázott évfolyam, amikor társadalmi nyomásra bevezették országszerte az ötnapos munkahetet. Sajnos a bevezetést nem előzte meg az óraszámok időarányos lecsökkentésének végiggondolása. A 30 fölötti óraszámok az 5 munkanapos héten csak a nulladik vagy a hetedik órába fértek volna be, így az óraszámot is csökkenteni kellett. Az ötnapos munkahét kedvéért minden tantárgy „áldozatot hozott”, korábbi óraszámának egy részéről lemondott.

A tört óraszámok miatt az órarend elkészítése komoly nehézséget jelentett. Az osztálykönyvek eleve úgy készültek, hogy voltak „A” hetek és tőlük különböző „B” hetek. A negyedelt óraszámok miatt azonban félévkor egy teljesen új órarendet kellett készíteni, újabb „A” és „B” héttel.

A gimnázium azt a megoldást választotta, hogy egész évre érvényes, de ennek következtében négyhetes „A”, „B”, „C”, „D” órarenddel dolgozott. A rendszer bonyolultsága, a terembeosztás folyamatos változása a tanárok és diákok életét egyaránt megnehezítette, a munkafegyelmet lazította. A változó órarend gyakran szolgált hivatkozási alapul az órára készületlenül jött tanulóknak.

A négyhetes órarend időszakában építették át a Veres Pálné Gimnáziumot. Az átépítés ideje alatt néhány ottani osztályt az iskolában helyezett el a kerület. Bár nem lehetett panasz az idegen diákok viselkedésére, jelenlétük mégis a fegyelem lazulását fokozta.

A változó órarend más középiskolákban sem vált be. Egyre sürgetőbben fogalmazódott meg az óratervek 5 napos munkahétre történő átdolgozásának igénye. A szaktárgyak egyike sem akart óraszámot veszteni, így évekig tartott a huzavona és ez az áldatlan állapot.