![]() |
2021. november havi bejegyzések
Gyermekjogok Világnapja
1989. november 20-án fogadta el az ENSZ Közgyűlése a Gyermekjogi Egyezményt, ez a nap azóta a Gyermekjogok Világnapja. Az UNICEF kezdeményezésére minden évfordulón kék ruhát, cipőt, kiegészítőt viselnek azok, akik fontosnak tartják a gyerekek jogait. Idén gyerekjogokat ismertető plakátok elhelyezésével és kékbe öltözve mi is csatlakoztunk az Egyezmény ünnepléséhez és megismertetéséhez.
E5vös napok újra élőben!
Nagy örömünkre újra élőben tarthattuk meg iskolánk őszi rendezvénysorozatát, diáknapjainkat. Ismét színes program várta az érdeklődőket, a hagyományokat is megtartva. Rekordszámú, összesen 83 előadásra jelentkezhettek diákjaink és tanáraink, ebből a szakmai sávban 29 vendég jelent meg. Volt koncert, retro buli, kimittud, kötélhúzás. A teremdekorálás témája a világnapok voltak. Osztályszervezés keretében lehetett focizni, röpizni, kosarazni, kocsmasportokat űzni. Volt kávéház, karaoke terem, palacsintázó, nyugdíjas klub, székfoglaló, legyen ön is milliomos, élő honfoglaló, óvoda, konspirációs terem, helyszínelők, techno terem.
Úgy gondoljuk, aki akarta, az jól érezhette magát.
Köszönjük a szervezők munkáját!
Kultúrtörténeti tábor
Két év kényszerű szünet után tanárok és diákok egyformán vártuk az új kultúrtörténeti tábort, mely megújult útvonallal és programmal, továbbá csodálatos idővel kényeztetett el bennünket. Ezúttal világörökségként is ismert középkori városok (Aquileia, Verona, Vicenza, Padova, Nizza) és 20. századi képzőművészek múzeumai (Chagall, Picasso, Léger) kerültek a fókuszba. Az idegenvezetést ezúttal is 98 jól felkészült diák biztosította. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. Ezúttal is történt számos biztató kísérlet a közös vacsorakészítésre, volt vízicsúszdázás és egy szuper kirándulás az európai Grand Canyonba. Szerencsére már kétszázat sem kell aludni a következő táborig…
Eötvös Bazár
Csapatverseny első hely
![]() |