Az Eötvös Kórus Hollandiában

Kórusunk ezévi tagtoborzása jól sikerült, nagyon köszönjük az új jelentkezőknek, akik már beépültek a csapatba. Október 1-én a Zene Világnapja alkalmából koncerteztek a díszteremben, most pedig útra keltek Hollandiába, ahol október 10. és 18. között vendégszerepelnek.

Mendegél a mandarin

Elindultunk. Most már minden értelemben. A kórus úton van Hollandiába, ám idén ez már messze nem az első lépés.
Amikor a boldog Eötvös diákok többsége otthon szürcsölte a limonádét, mi már az énekteremben forgattuk a kottákat. Azaz csak forgattuk volna, de Lánczky tanárnő úgy döntött, hogy most valami mással próbálkozunk. Poharakat ragadtunk, tapsoltunk, dülöngéltünk, angol szövegeket fordítottunk magyarra… Röviden átléptük a hagyományos kóruskereteket (ismét), és belefogtunk valami újba, ugyanis célunk volt. Általában egy másodéves eötvösös már maximálisan tisztában van azzal, hogy milyen iskolánkban a kórus. Színvonalas, elismert, aktív és családias. Idén viszont az volt a tervünk, hogy hamarabb megragadnánk a gólyák figyelmét, hogy azonnal megismerjenek minket. Ehhez a flash mobot választottuk eszközül, és a büfét helyszínül – valószínűleg nem kell magyaráznom miért. Számításaink bejöttek, a büfében már akkor alig lehetett megmozdulni, mikor még nem is csináltunk semmi produktívat, csak a táskánkat dobtuk be a sarokba. Aztán énekelni kezdtünk. Három napon keresztül, szünetről szünetre. Nem csak a dolgoknak, de a zenetörténetnek is a könnyebbik végét ragadtuk meg: popslágerek, gospellek alkották a repertoárt. És úgy látszik sikerült is átadnunk valamit a kórusérzésből (Azért mikor harmincan keringtük körbe az iskolát egy improvizatív darabbal, az meg tudta mutatni, hogy milyen egységet tudunk képezni, még ilyen sokan is). Ezt csak abból gondolom, hogy amikor a már idősebb kórustagok beléptek a próbaterembe, azt tapasztalhatták, hogy a helyükön legalább három új kórustag ül. Bemutatkoztak nekünk (ez nálunk azt jelenti, hogy énekeltek egy dalt), majd a Tanárnő Teszlek Süvegként választott szólamot mindegyiküknek.
Így kibővült társasággal kezdtünk próbálni. A friss kórustagok a mélyvízben kezdtek, hiszen azonnal kaptak pár Bartók és Vivaldi kottát, elvégre kevesebb, mint egy hónapunk volt a következő koncertig. És ami akkor lehetetlennek tűnt egy külső szemlélőnek, az majdhogynem zökkenőmentesen ment végbe. Október elsején a kórus már ott állt a díszterem színpadán. Már nem voltak új, vagy régi kórusosok, csak kórusosok. A családias légkörű koncert, közvetlen átkötőszövegekkel, filmvetítéssel, anekdotákkal nem csak barátságosra, de zeneileg is elképesztőre sikerült. De nem, nem (csak) az elfogultság beszél belőlem! Olyan hangokat (átvitt és konkrét értelemben egyaránt) szólaltattunk meg aznap este, hogy még a sokat látott kórusosok is elismerésüket fejezték ki a többieknek.
Ám ennek a koncertnek is volt célja. Financiális célja volt, s nem csak a kórus negrószükségeletét terveztük feltölteni. Ahhoz, hogy most úton lehetünk, sok minden kellett, és ezt a koncertet nevezhetnénk talán az utolsó állomásnak – az igazi út előtt. A tavaly nálunk járt Holland zenekar visszavár minket, hogy újra együtt zenéljünk.
Őszintén remélem, amellett, hogy nyílik-e még a tulipán, illetve hogyan kopog a fapapucs, arról is érdemes lesz beszámolni, hogy milyen, amikor egy gimnáziumi kórus Hollandia egyik legöregebb egyetemére látogat!

Biró Marci 12. F