Főoldal kategória bejegyzései

Kémia versenyek

Március 11-én rendezték az Oláh György Kémiaverseny országos döntőjét a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol az eötvösös diákok nagyon szép eredményeket értek el:
I. kategória
2. helyezett: Simon András Márk 10.B
3. helyezett Bartucz Eszter Bianka 10.D
III. kategória
6. helyezett: Tóth Lili 12.A
Lili különdíjat is kapott a kategórája legjobb előadásáért.

A Bolyai Természettudományi Csapatversenyen a Kémokosok csapata országos 5. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Harangozó Gergő 7.A, Póser Dóra 7.A, Szabó Karolina 7.A
Gratulálunk!

NÉGY ÉS ÖT ÉVFOLYAMOS SZÓBELIRE BEHÍVOTTAK LISTÁI

A négy és öt évfolyamos felvételizők és szüleik számára az iskola bemutatása március 21-én 16 órától lesz. Mindenkit szeretettel várunk! A részletekkel kapcsolatban kérjük, kövessék honlapunk információit!

A szóbeli vizsgák pontos beosztását március 6-án 9.00 órakor tesszük közzé honlapunkon.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a szóbeli felvételi beosztáson már nagyon nehéz változtatni (gyakran nem is lehet), éppen ezért azt kérjük, hogy akinek a szóbeli felvételi időpontjával kapcsolatban kérése van, és ezt még nem közölte velünk, az NAGYON SÜRGŐSEN írja meg kérését a balga.attila@e5vos.hu e-mail címre! Folytatás …

HAT ÉVFOLYAMOS SZÓBELI FELVÉTELIRE BEHÍVOTTAK LISTÁJA

Kedves Felvételizők!

A 2022/23-as tanévben a szóbeli félvételire a behívási ponthatár 130,5 pont mind a 0005-ös, mind a 0006-os tagozaton. A szóbeli vizsgák pontos beosztását március 3-án, pénteken tesszük közzé honlapunkon.

A szóbelire behívott diákoknak és szüleiknek 2023. március 7-én, kedden klubdélutánt szervezünk, melynek részletes programját ide kattintva olvashatja, valamint az eseményre  történő regisztrációhoz szükséges űrlapot ide kattintva érheti el.

A behívott tanulók listája: Folytatás …

Euroscola-nap

A 10.E osztály 24 diákja részt vett a február 17-i Euroscola-napon, az Európai Parlament strasbourgi épületében. A téma: az erdőirtás folyamatának korlátozásának lehetőségei. Diákjaink egyik ötlete bekerült a legtöbbet támogatott javaslat közé. Nagy Csilla tanárnő csapata pedig a tanárok versenyében ért el első helyezést.

Jövő Városa projekt záróesemény


Kilenc eötvösös diák első alkalommal építhette meg a saját általuk elképzelt Jövő Városát. A diákok egy féléves kurzus során dolgozták fel és oldották meg a saját elképzeléseik szerint a modern városok problémáit és ezzel egyúttal megtervezték és felépítették egy ideális város makettjét. Miközben a közlekedés, az oktatás vagy éppen a klímaváltozás problémáira kerestek megoldást olyan hard-skilleket sajátítottak el, mint a 3D tervezés vagy a programozás, illetve olyan soft-skilljeiket fejlesztették, mint a komplex probléma megoldó készség vagy a kritikus gondolkodás. Miután elkészült a város, a diákok bemutatták az általuk elvégzett munkákat és tanúbizonyságot tettek róla, hogy képesek csapatban összetett problémákat megoldani miközben jól is érzik magukat.

SZJA 1% az Eötvösnek

Tisztelt Szülők!
Kérjük, hogy adójuk 1 %-át ne felejtsék felajánlani. Ügyfélkapun keresztül elkészült személyi jövedelemadó bevallásnál közvetlenül be tudják írni az Eötvös József Alapítvány 19623300-1-41 adószámát.
Papír alapon benyújtható rendelkező nyilatkozat ITT érhető el.
Köszönjük!

NYILATKOZAT

A napokban komoly támadás érte az iskolánk munkáját támogató Reáltanoda Alapítványt és rajta keresztül iskolánkat, illetve igazgatónkat egy bizonytalan eredetű hangfelvételen elhangzott kijelentések miatt.
Bizton kijelentjük, hogy a hangfelvételből levonható azon következtetés, miszerint az iskola igazgatójához eljuttatott pénz ellenében került be az állítólagos szülő gyermeke az iskolába, nem igaz.
A jogszabályoknak megfelelően – mint bármely hazai középiskolában – bizonyos esetekben rendkívüli felvételi eljárás keretében is felvételt nyerhetnek diákok, de ez sosem kapcsolódik anyagi ellenszolgáltatáshoz.
Iskolánk a középiskolák rangsorában hagyományosan az elsők között van, és ez annak köszönhető, hogy a felvételi eljárás során a kompetenciák, készségek és a tantárgyi tudás az, ami számít, mert a diákok további tanulmányi előmenetele érdekében ez a legfontosabb.
A hangfelvétel tartalmának kérdésében a hatóságok vizsgálják a sajtóban nagy visszhangot kapott ügyet, mely vizsgálatot az egész iskola támogatja.
A továbbiakban a folyamat ideje alatt nem tudunk és nem is szeretnénk többet mondani.

Központi írásbeli felvételi 2023. január 21. 10:00

Tisztelt Szülők, kedves Felvételizők!

 

Kérjük azokat, akik a központi írásbeli felvételit iskolánkban írják, hogy a kezdő időpont előtt fél órával, azaz legkésőbb 9:30-ig érkezzenek meg az iskolába!

A vizsga terembeosztását január 20-án 12 órától megtalálhatják iskolánk honlapján, de a vizsga reggelén a kapuba is kifüggesztjük. A terembeosztáson a tanulók neve nem, csak a 11 jegyű oktatási azonosítójuk fog szerepelni.
TEREMBEOSZTÁS ITT!
A kapuban és az épületben iskolánk diákjai és tanárai segítenek majd az eligazodásban, ezért kérjük a szülőket, hogy csak a portáig kísérjék el a gyerekeket! A vizsga alatt a földszinti kémia előadóban váróhelyiséget biztosítunk.

Kérjük, hogy az írásbeli vizsgán minden diáknál legyen azonosításra alkalmas igazolvány (diákigazolvány, vagy személyi igazolvány)!

A használható segédeszközökről a vizsgázónak kell gondoskodnia.

Ha valaki az írásbeli napján beteg, az orvosi igazolással részt vehet a január 31-én 14 órakor kezdődő pótírásbelin.

A kijavított dolgozatok megtekintése és az értékelő lapok átvétele január 27-én 8-16 óráig lehetséges. Kérjük, hogy az írásbeli dolgozatok javításával kapcsolatos észrevételeiket a megtekintés alkalmával jelezzék kollegáinknak.

 

További jogorvoslati lehetőségek itt:

 

Hit- és erkölcstan oktatás

Iskolánkban a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény, valamint a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet alapján szervezzük az etika és a helyette választható hit-és erkölcstan-oktatást.

Iskolánkban az alábbi egyházak vesznek rész a hit-és erkölcstan oktatásban:

Magyar Katolikus Egyház

Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia

www.belvarosiplebania.hu

1056 Budapest, Március 15. tér 2.

Plébános: Dr. Osztie Zoltán

Hittan tanár: Pap István

 

Magyarországi Evangélikus Egyház

Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség

1052 Budapest, Deák Ferenc tér 4.

https://www.hitoktatas.lutheran.hu/

Hittan tanár: Kovács Áron

 

Tan Kapuja Buddhista Egyház

1098 Budapest Börzsöny u. 11.

https://www.tkbe.hu/elkotelezett_buddhizmus/hittan-es-erkolcstan-oktatas

Hittan tanár: Csörgő Zoltán

Szülői nyilatkozat 2023
Adatkezelési tájékoztató
Bevett egyházak

A Bethesda Gyermekkórház köszönete

“Az Eötvös József Gimnázium 11. c osztálya évről évre visszatér hozzánk, hogy a csecsemőosztálynak hozzanak személyreszóló ajándékokat. Az osztályfőnök, a szülők és a diákok együtt gyűjtenek. Annak ellenére, hogy már karácsonyi szünet volt, mégis többen eljöttek, hogy személyesen adhassák át az ajándékokat!
Idén digitális lázmérőket, popsitörlőkendőket, pelenkákat, műanyag tálkákat és kanalakat hoztak. Köszönjük, hogy megkérdezték előre, hogy pontosan minek örülnének a csecsemőosztályon a leginkább, mert így azt kaptuk, amikre a legnagyobb szükségünk van.
Az adományozás a 11. c osztály és a Farkas család közreműködésével és szervezésével valósult meg!
Köszönjük a babák és gyógyítóik nevében!”

Bejegyzés linkje ITT!

Mihalovich Ödön – Toldi szerelme / előadás az Eötvösben

Adománygyűjtés a velencei gyermekotthon lakóinak

Hosszú kényszerszünet után, újra vendégül láthattuk a velencei gyermekotthon lakóinak képviselőit. A COVID miatt régen volt alkalmunk személyes találkozásra, reméljük, hogy ez a délután hozzájárult ahhoz, hogy (az adománygyűjtés mellett) újra személyes kapcsolatok alakuljanak az otthon lakói és a gyűjtésben résztvevő Eötvös diákok között. Köszönjük az adományozóknak, Szeredás tanár úrnak és a 11. A osztály diákjainak az önzetlen segítséget.

Osztályozó vizsga

Osztályozó vizsgák 2023. január 10. és 13. között

  írásbeli szóbeli
angol nyelv jan. 10. (8:15) jan. 12-13. (beosztás szerint)
német nyelv jan. 10. (8:15) jan.11.
Az egyéb tárgyból vizsgázókat kérjük, hogy az időpontot illetően egyeztessenek szaktanáraikkal.
 

Szalagavató 2022

E5vös Napok

Órák a négy és öt évfolyamos nyílt napokon

Az alább meghirdetett nyílt órákra 2022. november 14-i napon 9:00 órától lehet jelentkezni elektronikusan, honlapunkon keresztül. Szeretnénk elkerülni, hogy a nagyszámú egy időben történő jelentkezés lelassítsa az elektronikus jelentkezés folyamatát, ezért kérjük, hogy az alábbi kínálatból előzetesen válasszák ki, hogy mely órákat szeretnék meglátogatni. 

A jelentkezéshez szükségük lesz a tanuló 11 jegyű Oktatási Azonosítójára (OM azonosító).
Egy oktatási azonosítóval legföljebb két ember, legföljebb két órára jelentkezhet.

Folytatás …