Az úttal kapcsolatos szülői értekezletet 2015. február 16-án, 17 órakor tartjuk, ahova az utazó diákokat is várjuk.
HOVÁ?
A hammi cserekapcsolat több mint 20 éves múltra tekint vissza. A város Nordrhein-Westfalen tartományban található a Lippe folyó mellett. A város a Ruhr-vidék keleti felén fekszik, és hogy miért az elefánt a város jelképe, arról olvashatnak a www.hamm.de honlapon. A Freiherr-vom-Stein gimnázium diákjainál és családjaiknál vendégeskedhetünk.
MIKOR?
A cserekapcsolat 2015-ben tavasszal, illetve ősszel zajlik, így még nem halványulnak el a közös élmények az újratalálkozásig. A kiutazás május utolsó hetében, a pontos nap a repülőjegytől függ.
MENNYIÉRT?
A kiutazásnál csak az utazás költségeit kell fizetnünk, mert az ellátásról a német családok gondoskodnak, a belépőket és programokat a vendégfogadók állják. És ugyanez lesz a fogadásnál, vagyis a német csoport budapesti programjának költségeit nekünk kell fizetni.
PROGRAM?
A németországi programban iskolai órán való részvétel, valamint néhány város látnivalói (Köln és Münster biztosan) szerepelnek, késő délutántól pedig a családokkal vannak a diákok. A hétvégén minden német család önállóan szervezi a programot magyar vendégével.
KIK JELENTKEZHETNEK?
A programra elsősorban olyan diákok jelentkezését várjuk, akiknek nincs lehetőségük a tagozatos (nyelvi előkészítő osztály, E osztályok) osztályok külföldi útjaira menni, de tanulnak németül. Rendkívüli esetben elfogadjuk csak angolul beszélő diák jelentkezését is. Idén összesen 36-an utazhatunk, Hammban 6 fiú és 30 lány jelentkezett fogadásra. A német diákok többsége 15-16 évesek. A jelentkezési lapon fontos bejelölni, hogy ki milyen nemű cserediákot tud vállalni.
A JELENTKEZÉS MÓDJA?
A mellékelt jelentkezési lapot kitölteni, aláíratni az osztályfőnökkel és a szülővel. A jelentkezési lapot legkésőbb január 20-ig a kísérő tanároknak kell leadni.
MIKOR KELL FIZETNI?
A költésegekre az összeget a hammi úttal kapcsolatos szülői értekezleten kell majd befizetni, kb. februárban.
KÍSÉRŐ TANÁROK?
Losoncz Melinda
Molnár Ágnes