2026 február
Szóbelire behívottak listája és pontos beosztása 2026
Kérjük, hogy a felvételizők a meghirdetett időpont előtt 20 perccel érkezzenek meg az iskolába!
A vizsga helyszínéről a portánál lévő kiírásból is tájékozódhatnak. A folyosókon és a vizsgaterem előtt diákjaink segítenek az esetlegesen felmerülő problémák megoldásában, és szívesen válaszolnak kérdéseikre is.
Kérjük, hogy a szóbeli vizsgára minden felvételiző hozza magával
- az ellenőrző könyvét (elektronikus ellenőrző esetén a Krétából, e-naplóból kinyomtatott változatot),
- az idei magyar, matematika, illetve az általa választott szóbeli felvételi tárgy füzetét,
- és egy viszonylag új, (bármilyen) kisméretű képet magáról.
A szóbeli meghallgatás részei (nem feltétlenül ebben a sorrendben):
- általános beszélgetés a jelentkezőről (érdeklődés, környezet stb.)
- szövegértés a választott tantárgyhoz kapcsolódó szöveg alapján
- szakmai beszélgetés a diák által választott tantárgyból
Aki megjelölte a 0007 vagy 0008-as tanulmányi területet, egy külön nyelvi meghallgatáson is részt vesz, aminek helyszínét jelenlegi diákjaink segítenek majd megtalálni.
A szóbelire behívás ponthatárai:
| 0001-es tagozatkód (matematika profil) | 132,64 |
| 0002-es tagozatkód (természettudományos profil) | 128,00 |
| 0003-as tagozatkód (humán profil) | 126,24 |
| 0007-es tagozatkód (haladó angol ̶ kezdő német) | 124,70 |
| 0008-as tagozatkód (haladó német ̶ kezdő angol) | 119,20 |
A pontszámítás menete az egyes tagozatkódokon:
| hozott pontok | |||||||
| 7. év vége | magyar nyelv és magyar irodalom jegyek átlaga | max. 25 pont
x 0,8 |
max. 20 pont | ||||
| matematika | |||||||
| történelem | |||||||
| idegen nyelv | |||||||
| biológia / fizika / kémia / földrajz | |||||||
| 8. év vége | magyar nyelv és magyar irodalom jegyek átlaga | max. 25 pont
x 0,8 |
max. 20 pont | ||||
| matematika | |||||||
| történelem | |||||||
| idegen nyelv | |||||||
| biológia / fizika / kémia / földrajz | |||||||
| írásbeli felvételi | |||||||
| tantárgy | C és D osztályok | F osztály | Ny osztály | felvételi pont | |||
| magyar nyelv és irodalom | max. 50 pont
x 0,8 = 40 pont |
max. 50 pont
x 1,2 = 60 pont |
max 50 pont | max 100 x 1,1 = 110 pont | |||
| matematika | max. 50 pont
x 1,2 = 60 pont |
max. 50 pont
x 0,8 = 40 pont |
max 50 pont | ||||
| Összesen: | max. 150 pont | ||||||
A szóbeli meghallgatásra behívott diákoknak 2026. március 24-én, kedden délután körbevezetést tartunk, amelyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! További részletekkel hamarosan jelentkezünk.
