Kedden az idei MUN Clubot egy előadással kezdtük a XXI. század talán legégetőbb problémájáról, a menekültválságról. Elképesztően sokan jelentek meg, hogy meghallgassák Szeiman Tanár úr rendkívül érdekfeszítő előadását, mely átfogó képet nyújtott elsősorban földrajzi és történelmi szempontból, ám közben a menekültek helyzetét és módszereit is megismerhettük. Mindannyian gazdagodtunk valamivel, világképünk is csiszolódott, ami hihetetlen fontos korunkban.
Értelemszerűen a szűk két óra nem volt elegendő, hogy ezt a témát minden oldalról körüljárjuk és megvitassuk, tehát további előadások várhatóak előreláthatólag pénteki napokon, október második felétől kezdődően. Ezekre a Facebook oldalunkon lehet majd jelentkezni, reméljük hasonlóan nagyszámú érdeklődőnek tudjuk az igényeit kielégíteni.
Hálás köszönet Szeiman Tanár úrnak a kiváló és tartalmas előadásért, s minden résztvevőnek az eljövetelért, várunk mindenkit vissza!
Jövő kedden a földrajz teremben kezdünk, aznap az ENSZ-ről és a MUN-ról lesz az előadás, kis ízelítőt adva a Club tevékenységéről.
|