Európa Fórum

2025. március 28-án rendezték meg iskolánk dísztermében a ZÖLD MEGÁLLAPODÁS Európa Fórumot, amely 13:30-tól 16:00-ig tartott. Az esemény célja az Európai Unió zöld megállapodásának megvitatása és a fenntarthatóság kérdésének közelebb hozása volt a diákokhoz. A rendezvény bevezető előadásokkal indult, melyek közül különösen nagy érdeklődés övezte Litkai Gergely humoros, mégis elgondolkodtató beszédét, valamint Bart István előadását, aki arra kereste a választ, hogy a technológia vajon megoldhatja-e a klímaváltozást.
A program második felében egy izgalmas fórum beszélgetés következett, ahol különböző területekről érkező szakértők osztották meg véleményüket. A panelbeszélgetés résztvevői között volt Brandt Balázs (volt diákunk) az Európai Bizottságtól, Ujhelyi István volt EP-képviselő, Kovács Bendegúz (volt diákunk) a BKK-tól, valamint Csontos-Tóth Anett a MOL képviseletében. A beszélgetés során szó esett az uniós klímapolitikáról, a közlekedés zöldítéséről és a vállalatok szerepéről a fenntarthatóságban.
A diákok is aktívan bekapcsolódtak, kérdéseikkel színesítve a fórumot, főként az EU zöld megállapodásának hazai hatásairól érdeklődve. A rendezvény informatív, ugyanakkor inspiráló is volt, és sokakat arra ösztönzött, hogy tudatosabban gondolkodjanak a környezetvédelemről.