Kedves Felvételizők, Tisztelt Szülők!
Az alábbiakban közölt listák ideiglenes listák! Egy adott tagozaton minden olyan jelentkezőt rangsorolnunk kell, aki azt a tagozatot megjelölte, és a felvételi eljárás minden részén eredményesen vett rész. Ennek következtében – nagy örömünkre – több olyan felvételiző is van, aki több tagozatunkra is jelentkezett és nagyon szép eredményt produkált, tehát több listán is előkelő helyen áll. Természetesen ők is csak egy tagozatra nyernek felvételt (arra, amelyet elsőként választottak), így azok, akik a többi listán mögöttük állnak, ilyenkor egyet előre lépnek. Az eddigi tapasztalatok alapján tudjuk azt is, hogy – nagy-nagy sajnálatunkra – vannak olyan felvételizők is, akik nem a mi iskolánkat választják elsőként. Természetesen ebben az esetben is előre lépnek a listán mögöttük szereplők.
Éppen ezért szeretnénk még egyszer felhívni a figyelmet arra, hogy csak azért, mert valaki az ideiglenes felvételi listán nincs a biztosan bekerülők között, nem érdemes az iskolák (tagozatok) sorrendjét megváltoztatni. Változtatni csak akkor van értelme, ha a jelentkezési lap leadása óta megváltozott az elképzelésük, hogy melyik iskola melyik tagozata lenne Önöknek a legjobb.
Tájékoztatásul közöljük, hogy azokat a tanulókat, akik a nyelvi előkészítős (007 vagy 008 kódú) osztálytípusba jelentkeztek, de a nyelvi meghallgatáson nem érték el a megfelelő szintet, nem rangsoroltuk az adott osztálytípusban.
Hat évfolyamos osztályok:
Ideiglenes rangsor (német nyelv) 005-ös kód
Ideiglenes rangsor (angol nyelv) 006-os kód
Öt évfolyamos osztály
Ideiglenes rangsor haladó angol, kezdő német nyelvi osztály 007-es kód
Ideiglenes rangsor haladó német, kezdő angol nyelvi osztály 008-as kód
Négy évfolyamos osztályok
Ideiglenes rangsor emelt matematika-nyelv osztály 001-es kód
Ideiglenes rangsor emelt természettudomány-nyelv osztály 002-es kód
Ideiglenes rangsor emelt humán-nyelv osztály 003-as kód