Tehetséggondozó szakkörök – 2. félév

Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek!
A gimnázium tehetséggondozó szakkörei a második félévben is folytatódnak a hatodik és a nyolcadik évfolyamos diákoknak is.
A foglalkozások az első félévben már megszokott napokon és időpontokban kezdődnek. A hét különböző napjain 15.30 és 17.30 óra között a gimnázium épületében, 45-45 perces időkeretben.
Dátumok ITT!

A pontos napok és időpontok:
magyar hétfő vagy péntek 15.30 vagy 16.30 óra
matematika hétfő vagy péntek 15.30 vagy 16.30 óra
történelem szerda 15.30 óra
angol szerda 15.30 óra

Valószínű, hogy a létszám alakulása miatt a csoportok megszokott összetétele változni fog, de ez nem érinti az időbeosztást.
A pontos dátumokat a beiratkozásnál kapják majd meg.

A szakkörökön a második félévben az általános iskolából a gimnáziumba való átlépés megkönnyítésére szolgáló tanulási módszerek megismertetésére és gyakorlására kerül a fókusz. Ezzel párhuzamosan az első félév alapvetően írásbeliségre koncentrált feladatai után a szóbeliség nagyobb arányban jelenik meg.
Mivel a két félév önálló, zárt egységet jelent, lehetséges olyan diákok csatlakozása is a foglalkozásokhoz, akik az első félévben nem jártak szakköreinkre.

12 találkozás fér bele a második félévbe is.
A szakkörök díjazása ennek megfelelően 18 000 Ft/félév/tantárgy.

Befizetni 2018. február 8-9. (csütörtök, péntek) lehet 8 órától 16 óráig az iskolában.
Hátrányos helyzetű gyerekeknek továbbra is ingyenes a foglalkozás.

Más visszajelzést nem kérünk, a beiratkozás a befizetéssel történik meg.
Amennyiben kérdésük van, írjanak az eszes.valeria@e5vos.hu címre.

Szeretettel várunk mindenkit!