Főoldal kategória bejegyzései

Négy és öt évfolyamos nyílt napok – fontos információk

Kedves Szülők és Diákok!

Arra kérjük az adott órára jövő vendégeinket, hogy legkésőbb az alábbi időpontokra érkezzenek meg az iskola Dísztermébe (III. emelet)! (Az elfogadott jelentkezések ide kattintva érhetők el.)

  1. óra: 9.00
  2. óra: 10.00
  3. óra: 11.05
  4. óra: 12.10
  5. óra: 13.15

Kérjük, hogy ne késsenek, mert az üres helyeket feltöltjük!

A szülői tájékoztató minden nap 14.30-kor kezdődik ugyancsak a Díszteremben. Erre minden érdeklődőt – azokat is, akik nem vettek részt órán – szeretettel várunk.

Szülői Klub

Az idei tanév első Szülői Klubja november 21-én (csütörtökön) 17 órától lesz a földszint 10-ben, a Földrajz szaktanteremben. (Egy héttel később, mint ahogy azt a naptárban láthatják.)
Téma: Időnyerési stratégiák az iskolában és a családban

Öveges József Emlékverseny

A tatai Öveges József Emlékversenyen iskolánk ismét igen szépen szerepelt. Idén a negyedik ill. tizedik helyen végeztünk a csapatversenyben. (Harminc induló csapat volt.) Táblázat
Csapat:
IV. hely: Nagy Vince, Zagyvai Dávid, Páhán Anita, Tóth G. Ábris
X. hely: Ender Rozina, Szabó Zsófia, Szabó Benedek, Török Csongor
Egyéni:
Páhán Anita 6. Zagyvai G. Dávid 7. és Tóth Gábor Ábris 8. Török Csongor 13-16., Szabó Benedek 17-18. helyen végzett (65 versenyzőből) Szabó Zsófia 14-15. (58 indulóból)
Felkészítő tanárok: Deák Anna, Farkas Noémi, Feke Zsolt, Katona Eleonóra, Andrékó Andrea, Fekete Márta, Kovalcsik István, Schmieder László, Szegedi Gábor és Székely Péter.
A tavalyi első helyünk miatt mi tartottuk a megemlékezést Öveges József tanár úrról, mely a résztvevő diákok és kollégák nagy elismerését nyerte le. Előadók Páhán Anita, Szabó Benedek és Tóth G. Ábris voltak.

Hat évfolyamos nyílt napok – fontos információk

Kedves Szülők és Diákok!

Arra kérjük érkező vendégeinket, hogy aki a 4. órára regisztrált 11-re, aki először az 5. órán vesz részt, 12.05-re, aki csak a 6. órára jön, 13.10-re érkezzen meg az iskola Dísztermébe. A szülői tájékoztató minden nap 14.30-kor kezdődik ugyancsak a Díszteremben. Erre minden érdeklődőt – azokat is, akik nem vettek részt órán – szeretettel várunk.

Országos Atlétika Ügyességi Csapatbajnokság

Kecskemét adott otthont a már említett október 20-i vasárnapon az atléták országos ügyességi csapatbajnokságának. Lányaink a budapesti győzelem után országosan összesítve a kiváló második helyen jutottak tovább.
Az első helyezett veszprémi lányokat nem lehetett megszorítani. Mögöttük azonban többen is hasonló teljesítményt nyújtva az utolsó pillanatig nyílttá tették a versenyt. A mi csapatunk végig okosan versenyezve, nem elengedve a vetélytársakat a 4.helyen váltotta utolsó emberünket. Zita ügyesen beosztva erejét a táv közepén feljött a harmadik helyre, majd a célegyenes végén megelőzte a váratlanul jól teljesítő salgótarjáni csapat befutóját.
A lányok előző, bp-i eredményüket 5 másodperccel múlták felül!
Köszönetet szeretnénk mondani Berczik Sári szüleinek, akik az utazásban és a szurkolásban is a csapat segítségére voltak!
Országos Atlétika Ügyességi Csapatbajnokság: 2. hely
Csapattagok: Berczik Sára 12.A, Mészáros Dorottya 9.Ny, Spiller Tiziana 10.A, Urbán Zita 11.A
Gratulálunk a kiváló teljesítményhez!

Plakátverseny a könyvtár népszerűsítésére

A könyvtári plakátversenyt meghosszabbítjuk! Az új leadási határidő november 15. Aki kedvet érez rajzolni, festeni vagy bármi másra, ne habozzon elkészíteni plakátját! Olyan plakátokat várunk, amelyek kifejezik, hogy az iskola könyvtárába nyitvatartási időben bármikor szabadon bejöhettek, itt lehet olvasni, tanulni, számítógépet használni, kérdezni a könyvtárostól. Folytatás …

Nyílt napok – látogatható szakórák

Kedves Iskolánk Iránt Érdeklődő Szülők és Diákok!

Az iskolánkat belülről is megismerni kívánók számára 2019. november 11-12-13-én és 19‑20‑21-én nyílt napot tartunk. Az első három napra a hatodikosokat és szüleiket várjuk, a második három nap programját a nyolcadikosok számára állítottuk össze, de valamennyi napon sokféle osztályt, tantárgyat és csoportot bemutatunk, hogy minél szélesebb képet kaphassanak a látogatók az oktatás szellemiségéről és színvonaláról. Folytatás …

Középiskolai rangsor 2020

 

Nagy örömmel közöljük, hogy iskolánk a HVG által kiadott idei középiskolai rangsorban a harmadik helyen áll.

Nagyon szépen köszönjük diákjainknak, tanárainknak és a szülőknek a közös munkát!

Kategóriánként az első 10 iskola rangsora elérhető az interneten az eduline.hu oldalain.

KórházSuli konferencia

Megtartottuk a 6. konfereciánkat. Úgy hisszük, hogy nagyon jól sikerült. Az elején akadtak hirtelen meglepetések, de a szervező gyerekek csodásan vették az akadályokat. A 9.b fele tartotta a konferenciát az összes képzésével együtt, a 8.b lányai pakoltak, terítettek, osztottak és regisztráltak, a 12.b senior kommandósai pedig őrködtek a 9.b felett. A mai nappal felavattuk az eötvösös kórházsuli kommandó harmadik generációját. 87 új lelkes önkéntes gimnazistával és 70 egyetemistával indítjuk az évet. 8 gimnáziumból érkeztek a gyerekek, hazai pályáról a 7. évfolyam résztvétele volt kiemelkedő 20 körüli létszámmal.
A hangulatot megalapozta Szepessy Dávid kisfilmje, amit a nyári táborunkról készített. 20-20 segített és eötvösös kórházsulis diákkal nyaraltunk együtt Gánton. Együtt voltunk, játszottunk, nyaraltunk és alkottunk. Mint minden táborban.
A mai nap is ennek az összetartozásnak volt a folytatása.